Galéria: íme négy szuperelegáns Aston Martin a nagyon gazdagoknak
Fazonírozott alkotásokkal vonul fel az angol márka az év egyik legfontosabb luxusautó rendezvényén.
Fazonírozott alkotásokkal vonul fel az angol márka az év egyik legfontosabb luxusautó rendezvényén.
Kiszivárgott néhány információ a Mercedes-Benz kézigránátálló überlimuzinjáról.
Az XE-t olyan modellek ellenfelének szánják, mint a 3-as BMW vagy a C-osztályos Mercedes, ennek megfelelően komoly bevezető kampányt építenek köré.
A tűz két másik autóra is átterjedt. A nagykanizsai gyújtogatás több millió forint kárt okozott.
A legnagyobb európai használt autós oldal szavazói szerint az utóbbi év újdonságai közül az új Mercedes-Benz S-osztály Coupe változata a legkívánatosabb modell.
Mindössze 35 példány készül a Phantom Drophead Coupe Waterspeed Collectionből.
A 200 ezer fontnál induló – 60 millió forintos – járművet már javában tervezik.
A többi X-modellhez hasonlóan, az újdonság is a dél-karolinai Spartanburgban készül.
Kezdetben vala a planking, vagy deszkázás, amikor minél szokatlanabb helyen kell merev pózban hason feküdni és azt megörökíteni. A számtalan oldalág legújabbika a sportautó-csomagtartóban nyomorgás. A nehézsége, hogy kell hozzá egy szupersportkocsi.
Ugyan a motorját 600 ezer kilométer után cserélni kellett, de a karosszéria és az utastér állapota olyan, mintha tizedannyit futott volna az autó.
Sportkocsikat megszégyenítő családi kombitól kezdve, a 800 lóerős terepjárón át, egészen az 1000 lóerő feletti gépekig minden van, amire a szupergazdagok költhetik a százmilliókat.
Az ukrán exelnök és fiának autógyűjteménye ámulatba ejtette néhány napja a világot. A kisebb múzeumi kollekcióból azonban úgy tűnik éppen a legértékesebb – 450 millió forintot érő – darabnak lába kelt.
Az MP4-12C Spider tulajdonosa annyira meghajtotta az autóját, hogy a felhevült kipufogóból egy kis túráztatás hatására csak úgy repkedtek a lángnyelvek. Nem tanácsos átsétálni mögötte.
Ez a V8-as motorral szerelt Jaguar nem egy lusta nagymacska. Az XFR-S Sportbrake 550 lóerős és mellette 1675 literes csomagtartót kínál.
A Bentley Continental GT Speedről van szó, amely a márka valaha épült legerősebb autója.
A mocacói szupergazdagokat újabb játékszerekkel bombázzák. Mintha a hiperautóik mellé kötelező lenne egy brutális motorcsónak is.
Tökéletes párost alkot a szupermodell az olasz luxusautókkal.
Csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg a 24-karátos arany kiegészítők a csillagos márka luxus limuzinjához.
Egy budapesti kétszobás lakás áráért inkább a Bentley-nkhez vennénk kiegészítőt, vagy a Bugattinkhoz? A Forma-1-es alkatrészekből inkább szuperhangzású hanghatást szeretnénk kicsalogatni, vagy tökéletes presszókávét? Esetleg felpattannánk a pehelykönnyű Alfa bringánkra? Szabad a pálya.