A strukturális átalakítás miatti apparátusbővüléssel magyarázza a fejlesztési miniszter azt, hogy miért bérel az állami vagyonkezelő ingatlant havi bruttó 8 millió forintért a Miniszterelnökségnek Budapesten, a Markó utcában.
„Új igény felmerülése” – ezzel indokolták a Miniszterelnökség idei közbeszerzési tervének módosításában azt, hogy újabb médiatervezésre és vásárlásra készül a kormány 2012 utolsó negyedévében. A vállalkozási keretszerződés 2014. május 31-ig szólna, de egyelőre nem tudni, pontosan mire is vonatkozna. Legutóbb az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban indítottak „sürgős” médiakampányt.
Bár politikai iránya miatt a republikánus párt közelebb áll a magyar jobbközép kormányhoz, hiba lenne az amerikai pártokat teljes mértékben megfeleltetni az európaiaknak - reagált Barack Obama győzelmére Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Nem kapta meg Schiffer András a Miniszterelnökségtől azt a levelet, amelyben az Orbán Viktorhoz intézett kérdésére válaszoltak - ezt az LMP-s politikus közölte. Schiffer András kedden jelentette be, pártja beperli a kormányfőt, miután a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére. A miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, bizonyítani is tudja, hogy október 19-én elküldte a választ.
A Miniszterelnökség kész minden olyan vizsgálatnak alávetni magát, amelyet a kormányzati gépjárműhasználattal kapcsolatban rendel el a nemzeti fejlesztési miniszter vagy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság vezetője – közölték szombat reggel a Kormányszóvivői Irodától. A Magyar Narancs weboldalán saját értesülésre hivatkozva azt írták pénteken, hogy a szabályos ügymenettel ellentétesen, kérvény nélkül tartotta magánál a Miniszterelnökség azt a kisbuszt, amelynek utasaként halálos baleset részese volt szerdán Lázár János államtitkár.
A szabályos ügymenettel ellentétesen, kérvény nélkül tartotta magánál a Lázár János vezette Miniszterelnökség azt a kisbuszt, amelynek utasaként az államtitkár szerdán halálos baleset részese volt - ezt írja saját értesüléseire hivatkozva a Magyar Narancs oldala. A Kormányszóvivői Irodától szombat reggel közleményben reagáltak: azt írták, hogy a Miniszterelnökség munkatársai olyan járműveket használnak, amelyeket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság biztosít számukra, és a Miniszterelnökség kész alávetni magát minden olyan vizsgálatnak, amelyet a kormányzati gépjárműhasználattal kapcsolatban rendelnek el.
A Miniszterelnökség feladatai és létszámának bővülésével összefüggésben szükséges a 492,5 millió forint biztosítása a Miniszterelnökség kötelezettségvállalással nem terhelt maradványából - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI érdeklődésére pénteken.
A Miniszterelnökségnek az IMF/EU-tárgyalások apropóján indított médiakampányát bírálta a Jobbik csütörtökön sajtótájékoztatón. A Jobbik szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy a kormány 200 millió forintot költött az adófizetők pénzéből a saját pártpolitikai céljára az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos médiakampányra - jelentette ki Volner János.
A tárcáknak ma kell számot adniuk arról, hogyan gazdálkodják ki a megszorításokból rájuk eső 50 milliárd forintos részt. Az emberi erőforrás tárcának 17 milliárdot, a Miniszterelnökségnek 855 milliót kell megspórolnia.
Az I.M.G. INTER MEDIA GROUP Kft.-vel kötött szerződést a Miniszterelnökség ahhoz a médiakampányhoz, amelyet hírek szerint az IMF-fel kötendő megállapodás előkészítéséhez indítanak. A megállapodást hétfőn tették közzé a kormányzati honlapon.
Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség - derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak - amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé - sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre. A közbeszerzési tervért felelős illetékes helyettes államtitkár lapunknak későbbre ígért visszahívást.
A Miniszterelnökség közzétette, hogy milyen hivatalos autókat és informatikai eszközöket használhatnak munkatársai. Mobiltelefont szinte mindenki kapott, hivatali autót huszonegyen, iPadet pedig összesen hatan.
A jövőben a Miniszterelnökség minden dolgozójának C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesnie – számolt be az Origo. Tavaly a koronaőröket kötelezték a legszigorúbb ellenőrzésre.
A Miniszterelnökség helyettes államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor kormányfő Mányai Zoltánt. A Belügyminisztérium korábbi sajtófőnöke a kormányzati internetes kommunikációért felel.
Nyilvános szerződés alapján kaptak támogatást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő szakszervezeti szövetségek és munkaadói érdekképviseletek - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI érdeklődésére.
Jövőre további kétszázmillió forintos fizetésemelés várható a Miniszterelnökségnél – derül ki egy parlamenthez benyújtott fideszes módosító javaslatból. Összességében a Blikk szerint 63 százalékkal emelkedik a Miniszterelnökség bértömege jövőre, amit a kormányzati átalakításokkal magyaráznak.
Orbán tanácsadójának, Habony Árpádnak nincs szerződéses jogviszonya a Miniszterelnökséggel, így mindenféle jogi kötöttség nélkül vehet részt az ország legfontosabb ügyeinek alakításában - írja az Index.