Sikeresen szétválasztotta a magyar orvoscsapat a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak.
Sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak.
A szakdolgozói kamara máshogy látja, szerintük 2-3-szor ennyien hiányoznak az ágazatból.
A mellkas felvágása nélkül helyeznek be egy eszközt, amely megakadályozza, hogy az esetlegesen képződő vérrögök az agyba jussanak, és érelzáródást idézzenek elő.
Az újdonsült emberminiszter szerint az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére, és most sem kell “kétségbe esni, a folyamat most áll meg".
A kétéves kislányok szétválasztásának legnehezebb első lépésén már túlvannak.
A múlt héten még az volt a hír, hogy a szigetország a Brexit után, tíz év alatt önellátásra rendezkedne be orvosokból, és hazaküldené a külföldieket. Most meg azzal álltak elő, hogy négy év alatt kellene ezer „olcsó” orvos az EU-ból
Váladékmintákat elemeztek Guineában egy mobil laboratóriumban magyar virológusok. Beszámolójukban elkeserítő képet adtak a járvány sújtotta országról.
Floridai konferencia helyett ügyvédekkel tölti az időt több tucat magyar orvos, hogy a sarasotai utat szervező cégtől legalább a befizetett útiköltséget visszaszerezze.
A felek meghallgatásával kezdődött hétfőn a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vizsgálata a magyar tannyelvű orvosképzés ügyében: a panaszosok azt kifogásolták, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tanuló magyar hallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel.
Békés figyelemfelhívó akciót tartottak a magyar orvosok kedd délben, egy időben a többi visegrádi ország orvosszakszervezeteinek demonstrációjával.
Csaknem kétszáz, hiányszakmában dolgozó szakorvos kérte tavaly a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt.
A szaktárca szerint a probléma megoldását jelenthetné, ha sikerülne a kezdő rezidenseket Magyarországon tartani, a következő lépésben viszont az a cél, hogy a már kint lévőket is ösztönözzék a hazatérésre, hogy a magyar egészségügyet erősítsék.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet vizsgálja, hogy jogszerűen vitték-e ki az orvosokat.