#MNB

Londoni elemzők: nem ártana egy IMF-megállapodás

"Messze jár" a magyar jegybank attól, hogy a forint védelme érdekében kamatemelésre kényszerüljön, mivel jelenleg egészen más a helyzet, mint a 2008-ban végrehajtott kamatemelés idején - vélekedtek új helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ugyanakkor előnyös lenne egy új egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).


Az MNB 320 forintos euróig nem emelne kamatot az elemzők szerint

A magyar jegybank valószínűleg 320 forintos euróárfolyamig még hajlandó lenne kamatemelés nélkül elviselni a forint gyengülését - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a devizahitelesek terheinek enyhítését célzó kormányintézkedések magasabbra emelhették az MNB árfolyam-tűréshatárát.



Lázár: újabb adósmentő-csomag jön

Jövő tavaszig radikálisan csökkenteni kívánja a devizahitelek arányát a kormány, ennek érdekében a következő hónapokban újabb lépések várhatók – jelentette be Lázár János pénteken. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a miniszterelnök bejelentése, mely szerint a kormány ott áll a magyar bankok mögött, nem jelenti azt, hogy az állam tulajdont akar szerezni az OTP-ben vagy az FHB-ben. Ugyanakkor elismerően nyilatkozott a Fidesz és a kabinet által korábban bírált jegybank legutóbbi döntéséről.


MNB: rekordmagasságban volt a devizatartalék

A jegybank devizatartaléka 1,7 milliárd euróval meghaladva a félévi összeget, szeptember végén rekordmagasságúra, 38,8 milliárd euróra nőtt, amiben szerepet játszott a Európai Bizottságtól a harmadik negyedévben érkező 1,1 milliárd euró nettó transzfer - közölte negyedéves jelentésében pénteken a Magyar Nemzeti Bank.


MNB: Budai nem jogosult a jegybank vizsgálatára

Budai Gyula kormánybiztos nem jogosult tájékoztatást kérni az MNB-ről - közölte a jegybank, amely Budai vádjait a politikai nyomásgyakorlás újabb eszközének tekinti és visszautasítja. A megalapozatlan állítások a jegybank szerint veszélyeztetik az MNB tekintélyét és szakmai hitelességét.


Összehangolt támadás Simor ellen?

A Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatáról kér tájékoztatást Simor András jegybankelnöktől Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, szerinte ugyanis több MNB-s szerződésnél is jogszabálysértések lehetősége merül fel. Korábban Járai Zsigmond ment neki többször a jegybanknak, a legújabb epizód pedig az Állami Számvevőszék felől ígérkezik, bár az ÁSZ közölte: készülő jelentésük a jegybank gazdálkodásáról nem személyes támadás Simor ellen.


Csökkent a bankrendszer likviditása

Szeptemberben a bankrendszer forint-likviditása kismértékben csökkent, eszközoldalon a külföldi követelések, forrásoldalon a központi kormányzat betétei és a forgalomban lévő készpénzállomány növekedett számottevően - hozta nyilvánosságra szerdán a Magyar Nemzeti Bank az előzetes adatokat.


Jövőre 5 százalékos infláció sem kizárt

A KSH keddi inflációs jelentését követően londoni elemzők úgy vélik, a jövedéki adók és az áfa emelése felfelé nyomhatja a magyar inflációt, a Takarékbank elemzője szerint ugyanakkor a gázár-kompenzáció megszűnése felfelé hat majd az inflációra.


Simor újra célkeresztben: támad az ÁSZ is

Járai Zsigmond után az Állami Számvevőszék is keményen nekimegy Simor Andrásnak a jegybank tavalyi gazdálkodásáról szóló jelentésben - tudta meg a hvg.hu. Az ÁSZ-jelentés első változata a magas jegybanki fizetések és a magas kommunikációs kiadások mellett előveszi Simor ciprusi "offshore-ügyét" is. Eközben az MNB-ben is dúl a harc: a monetáris tanács a jegybank költségvetési elemzéseinek venné élét.


Újabb csörtét vívott Járai és Simor

Az Országgyűlés Költségvetési és Számvevőszéki Bizottságában újabb éles viták bontakoztak ki a jegybank tavalyi gazdálkodásáról, Simor András jegybankelnök és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának elnöke szöges ellentétben ítélte meg a jegybank elmúlt évét.


MNB: 56-57 százalékos államadósságnál vezethetjük be az eurót

Az euróövezeti tagság gazdasági előnyei csak nagyon tudatos gazdaságpolitikai felkészüléssel érhetők el - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank konvergencia folyamatokról szóló hétfőn megjelent elemzése, amely szerint tartós, 1,5 százalékos államháztartási hiány mellett az euróövezetbe 56-57 százalékos államadóssággal léphetünk be az évtized végén.


MNB: nőtt a devizatartalék

Szeptemberben 1,210 milliárd euróval nőttek az ország devizatartalékai augusztushoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett előzetes adataiból.


Simor: a kamatvágás kárt okozhat a gazdaságnak

A monetáris enyhítés kárt okozhat a magyar gazdaságnak a háztartások és bankok devizahitel-kitettsége miatt - jelentette ki az MNB elnöke csütörtökön Londonban, a hivatalos költségvetési és pénzügyi intézmények fórumán (OMFIF). Simor András előadásából a Reuters idézett.


Londoni elemzők: az MNB-nek vészkamatemelésre lehet szüksége

Lehet, hogy a magyar jegybank (MNB) a jelenlegi piaci körülmények közepette "vészkamatemelésre" kényszerül, ám a mostani magyarországi makrokörnyezetben a 2008 októberében végrehajtott 3,00 százalékpontos emelésnél jóval kisebb is elégségesnek bizonyulhat - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.


Nőttek a megtakarítások

A vállalati szektor 325 milliárd forinttal, a negyedéves bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százalékának megfelelő összeggel növelte megtakarításait a második negyedévben. A háztartások nettó megtakarításai ezzel egyidejűleg a GDP 4 százalékának megfelelő 282 milliárd forintot tettek ki – ez derül ki a pénzügyi számlák második negyedévi adataiból, amelyeket hétfőn tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).