#Mediaworks Hungary Zrt.



Puccs, pénz, politika - a magyar sajtó fekete napjai

Nagyon ritka volt a rendszerváltás utáni magyar sajtóban, hogy egy kiadó – a gyanú szerint politikai nyomásra, ám ezt mindig pénzügyi okokkal magyarázva - egyik napról a másikra bezár egy lapot. Példák azonban vannak. Szomorú történetek következnek.


Megszólalt a Népszabadság főszerkesztője

Délben a lap régi-új, Bécsi úti szerkesztőségéhez érkezett a főszerkesztő és a szerkesztőség több tagja is. Néhányukat beengedték az épületbe, volt, aki azt állította magáról, hogy részvényes - őt nem. Az üzemi tanács sem léphetett be az épületbe.



Fotó: Jó ideig ez az utolsó Népszabadság-címlap, amit láthat

Ilyesmit biztosan nem olvashatunk a jövő Népszabadságában: Matolcsy György jegybankelnök kapcsolata régebbre datálódhat, mint gondoltuk; Orbánt csak akkor érdekli Rogán helikopterezése, ha ront vele a Fidesz népszerűségén. Amit lehet, a nap folyamán szemlézünk a történelmi Népszabadság-példányból. A kiadó szombat délelőtt jelentette be, hogy felfüggesztik a lap kiadását, új koncepciót dolgoznak ki rá. A munkatársak többségének futárral küldtek felmondólevelet.


A Nol.hu újraindult, de amit ott találunk, abban nincs köszönet

Mindenkit felfüggesztenek, az új megbízott vezérigazgató Katona Viktor, az előző vezér "saját kérésére távozott". Az előfizetők kaphatnak Nemzeti Sportot vagy Világgazdaságot. A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, és ez lehúzhatja a vidéki lapokat nemrég felvásároló kiadó eredményeit. Ezzel magyarázza a Mediaworks a példátlanul drasztikus intézkedést.


Népszabadság-dolgozók: "Ez puccs"

Üzent a Népszabadság szerkesztősége a Nol.hu Facebook-oldalán szombat délelőtt, az után, hogy a kiadó a jelek szerint jelenlegi formájában teljesen bedarálta az újságot és annak internetes verzióját.


Felfüggesztették a Népszabadság kiadását, a szerkesztőség nem adja fel

A hivatalos magyarázat szerint a készülő "koncepcióváltás", a csökkenő példányszámok miatt függesztette fel szombattól a Népszabadság kiadását a Mediaworks. A nol.hu is leállt, majd a cég közleménye jelent meg. A munkatársak mit sem tudtak erről, szombat reggel már az emailfiókjukhoz sem fértek hozzá, futár értesítette őket a hírről. Úgy tudjuk, a szerkesztőség nem adja fel, részt vesznek az esti Kossuth téri tüntetésen, ahová közösen vonulnak fel, és más akcióval is készülnek.










Brutális bírság a lapkiadóknak – ki fogja átutalni a pénzt?

Az Axel Springert megvásároló Mediaworks közölte: tudott a cég korábbi GVH-s ügyeiről, és a szerződébe is belefoglalták, hogy a szeptember 30-a előtt történt események és azok következményei az előző tulajdonos felelősségébe tartoznak. A GVH hétfőn belejelentette, hogy 2,2 milliárdos bírságot szabott ki négy lapkiadóra.