Utópia? Mesterséges sziget a menekülteknek
Európai Afrikának nevezte el Theo Deutinger holland építész a menekültek befogadására megálmodott mesterséges szigetet.
Európai Afrikának nevezte el Theo Deutinger holland építész a menekültek befogadására megálmodott mesterséges szigetet.
Az IKEA-katalógus egyik cikkében nem kevesebbet állítanak, mint hogy a menekültek ugyanolyan emberek, mint a katalógust olvasgató polgárok. A felvilágosító, érzékenyítő cikk magyar nyelvű változata politikailag kissé kockázatos, hiszen szembemegy az Orbán-kormány kvótanépszavazást megelőző retorikájával. Az IKEA azonban nem tart retorziótól.
Az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Modern Magyarországért Mozgalom közösen fog kampányolni a kvótanépszavazás bojkottja mellett.
Négy ügyben is nyomoz vagy nyomozott az ügyészség a menekültek elleni rendőri túlkapásokkal kapcsolatban - közölte az Átlátszó oknyomozó portál.
Csak akkor szerveznek békemenetet a kvótareferendum támogatására, ha drámai migrációs helyzet alakul ki, azaz sokkal több és agresszíven megnyilvánuló migráns jelenik meg – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke.
A Blikk egy bennfentesre hivatkozva azt írta, hogy a menekültek a hajnali órákban kiemelik a határzár egyik megjelölt cölöpjét, majd hajtják fel a drótkerítést és így percek alatt 200-250 ember tud átkúszni a határzár alatt. Konkrét helyszínről nem írt az újság, csak annyit, hogy a közelben szoktak parkolni a csempészek rendszám nélküli autói, buszok most már ritkábban jönnek értük.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök szombaton öt külföldi embercsempészt fogtak el Nagybaracska külterületén. Közülük négy bolgár, egy pedig afgán - olvasható a police.hu-n.
Főként afgán, szír, iraki, szomáliai és iráni állampolgárokról van szó, a legtöbben a magyar-szerb határszakaszon léptek be Magyarországra.
Egy szíriai keresztény migráns szállásköltségeit fedezi.
Feltűnés nélkül lépett életbe az integrációs támogatás megszűnése már jó két hónapja. A hatások a szakemberek szerint még nem érzékelhetők, de az egyértelműen látszik, hogy Magyarországon sokkal nehezebb lesz menekültnek lenni, és ez szomorú következményekkel járhat.
A szerb-magyar határnál várakozó, nyugatra tartó menekültek a beengedési tempót látva egyre inkább a tiltott utakat választják. Sokuknak nem sikerül, verés, eleresztett kutyák és paprikaspray várja őket, majd újra a szerb oldalon találják magukat. Videós beszámoló.
Nagyjából 400 kilométert tehetett meg így a férfi. A sofőrök állítólag nem tudtak róla.
Az Amnesty International felvilágosító kampányba kezd migránstémában #tudjmegtöbbet címmel. Hetente blogcikkekkel és rendezvényekkel igyekeznek eloszlatni a bevándorlással, a menedékkérőkkel kapcsolatos tévhiteket.
Ásotthalom polgármestere elmondta, szerinte mire lesz jó a magyar-szerb határon felhúzandó második kerítéssor, amelyről Orbán Viktor beszélt pénteken reggel. Ez a harmadik technikai változat, amivel védik a határt.
A miniszterelnök, aki ma Pozsonyban Merkellel is találkozik, drukkol az EU és Törökország megállapodásának, mert Magyarországnak stabil Törökország az érdeke. Orbán eltökélt benne, hogy a munkaerőhiányt saját erőből kell megoldani, semmiképp sem migránsokkal, akiknek a feltartóztatására újabb kerítéssor épül.
Orbán még Rióban adott interjút egy brazil lapnak, amelyben azt mondta, támogatni kell a török kormányt, de Törökország nem küldhet migránsokat Európába, mert Magyarország megvédi a határt.
Ángyán József volt fideszes államtitkár felháborodott a Professzorok Batthyány Körének hétfői, a népszavazással kapcsolatban kiadott kampányoló közleményén és úgy döntött, kilép az egyesületből.
A Világgazdasági Fórum térképei kissé másképp mutatják a bevándorlási trendeket, mint a populista kampányok Európa-szerte. Ugyanakkor az is kiderül belőlük, hogy Magyarország a migrációs válság által leginkább érintett európai államok egyike. Itthon 4,5 százalék a határon kívül születettek, azaz a bevándorlók aránya, többségüket Romániából érkezők adják. Nagy-Britannia viszont nem épp a kelet-európai bevándorlók súlya alatt fog elsüllyedni. Svájcban csaknem a lakosság egyharmada migráns, igaz, nagy többségük Németországból érkezett.
Malacfejeket lehetne rakni a határkerítésre, hogy azok elriasszák a muszlim migránsokat – írta a Twitteren Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője.