Nagyon ritka volt a rendszerváltás utáni magyar sajtóban, hogy egy kiadó – a gyanú szerint politikai nyomásra, ám ezt mindig pénzügyi okokkal magyarázva - egyik napról a másikra bezár egy lapot. Példák azonban vannak. Szomorú történetek következnek.
A Postabank és a Kurír
A veszteségekre hivatkozva 1998. október 1-jén felfüggesztette a Kurír című lap megjelenését a kormányközeli Postabank, amely közben finanszírozta a sokkal nagyobb deficitet termelő, ám a friss miniszterelnököt, Orbán Viktort akkor teljes mellszélességgel támogató Magyar Nemzetet. Néhány nappal korábbi, úgymond előkészítő nyilatkozatában a kormányfő a polgári erők számára kedvezőbb sajtóegyensúly megteremtését sürgette.
A hatalomból éppen kiesett szocialista és liberális ellenzék a sajtószabadság elleni támadásnak minősítette a puccsszerű megszüntetést, A Fidesz gazdasági szakértőjeként nyilatkozó Kósa Lajos kijelentette, hogy a kormánynak semmi köze a pénzintézet önálló döntéseihez, de azért azt megjegyezte: a szocialisták által most oly vehemensen védett bulvárlap naponta törölte bele lábát polgári érétkekbe.
Az 1998-as sajtóbotrány annyiban mindenképp hasonlított a Népszabadság megjelenésének mostani felfüggesztéséhez, hogy az is puccsszerűen történt, igaz, a szerdai verdikt után a főszerkesztő, Szűcs Gábor magánkiadásában – máig homályos anyagi háttérrel – a következő napon Csütörtöki Kurír néven néhány napig még utcára került az újság. Két hét múlva azonban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma gyorsított eljárásában törölte a nyilvántartásból a régi-új lapot, amely rövid internetes lét után kimúlt.
A Ringier és a Magyar Hírlap
„Lapzárta egy hét múlva?” - ezzel a harsány üzenettel jelent meg 2004. október 30-án a Magyar Hírlap című napilap, amelynek cikkéből kiderült, hogy a Ringier Kiadó Kft. felmondott a szerkesztőség munkatársainak és bejelentette az újság megszüntetését. A tulajdonos azért némi választási lehetőséget is adott a bejelentéskor: amennyiben a puccsszerűen munkanélkülivé tett munkatársak vállalják az ingyenmunkát, akkor a lap még egy hétig kikerülhet a standokra. Az intézkedés indoklásaként elhangzott, hogy mivel a kiadó hónapok óta hiába keresett befektetőt, elfogyott a türelme és – állítólag – a pénze.
„Nem búcsúzunk, dolgoznánk” – írták a lapkészítést tovább vállalók, akik élvezhették a sajtó szolidaritását. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége például a nyilvánosság fontos tényezőjének nevezte az akkortájt balliberális irányultságúnak elkönyvelt lapot. Az akkori Magyar Hírlap egyébként korántsem bírta valamely párt egyhangú támogatását. A külügyminiszteri posztjáról uniós biztosság felé tartó Kovács László (korábbi szocialista pártelnök) például röpnyilatkozatban örömének adott hangot, mondván a bezárással a Ringier „a legjobb döntést hozta”. Ugyanekkor a lap megmentése érdekében „informálisan eljárt” az új kormányfő, Gyurcsány Ferenc, azt kérve a tulajdonostól, hogy adjon lehetőséget és időt a lap megmentésére, mert „túl nagy érték forog kockán”. Hasonlóan érveltek a lap munkatársai is, akik a kiadás jogának megszerzésén munkálkodtak.
A különféle tárgyalások nem vezettek eredményre, november 6-án már a tervezett búcsúszám megjelentetésére sem nyílt lehetősége a Szombathy Pál főszerkesztette Magyar Hírlapnak, amelynek munkatársai 5-én délután negyed ötkör ultimátumot kaptak, hogy hat óráig hagyják el a szerkesztőség épületét. Példás volt azonban a többi lap kiállása, a végül nem hat, csak öt alkalommal még megjelent lap utolsónak tervezett, ám ki már nem nyomott oldalaiból, cikkeiből a Magyar Nemzet és a Népszava is közölt többet.
Talán a Kurír példáján is okulva a magyarhírlaposok három nappal később Pont címmel - „európai hírlap” alcímmel - formájában is eltérő napilappal jelentkeztek. Tizenkét Pont került ki utcára, mígnem az új kiadó – a munkatársak által alakított A Pont-MH kft – megállapodásra jutott a hirtelen engedékennyé vált régivel. Egy év múltán, 2005 szeptemberében Széles Gábor és munkatársa 76 százalékos üzletrészt hasított ki a kft-ből, amely élén egy évig még Szombathy Pál és csapata dolgozhatott.
2006 őszén azután Széles Gábor Gazsó L. Ferencet nevezte ki a lap élére. Ezután megannyi munkatárs felmondott, másokat elbocsátottak, és összeállt a már a maira emlékeztető szellemiséggel jelentkező gárda alapja.
Simicskáék és a Metropol
A legfrissebb puccsszerű lapbezárás idén júniusban történt, amikor a Simicska-birodalomhoz tartozó Metropolt állították le egyik pillanatról a másikra. Hiába ígérte személyesen Fonyó Károly, a Metropol Media Zrt. vezérigazgatója tavaly ősszel, hogy a 2018-as választásig mindenképpen működtetik az ingyenes napilapot, idén június 13-án délután Hivatal Péter kiadóvezető értekezletet hívott össze, ahol közölte a munkatársakkal: éppen a leges legutolsó Metropolt készítik, az még másnap, kedden megjelenik, de többé már nem. A munkatársakat egy hónapra felmentették a munkavégzés alól, majd mindenkit elbocsátottak.
A Metropol Simicska Lajos és Orbán Viktor csatájának áldozatává vált, a lapból a 2015. február 2-i „Geci-nap” után teljesen eltűntek az állami hirdetések, majd 2016 nyarának elején Habony Árpád Modern Media Groupja elindította ellenében napilapként is a Lokált, amely elszipkázta a reklámokat.
A július 1-i határidő előtti utolsó pillanatban, a hétfői rendkívüli közgyűlésen dőlt el, hogy a fővárosi képviselők kiigazították a már korábban, konszenzussal elfogadott 2025-ös költségvetést, így van újra érvényes büdzséje a fővárosnak – év végéig. Ha nem így lett volna, durva korlátozásokkal és pénzügyi nehézségekkel járó állapotra kellett volna készülni.
A rendelkezés alól csak olyan kiemelt cégek mentesülnek, mint a MÁV vagy az MVM.
Arról is beszélt, ha szemmel lehetne ölni, Brüsszelben egy sortűzzel elintézték volna.
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
Ha erre nincs jó válasz, a százezres menet csak színes emléknek lesz jó.
A volt vezérkari főnök azt mondta, jobb lenne, ha például a kézigránát-baleset miatt elrendelt vizsgálat eredményét tennék közzé végre.
A légitársaság szerint még este tíz óra előtt újra felszállhatnak.
