Minek a méregdrága sportcipő, amikor szandálban is lehet futni?
Sőt nyerni is: egy 22 éves mexikói nő egy ultramaratont húzott be simán szandálban.
Sőt nyerni is: egy 22 éves mexikói nő egy ultramaratont húzott be simán szandálban.
Több milliárd forint bevételt hoz Budapestnek a futóturizmus, ezzel pedig az is jól jár, aki az autóban ülve szidja a futókat a lezárások miatt.
Miért éri meg egy törekvő ifjúnak, hogy az önéletrajzába beleírhassa: teljesítette a maratoni távot? Miért jelent ez jó pontot egy állásinterjún, esetleg az egyetemi felvételi vizsgán? Bizarr bérsport kínai módra.
Az akció során nyolc pár cipőt koptatott el.
A célba érkezéskor nem izzadt és nem tűnt fáradtnak a Kenya Maraton második helyezettje, akiről hamarosan kiderült, hogy csaló.
Nem volt elég jelentkező, ezért a Bécs–Budapest-ultramaraton helyett csak félmaratont rendeznek október 23-án.
Úgy gondolta, egyébként is kényelmetlen lett volna tamponnal futni, ezért mindenféle nedvszívó eszköz nélkül teljesítette a londoni maratont egy 26 éves amerikai feminista. Kiran Gandhi arra akarta felhívni a figyelmet, hogy túlságosan stigmatizálják a nőket a havi vérzésük miatt.
Szombaton rendezik a 29. SPAR Budapest Maratont. Az alábbi helyeken lesznek forgalomkorlátozások.
Több mint 21 ezren neveztek be előzetesen a szombati Budapest Maraton versenyszámaira, közülük várhatóan 4 ezren érnek majd célba a klasszikus, 42 kilométeres távon. Ennyi előzetes nevezés még sosem érkezett.
Nem ajánlja a BKK, hogy bárki autóval próbáljon eljutni a budapesti belvárosba, ugyanis a maraton miatt folyamatosak lesznek az útlezárások.