Megnézheti belülről az olasz sajtóban felkapott lombardiai villát, egy ingatlanos oldal 42 képet közölt róla
Tízhektáros telken áll a több mint 850 négyzetméteres, 1,7 milliárdos luxusvilla, amelyet egy Dorottya utcai cég vásárolt meg.
Tízhektáros telken áll a több mint 850 négyzetméteres, 1,7 milliárdos luxusvilla, amelyet egy Dorottya utcai cég vásárolt meg.
A 7.0 ezúttal egyáltalán nem a fogyasztásra és nem is szoftver verziószámra utal – terítéken egy különleges régi Mercedes S-osztály, mely bőven több, mint 100 millió forintot kóstál.
Luxusbaloldal, limuzinszocialisták – harsogta Orbántól Szijjártón át Rogánig az ellenzéki Fidesz még 20 éve. Kicsit később, kormányon már nem volt ciki az urizálás. A Rogán család például meg is mutatja, mije van, Orbán Viktor már szégyenlősebb: ő más magánrepülőjét használja és azzal is csak 5 napig volt megértő, ha valakit zavar a NER luxizása, majd gyorsan a „senkinek semmi köze hozzá” álláspontra váltott.
A független országgyűlési képviselő szerint több millió forintos hangfal és több százezer forintos ruhadarabok láthatók a külügyminiszter fotóin.
Az amerikai gyártó legfrissebb újdonsága a Mercedes EQS-sel rivalizálhat.
A miniszterelnök korábban még úgy fogalmazott, hogy megérti, ha felháborítja az embereket a kormányközeli emberek luxuséletvitele.
Olasz birodalom jön létre a Prada és a Versace egyesülésével, miközben a globálisan meghatározó európai luxusipart – élén az LVMH-val – visszaesés sújtja. Az ügylet újabb konszolidáció kezdete lehet, de az amerikai elnök kiszámíthatatlansága bármikor súlyos helyzetbe hozhatja a luxusmárkák tulajdonosait.
Azt nem tudni, hogyan jutott el az autó az Egyesült Arab Emírségekbe.
A Maextro S800 a Maybach és Rolls-Royce szedánokat veszi célkeresztbe.
Nagyjából hárommillió forintnak megfelelő ártól kezdődően érhetők el a csúcstelefonokat még különlegesebbé alakító Caviar cég újabb remekei: a spirituális köntösbe öltöztetett iPhone-ok.
A BDPST Group vezetője szerint az üzletileg sikeres embereknek példát kell mutatniuk, és a köz javára is fordítaniuk kell a vagyonukból. „Én igyekszem így élni az életemet” – fogalmazott Tiborcz István, majd több példát is említett.
A nyolcadik generációs vadonatúj Lexus ES hibrid és elektromos hajtással készül.
Egy közel félmillió kilométert futott egykori német taxi kombi E-osztállyal indultunk a 2025-ös Csillagtúrán, mely rangos oldtimer rendezvény jellemzően méregdrága csillogó autókat felvonultató mezőnye ezúttal Tokaj környékét vette célkeresztbe.
A XIV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra keretein belül debütált Magyarországon a Mercedes-Maybach SL 680 Monogram, a nyitható tetejű luxus sportkocsik Louis Vuittonja.
A hegyomlásnyi nyomatékú német SUV-val pestiesen szólva azért már odébb lehet állni.
A vagyonnyilatkozatában pedig 19 pótlapra volt szüksége ahhoz, hogy felsorolja az ingóságait.
A független országgyűlési képviselő szerint méregdrága órát viselt Matolcsy Ádám felesége.
A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint Magyar Péter is olyan volt, aki a saját, teljesítmény nélküli előrejutása érdekében tetszelgett a Fidesz vezetői körében.
Itt a megoldás azok számára, akik az eddigi 782 lóerőt esetleg pazarlóan soknak tartják.
Megérkezett a felfrissített Mercedes S-osztály, mely többek közt továbbfejlesztett önvezetéssel kecsegtet.