Beindult a majális: van, aki kétszázezres minimálbért követel
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a milliárdos vagyonok egyszeri, 40 százalékos megadóztatását, legalább 200 ezer forintos minimálbért követelte beszédében.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a milliárdos vagyonok egyszeri, 40 százalékos megadóztatását, legalább 200 ezer forintos minimálbért követelte beszédében.
Hiába emelték elvileg 22 ezer forinttal a bruttó közmunkabért, még mindig csak 51 ezret kapnak a közmunkások.
A magyar mellett az osztrák és lengyel fuvarozó cégek is német alkotmánybírósághoz fordultak, hogy ne csak a tranzitfuvaroknál, de a Németországba irányuló és az onnan induló fuvarok esetében is függesszék fel a német minimálbér alkalmazását.
Az új görög kormány vasárnap tervet jelentett be a minimálbér emelésére, hogy a 2012 óta futó EU/IMF-mentőprogrammal járó szigort tovább enyhítse, miközben szeretné, ha az euróövezeti partnerek hozzájárulnának az ország adósságának csökkentéséhez.
A német kormány felfüggeszti azt a rendelkezést, amely szerint a Németországon keresztül haladó tranzitforgalom esetében is kötelezően a német minimálbér illeti meg a külföldi kamionsofőröket.
Sosem lépett még olyat az európai jegybank, mint most, a kivonuló Baumax helyére máris bejelentkezett az XXXLutz Bútorlánc, de sok plázát vasárnapra teljesen bezárhatnak. A jegybanki alapítvány újabb tízmilliárdokat kapott, miközben szépen gyarapszik a pénz az "állami pénzmosodában". A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön közvetve megerősítette, hogy párbeszédet kezdett a német kormánnyal arról a törvényről, ami az ország területén tevékenységet végző más tagállambeli közúti teherfuvarozó cégeket is a helyi minimálbér megfizetésére kötelezi. A rendelkezés ugyanis a keleti cégek szerint versenykorlátozó és ellentétes is az uniós joggal.
A magyar fuvarozók levélben fordultak a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz, hogy tiltakozzanak az őket hátrányosan érintő új német szabályozás ellen, mely szerint minden Németországban dolgozó munkavállaló után a német minimálbért kell kifizetni. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint a német rendelkezés versenykorlátozó és ellentétes az uniós joggal is. A fuvarozók Orbán Viktor kormányfőt pedig arra kérik, a februári Merkel-látogatás apropóján fejezze ki tiltakozását a jelenlegi szabályozás ellenében.
Elszállt a forint a bivalyerős frank miatt, trafikos pert vesztett az állam Strasbourgban, bezárhat több tucat Tesco áruház. A német minimálbér felbolygatja a fuvarozói piacot, miközben az egyre olcsóbb benzint máris nyögi az egész olaj szektor. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Óránként az eddigi bér duplája, 2800 forint illeti meg azt a kamionsofőrt, aki Németország területére lép, még akkor is, ha magyar fuvarcégnél dolgozik. Az év elején bevezetett német törvény mégsem okozhat örömet a sofőröknek, mert a magyar munkahelyük nem bírja el a jóval magasabb fizetést. Egy munkavállaló így havonta akár 200 ezer forint költségnövekedést jelent a munkahelyének. Ezért a magyar fuvarcégek rá vannak kényszerítve, hogy ügyeskedjenek – és ők ügyeskednek.
Az MSZP szerint 32 ezer forinttal több járulékot fizetnek a munkaadók és a munkavállalók együttesen a minimálbér után, mint öt évvel ezelőtt.
Azt szeretnék, ha a kormány 2015-ben érdemben változtatna a közmunkások helyzetén. Távlati céljuk, hogy munkájukért megkapják a minimálbért. A közmunkások jellemzően mélyszegénységben élnek, a jelenlegi feltételek fenntartása pedig "a nyomort konzerválja" - mondta az érdekképviselet elnöke.
Lett euró, német minimálbér, olajár, Déli Áramlat, kakaskodó oligarchák által kirobbantott bolgár bankválság, államcsőd, rubel, megint a görögök, ebolajárvány, uniós gazdasági ösztönző csomag, kínai és japán növekedési gondok, banki gigabírság. Többek között ezekről is szólt 2014 a nemzetközi gazdaságban.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint a 105 ezer forintra emelt minimálbér nem jelent bérfelzárkóztatást, és több dologgal is elégedetlenek.
Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írja alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
A Napi Gazdaság úgy tudja, csütörtökön ismét összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Érdekegyeztető Fóruma monitoringbizottsága, miután szerdán nem sikerült egyezségre jutniuk a feleknek.
Az MSZP a minimálbér nettó összegének százezer forintra való emelését javasolja - mondta Gúr Nándor országgyűlési képviselő szerdán. Párttársa, Bangóné Borbély Ildikó a rászoruló gyermekek téli szünet alatti étkeztetésének megoldását sürgette.
A magyarországi lakossági adózók harmada minimálbér, vagy ez alatti jövedelem után fizeti a személyi jövedelemadót. A nagy lábon, de papíron szerény körülmények között élő vállalkozók is bajban vannak. Az évtizedek óta ezen a jövedelmi szinten élők számára ugyanakkor majd a nyugdíjas évek sem hozzák el a megérdemelt pihenést, ugyanis egyre többen lesznek nyugdíjasok kevesebb szolgálati idővel, akik értelemszerűen kevesebb ellátásra is számíthatnak. A helyzet ráadásul riasztóan romlik, 2012-ben már a nyugdíjba vonultak ötöde a nyugdíjas létminimum szintje alatt kezdte idős éveit. Mit lehet tenni?
A külföldiek általában igyekeznek az amerikaiaknak felróni, hogy nem sokat tudnak az Egyesült Államok határain kívüli világról. Az igazság ugyanakkor az, hogy az amerikai polgárok sokkal többet tudhatnak a külföldi eseményekről, mint saját gazdaságukról.
Legalábbis a minimálbérhez viszonyított egy üveg sör árát illetően. Egy összehasonlítás szerint hazánkban 2011-ben mindössze 0,7 órát kellett dolgozni minimálbéres órabéren fél liter sörért, ezzel pedig majdnem a francia érték mellett vagyunk. A legrosszabb a helyzet Grúziában és Bangladesben, ahol a minimálbéren élőknek 15, illetve 13 órát kell dolgozniuk egy korsó csapolt sörért.