Hétfőn vasárnap lesz a MÁV-nál
Változik a vasúti menetrend a pünkösdi hétvégén
Amióta magyarok tízezrei rendszeresen járnak dolgozni Nyugat-Európába, nagy biznisz lett őket utaztatni. Kisbuszok százai ingáznak nyugatra, csak az a baj, hogy totálisan feketén. A magyar vállalkozó ezt is megoldja okosba, adó- és járulékfizetés nélkül, telekocsinak álcázva magát. A feketézés már olyan méreteket öltött, hogy csak a vak nem látja, mi folyik itt, a magyar hatóságok azonban a jelek szerint nagyon lassan mozdulnak. Egy csavar még a határ átlépésekor is van.
Nagyon jól járhat a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez köthető New Wave Media azzal, hogy a Cdata térképtár Kft.-vel közösen kifejlesztette a MÁV és a Volán közös menetrendi keresőjét. Nemcsak a reklámbevétel az övék, hanem a New Wave körébe tartozó hírportálok, a Vs és az Origo hírei is helyet kaptak az oldalon, így várhatóan sok új látogatójuk lesz. Pályázat nem volt, az értékesítési igazgató szerint csak ajánlatot tettek a Volánnak, az pedig elfogadta – írja a Magyar Nemzet.
Több vonalon is új vonatokat állítanak be a vasúton.
Másképpen járnak a vonatok a hosszú hétvégén a húsvéti ünnep miatt. Lesznek olyan szerelvények is, amelyeket érint a vasárnapi óraátállítás – hívta fel a figyelmet a MÁV.
A Szántód és Tihany között járó kompnál péntektől már a tavaszi menetrend lesz érvényben.
Helyreállították a szakemberek kedd estére a felsővezetéket, újraindult a közlekedés a Nyugati pályaudvar és Rákosrendező között. A torlódások miatt azonban csak a szerda hajnali üzemkezdettől áll helyre a vonatok menetrendje.
Rosszul lett egy utas, emiatt pótlóbuszok járnak a 4-es, 6-os villamosok helyett a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között – írják a BKK Facebook-oldalán. A szombaton újraindult 17-es villamos menetrendje is borult.
Jövő szombattól átszállás nélkül lehet Óbudáról villamossal elmenni Újbudára és Dél-Budára, beindul ugyanis a közlekedés a nemrég átadott fonódó villamoshálózaton. A villamosok, valamint az érintett buszok között új, visszatérő és megszűnő járatok egyaránt lesznek. Ismét elindul a 17-es villamos, megszüntetik a 18-ast, valamint új járatokat tesznek be a menetrendbe 56, 56A és 59 B jelzéssel. Eltűnik a 86-os busz, megjelenik a 109-es, és több járat útvonala vagy menetrendje változik. A BKK kedden tette közzé az új vonalhálózatot bemutató térképeket.
A hó miatt 142 járatát törölte a Turkish Airlines szerdán a két isztambuli repülőtéren, és a következő napokban is fennakadások várhatók a légi közlekedésben.
A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja a budai fonódó villamossal kapcsolatos menetrendi változtatások tervét. Új villamosvonalakat hoznak létre, ha elkészül a pálya, és a budai buszhálózatot is átszervezik. November 10-ig a BKK honlapján várják az utasok javaslatait, észrevételeit, véleményét az elképzelésekről.
Az október 23-i rendezvények miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten, de a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton futóverseny miatt is lesznek korlátozások.
A nemzeti ünnep miatt változik a személyszállító vonatok közlekedési rendje, egyes vonatokat pedig több kocsival közlekedtet a MÁV.
Kedden megkezdődik a tanév, ezért sűrűbben közlekedik majd a 11-es, a 29-es és a 111-es busz, új megállót létesítenek a 25-ös és a 125-ös busznak. Változik továbbá a 26-os, a 131-es, a 144-es, a 218-as és a 231-es busz, illetve a 973-as és 996-os éjszaki járat menetrendje is.
Az augusztus 20-i ünnepnap és a hosszú hétvégés szabadnapok miatt változik a vonatok közlekedési rendje – közölte a MÁV kedden.
Jövő kedden, június 16-án a tanítási szünetben érvényes menetrend lép életbe a fővárosi tömegközlekedésben.
Szombattól változik a 3-as, az 51-es és az 52-es villamos, valamint a 166-os autóbusz közlekedése.
Jelentős forgalmi változásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben vasárnap délután az Élet Menete felvonulás miatt – hívta fel a figyelmet pénteken a BKK.
Vasárnap az ünnepnapi, húsvéthétfőn a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, a Volánbusznál pedig csütörtökön és pénteken a tanítási szüneti munkanapra, szombaton a szabadnapra, vasárnap a munkaszüneti napra, hétfőn a hét első tanítási szüneti munkanapja előtti munkaszüneti napra, kedden pedig tanítási szüneti munkanapra vonatkozó menetrend lesz érvényben.
A MÁV androidosok és iPhone-osok számára is egy olyan ingyenes alkalmazást biztosít, amellyel a járatokról tényleg mindent meg lehet tudni. Még annál is többet, mint eddig, hiszen a vonaton ülve és a peronon állva is chatelhetünk az utasokkal és a személyzettel.