Léghajóbaleset: a földhöz csapódott leszállás közben az 92 méteres Airlander fülkéje – videó
Nem egészen a tervek szerint sikerült az Airlander 10 léghajó második tesztrepülése, a landolásnál hibát vétette a 92 méteres jármű.
Nem egészen a tervek szerint sikerült az Airlander 10 léghajó második tesztrepülése, a landolásnál hibát vétette a 92 méteres jármű.
Ha minden a terveknek megfelelően halad, hosszú hónapok kényszerpihenője után néhány napon belül a levegőbe emelkedik az Airlander 10, a világ leghosszabb légijárműve.
Két amerikai harci gép követett szerdán az Egyesült Államok keleti részén egy radarmegfigyelő rendszerrel ellátott óriási katonai léghajót, amely elszabadult a helyéről.
A pilóta nélküli léghajók kétszer akkora távolságban tudják majd megfigyelni Washington légterét, mint amekkora a földi radarberendezések hatótávolsága.
A léghajó húszezer méteren repül, és internetet szolgáltat.
Az NBC 10-es csatornája egy olyan videót mutatott be, amit eddig csak pár ember láthatott az 1937-ben, leszállás közben felrobbant léghajó katasztrófájáról.
Statikus elektromosság váltotta ki az LZ 129 Hindenburg nevű német léghajó felrobbanását 1937-ben, miután a zeppelin áthaladt egy viharzónán – állapították meg brit kutatók.
A mutatványt rendkívül megnehezítette, hogy a kifeszített kötél állandóan és kiszámíthatatlanul mozgott a szél miatt.
A főpróbán még sikerült, az élő tévéadásban viszont már nem tudta végrehajtani mutatványát egy kötéltáncos férfi Kínában. Két léghajó között kellett volna megtennie 20 métert bő száz méterrel a föld felett, de lezuhant.
Lezuhant egy léghajó vasárnap éjszaka Németországban, a balesetben a jármű pilótája életét vesztette, de mindhárom utasa életben maradt - közölte a rendőrség.
Elszabadult hétfőn Prága közelében egy tíz méter hosszú reklám-léghajó, ellenőrizhetetlenül szállt a levegőben, veszélyt jelentve a légi közlekedésre - adta hírül a Prima TV.
1931. március 29-én járt Csepelen a Zeppelin léghajó - olvasható a Fővárosi blogon.
Ő volt az első ember, aki átrepült az Északi-sark fölött, de a 125 éve, 1885. január 21-én született Umberto Nobile nevét mégis a katasztrófával végződött 1928-as expedíciója tette emlékezetessé.
Egy kaliforniai kutató szerint a jövőben repülő, guruló, vagy éppen vitorlázó robotok segítségével ismerhetjük meg a kozmosz titkait. A robotsereg önjáró módon, saját magát vezérelve mozog majd az idegen bolygókon.
Egy spanyol vállalat olyan, környezetbarát léghajókat épít, amelyekkel luxuskörülmények között lehet megtenni az utat az Atlanti-óceán felett.
Kormányozható léghajóval és alpinista technika bevetésével akartak megszöktetni egy rabot a Kanári-szigetek egyik börtönéből, de sikerült meghiúsítani a szökési terv kivitelezését - közölte pénteken a spanyol rendőrség.
A Pentagon legújabb terveiben szerepel egy napelem-panelekkel működtetett léghajó kifejlesztése, amely akár egy évtizeden keresztül üzemelhet leszállás nélkül.