Ha ezt James Bond látná: az amerikai katonák fogára rögzítenének mikrofont és hangszórót
James Bond is megirigyelhetnél az amerikai hadsereg egyik új szerzeményét, az őrlőfogak hátuljára rögzített mikrofon-hangszóró párost.
James Bond is megirigyelhetnél az amerikai hadsereg egyik új szerzeményét, az őrlőfogak hátuljára rögzített mikrofon-hangszóró párost.
A legnagyobb brit fogyasztóvédelmi szervezet, a Which? friss jelentése szerint egyes alkalmazások előszeretettel lépik át a magánélet határait, némelyik pedig okos taktikát alkalmaz, hogy titokban minél több dolgot tudjon meg használójáról.
A telefon mikrofonjának távoli aktiválásával gyűjtött volna be olyan hangokat a Facebook, amelyek az emberi fül számára nem érzékelhetők. Az ötlet végül nem valósult meg, és azt ígérik, soha nem is fog – de azért megszerezték a szabadalmat hozzá.
Nem tudta türtőztetni magát az egykori elszámoltatási kormánybiztos az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén. Beszólásai jól hallhatóak a helyszínen forgató Hír TV felvételén.
Az MSZP szerint hangfelvétel bizonyítja, hogy a szolnoki polgármester mégiscsak az egyik helyi beruházás ellen felszólaló lakót kurvázta le az október 27-i közgyűlés, hiába állított mást a fideszes Szalay Ferenc – derül ki az Index cikkéből.
Közleményben kért elnézést Szolnok fideszes polgármestere, amiért az októberi közgyűlésen egy kollégájával folytatott „magánbeszélgetésen olyan szavakat használt, melyek nem helyénvalóak”, vagyis káromkodott. Szalay Ferenc ugyanakkor állítja: mondanivalójának semmi köze nem volt egyik napirendi ponthoz sem, vagyis nem az egyik beruházás ellen tiltakozó, az ülésen megszólaló idős nőt kurvázta le, ahogy azt egyesek szerinte sugallják.
Bekapcsolva volt a szolnoki polgármester mikrofonja az októberi közgyűlésen, így jól hallható a káromkodása is az ülésről szóló felvételen. A polgármester szerint magánbeszélgetésben használt a közgyűlésen "nem helyénvaló szavakat", de azoknak nem volt közük egyik napirendi ponthoz sem.
Nem csak a zárt ülésen is bekapcsolva hagyott mikrofonok okoztak galibát a pénteki szlovén-magyar együttes kormányülésen.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek több ízben meggyűlt a baja a hangosítással a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatón. Szórakoztató pillanatok. Úgy tűnik, Lázár számára is.
A mikrofontól nem fértek el a pulpituson a miniszter jegyzetei. A kiállításmegnyitó után a miniszter és a riporter kölcsönösen elnézést kértek egymástól.
Rejtve maradhatnak a jövőben a nyilvánosság előtt a cseh politikusok vitatható kijelentései, amelyek a képviselőház mikrofonjának közelében hangzanak el. Táblát helyeztek ugyanis el a mikrofonoknál ezzel a szöveggel: "Vigyázz a szádra, a mikrofon be van kapcsolva!"
Hallókészüléket használó utasok tájékozódását könnyíti meg az az elektronikus rendszer, amelyet a Volánbusz Budapest legforgalmasabb buszpályaudvarain és Érden épített ki. Segítségével jobban hallhatóak a hangosbemondón keresztüli tájékoztatók és a pénztári mikrofonok.