A Google szép csendben lehetővé tette, hogy a Gemini nevű mesterséges intelligenciáját egy rövid paranccsal is el lehessen indítani a Chrome böngészőben. A megoldás magyarul is működik.
Hamarosan valódi vízválasztóhoz érkezik a hazai agrárium, egyre nagyobb a jelentősége a termőhelyi adottságokat és a piaci igényeket maximálisan figyelembe vevő, adatalapú gazdálkodói döntéseknek.
Sokkal egyszerűbb lesz keresni a videókban a Windows 11 fejlesztés alatt lévő újdonságával. Ehhez azonban engedélyt kell adnia arra, hogy a rendszer az összes tárolt fájlt átvizsgálja.
Új utat választott az Adobe a képmanipuláláshoz használt mesterséges intelligencia oktatására: videókat is bevett a tréninghez. Az MI ezután alkalmassá válik az egészen összetett képszerkesztési feladatok automatizálására.
Bár sok cégvezető ma még fél a mesterséges intelligenciától, a bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemem azt oktatják, hogy nem aggódni kell, hanem kihasználni a lehetőségeket. Ezen ugyanis akár a vállalat jövője is múlhat.
Pár hónapja jelent meg az Arc Search nevű alkalmazás iPhone-ra, amely a mesterséges intelligenciát hívja segítségül a böngészéshez. Az app mögött álló csapat most felfedte, hogy Androidra is megérkezik különleges mobilböngésző.
Érdekes újdonság jelent meg az ősszel érkező iOS 18.1 legfrissebb bétájában: a mesterséges intelligenciával pofonegyszerűen lehet eltávolítani a „zavaró elemeket” egy fotó hátteréből.
A Google egy indiai startup céggel összeállva szeretné elérni, hogy a felhasználók mobilján is ott legyen az új diagnosztikai eszköze. A rendszer a telefon mikrofonja segítségével füleli, milyen hangokat ad ki az illető.
A Gmail asztali böngészőben használt változatában egy ideje már lehet a Google mesterséges intelligenciája segítségével keresgélni a levelek között, most azonban elkészült a mobilos verzió is.
Nem csökken az érdeklődés az OpenAI által fejlesztett chatbot, a ChatGPT iránt, ezt pedig a számok is igazolják. Mindeközben újabb befektetések érkezhetnek a céghez.
A pletykák alapján úgy tűnik, a mesterséges intelligencia miatt az Apple kénytelen lesz jóval több memóriát pakolni az iPhone-okba, mint azt eddig tette.
Peter Bentley, a University College London tudósa szerint ma már minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy, az álmokat felvevő rendszer készüljön, hogy aztán reggel vissza lehessen nézni, mi mindenről álmodott az ember.
Az Egyesült Királyság tudósai egyelőre maguk sem tudják, milyen eredményt hozhat, hogy a mesterséges intelligenciával kerestetik a demencia kialakulására utaló jeleket. Abban viszont biztosak, hogy nagyon komoly lehetőséget jelent, hogy ekkora adatkészlettel dolgozhatnak.
A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg állítása szerint olyan mesterséges intelligenciával rendelkezik, ami képes gyorsan és hatékonyan elemezni az amerikai kémműholdak kommunikációját.
Az, hogy a Google immár fejlett mesterséges intelligenciát is bevet annak érdekében, hogy – mint állítja – a felhasználókat segítse a minél hatékonyabb keresésben, új helyzet elé állította a webhelyeket. Egy igen kényes döntést kell meghozniuk.
Egyetemistaként szeretett volna eljutni a barátnőjével Portugáliába, de nem volt pénzük közvetlen járatra jegyet venni. A barátnőjéből azóta a felesége lett, Oliver Dlouhý pedig ma már egy 900 fős cég élén évente millióknak segít megtalálni, hogyan juthatnak el olcsóbban úticéljukhoz. A Kiwi.com alapító-vezérigazgatója arról is beszélt a hvg360-nak, hogyan lett a Ryanairrel folytatott többéves konfliktusukból hirtelen együttműködés, hogyan látja a mesterséges intelligencia szerepét az ügyfélszolgálatok jövőjében, és miért nem érdemes lemondanunk a repülésről a fenntarthatóság jegyében.