Karikó Katalin újabb díjat és pénzt is kapott, utóbbiból SZTE-s kutatást finanszíroz
A ma már az Egyesült Államokban élő, de Magyarországon született Karikó Katalin idén lett a Szegedi Tudományegyetemen professzora.
A ma már az Egyesült Államokban élő, de Magyarországon született Karikó Katalin idén lett a Szegedi Tudományegyetemen professzora.
Ezúttal egy amerikai díjjal ismerték el tudományos munkájukat.
Az Amerikában élő magyar biokémikus, Karikó Katalin most egy német elismerést vehetett át a török származású házaspár által alapított BioNTech csapatával. A díjhoz jelentős pénzjutalom is társul.
Az oltások kombinálása a legutolsó kutatások szerint nem csak biztonságos, de rendkívül hatékony is. Általa adott esetben még a delta variáns elleni védelem is fokozható.
Ebben a korosztályban végeztek el egy klinikai tesztet, mely 90,7%-os hatékonyságot mért.
A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a víruskutató Kemenesi Gábor szerint az mRNS típusú oltóanyagok a jövőben Magyarországon is előállíthatók lesznek.
Nekem már az felborzolta az idegeimet, amikor először bedobták – méretes gumicsontként – a közbeszédbe, hogy Karikó Katinak Nobel-díjat kellene kapnia. Hát emberek, azt nem közfelkiáltásra adják! Vélemény.
Ebben a kérdésben nagyon nem egyszerű, de tegyük most félre azt, hogy magyarok vagyunk, mint Karikó Katalin. Nézzük egyszerűen csak a Nobel-díj alapítójának kívánságát, illetve az mRNS technológiát.
Az mRNS-technológia területén végzett munkásságáért kapta meg a Grande Médaille-t.
Karikó Katalin és a világhírű magyar tudóst alkalmazó német biotechnológiai cég, a BioNTech alapító-igazgatói kapják 2022-ben az egyik legrangosabb német tudományos elismerést, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedter-díjat – közölte a díjról döntő Paul Ehrlich Alapítvány kuratóriuma.
A magyar biokémikust elmondása szerint nem érdeklik a titulusok, mert száz éve múlva őrá sem emlékszik majd senki.
A virológus az mRNS-alapú vakcinák témájában merült el jobban.
Az első fázisú klinikai vizsgálatba két vakcinajelöltet vontak be. Egészséges embereknek fogják beadni őket.
Bőrkiütés és vesebetegség is felmerült.
A BioNTech mindemellett Afrikában építene üzemet, ahol az mRNS-alapú vakcinákat gyártanák.
A szezonális betegség ellen kitalált oltóanyagnak ugyanaz a technológia az alapja, amelyiket a Covid elleni vakcinákhoz is felhasználták.
Nem kell abbahagyniuk a szoptatást azoknak az anyáknak, akik az új technológiával készült oltások valamelyikét vették fel – ez az eredménye annak a kismintás vizsgálatnak, melyben az mRNS-alapú vakcinák anyatejre gyakorolt hatását kutatták. Az eredmények biztatók.
Ha visszatekintünk az elmúlt száz évre, megszámlálhatatlan technikai bravúrt és tudományos áttörést tudunk felsorolni. De vajon a hétköznapi ember mit tart a legfontosabb innovációnak? Megkérdeztünk négy generációt, hogy melyik vívmányba szerettek bele visszavonhatatlanul.
Az mRNS nem csak a Covid elleni oltáshoz jó, sokféle betegség ellen is gyógyszer lehet belőle a következő évtizedekben.
A kutatók szerint a Moderna vagy a Pfizer/BioNTech-féle oltás keverése sokkal erőteljesebb immunválaszt vált ki, mint két adag AstraZeneca.