#MNB






Londonból kamatcsökkentést várnak a jegybanktól

Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést vár a magyar jegybank hétfői monetáris tanácsi ülésétől a londoni elemzői közösség. Jórészt abban is konszenzus alakult ki a Cityben, hogy az MNB a hétfői csökkentés után sem áll le a pénzügypolitikai enyhítéssel; ennek a prognózisnak az alapja - az utóbbi időszak piaci folyamatai mellett - az a széleskörű elemzői meggyőződés, hogy a következő kormány fenntartja a költségvetési szigort.





Londoni elemzők: még legalább egy magyar kamatcsökkentés jön

A londoni konszenzustól számottevően elmaradó, éves összevetésben 5,7 százalékos februári magyarországi infláció nyomán még legalább egy, de a további költségvetési konszolidáció és a forintárfolyam függvényében akár több jegybanki kamatcsökkentés is lehetséges az idén – vélekedtek citybeli elemzők az inflációs adatsor csütörtöki ismertetése után.



MNB: negatív rekordot döntöttek a lakáshitel szerződések januárban

Januárban tovább csökkent a frissen kötött lakáscélú hitelszerződések értéke és a forintalapú hitelekből majdnem tíz éve, svájci frank alapú hitelekből – amióta megjelent a kínálatban – még soha, az euró alapúakból pedig tizennégy hónapja nem jegyeztek fel a múlt havinál kisebb összeget – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntek nyilvánosságra hozott legfrissebb adataiból.


Surányi kontra MNB: ki a hunyó?

Dúl a vita Surányi György volt jegybankelnök és az MNB mostani vezetése között arról, hozzájárult-e a bankok bankja a gazdaság zuhanásához, amelyet csak 20 milliárd eurós nemzetközi hitellel lehetett megállítani.


Hogyan romlik a pénzünk: mit mond az MNB az inflációs jelentésben?

A fogyasztói árak növekedési üteme legkorábban 2011 első negyedévében csökkenhet a 3 százalékos inflációs cél alá. Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott legfrissebb Inflációs Jelentése szerint, akkor 2,5 százalék lehet. A GDP pedig az idei harmadik negyedévben nőhet először éves összehasonlításban, 1 százalékkal.



Mennyit érnek összesen a BÉT-en lévő cégek? Itt a válasz

A múlt év negyedik negyedében 5,3 százalékkal 5 685 milliárd forintra nőt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzet részvények kapitalizációja (összesített piaci értéke). A 276 milliárd forint negyedéves növekmény szinte teljes egészében átértékelődésből (árfolyam emelkedésből) származott – egyebek mellett ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank kedden kiadott értékpapír piaci statisztikáiból.




Legfeljebb még egyszer csökkentheti a jegybanki alapkamatot az MNB

A hétfői 25 bázispontos kamatcsökkentés után a történelmi mélypontját elérő 5,75 százalékos jegybanki alapkamat szinten tartását, legfeljebb még egyszer, újabb 25 bázispontos csökkentését tartják elképzelhetőnek szakértők, azt sem kizárva, hogy év végén újra emelkedhet az alapkamat.