#miniszterelnök

Igazi magyarázat nélkül cserél miniszterelnököt a lengyel kormánypárt

Beata Szydlo miniszterelnök csütörtökön fényesen megnyerte a parlamentben az ellenzék által kezdeményezett bizalmi szavazást, majd este – véget vetve a számára meglehetősen megalázó találgatásoknak – „lemondott”. A kormánypárt (Jog és Igazságosság) vezetősége szerint kiválóan dolgozott, de az új hazai és nemzetközi helyzet változtatást tesz szükségessé. Ám hogy mi ez az új helyzet, azt nem magyarázták meg.








7 kormányfő, 9 címlap - de melyik volt a legütősebb? Szavazzon!

E héten jelenik meg a HVG kétezredik lapszáma. Jubilálunk tehát, ebből az alkalomból pedig megnéztük: hányszor fordult elő, hogy a címlapon magyar miniszterelnök szerepelt. Kiderült, 74 ilyen lapszámunk volt. A HVG most elővett ezekből kilencet, amelyen a főszereplő a rendszerváltás utáni kormányfők valamelyike. Öntől pedig azt kérjük, nosztalgiázzon és ünnepeljen kicsit velünk, nézze meg ezeket a címlapokat, és szavazzon arra, amelyiket a legütősebbnek tartja.



Háromból három egészségügyi közbeszerzés volt szabálytalan

Röntgengépek, CT berendezések, lélegeztetőgépek, laborműszerek és egyéb orvosi eszközök beszerzésére írt ki három közbeszerzési pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az elmúlt hónapokban, a Közbeszerzési Döntőbizottság azonban mindegyikben talált valamilyen szabálytalanságot.