#Moszkva


Akár 25 évet is kaphat a négyéves kislányt lefejező moszkvai dada

Kiskorú meggyilkolása miatt vádat emelt az ügyészség pénteken Moszkvában az üzbég Gülcsehra Bobokulova ellen, aki a hét elején lefejezett egy négyéves kislányt. Ha a bíróság bűnösnek találja, 25 évig terjedő börtönnel büntethetik a 39 éves nőt. Ugyanakkor elmeszakértői és drogvizsgálatnak is alávetik az orosz hatóságok, mert komoly gyanú merült fel az épelméjűségével kapcsolatban.


Szabadlábon van a keleti nyitás lobbistája

Egy borkonferencián jelent meg a jelenleg szabadlábon védekező Magyarország egykori moszkvai mezőgazdasági attaséja, később miniszteri megbízottja – derül ki a Mandiner tudósításából. Kiss Szilárdot minősített vesztegetéssel vádolják.



Allah utasítására hivatkozott a négyéves kislányt lefejező dada

Nem bánta meg a gyilkosságot, és saját bevallása szerint Allah utasítására vágta le a rábízott gyerek fejét a moszkvai dada. A korábban emlegetett magánéleti szálról már nem beszélnek a hatóságok. A nyomozás adatai szerint a nő megvárta, amíg áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást.





Orbán: Hálásnak kell lennünk Moszkvának

Orbán Viktor hálás azért, hogy Oroszországgal meg tudtuk hosszabbítani a gázszerződést, és szerinte azt is egyre több ország ismeri fel, hogy nem kellene automatikusan meghosszabbítani az oroszok elleni uniós szankciókat. Putyin azt mondta, beszéltek a magyar cégek részvételéről az orosz focivébé infrastrukturális beruházásaiban.


Putyin és Orbán 2019-ig meghosszabbították a gázszerződést

A csökkenő kereskedelmi forgalom ellenére elégedett az orosz-magyar kapcsolatok jellegével Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki Orbán Viktort fogadta szerdán Moszkvában, és a hírek szerint meghosszabbították a gázszállítási szerződést a két ország között. Az orosz állami média szereti úgy emlegetni Orbánt, mint egy tüskét Brüsszel körme alatt.


Orbán megint nem tudott nemet mondani Putyinnak

Keveset tudni a szerdai Putyin–Orbán-találkozó valós programpontjairól: annyi biztos, hogy az orosz államfő nagypolitikai csatározásaiban a magyar miniszterelnököt nem sok mindenre használhatja. Viszont a csúszó Paks II.-projektért cserébe a gáztározótól a helikoptertenderig sok mindent kérhet.



Moszkva visszaszólt Merkelnek és Erdogannak

Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov reagált a német kancellár és a török államfő szavaira. Mint mondta, nincsenek bizonyítékok arra, hogy az orosz bombázás civil életeket oltana ki Szíriában, az a kijelentés pedig egyenesen abszurd, hogy Oroszország megszállta volna a háborús országot.


Putyin és a cári család – egy kommunista patrióta kalandozásai

Vlagyimir Putyin orosz államfő most is büszke arra, hogy bár szétesett a Szovjetunió és a Szovjetunió Kommunista Pártja, de ő még mindig tudja, hol van a régi párttagkönyve. Amikor azonban nem ezen elmélkedik, éppen azon dolgozik, hogy az oroszok a patriotizmusban elmerülve ne vegyék észre, miként romlik napról napra a gazdasági helyzetük. De ha még ez sem lenne elég: már a cári család hazatérésének útját egyengetik. Hogy ez miként fér össze a kommunizmussal? Nem számít.




Moszkva szerint Törökország be akar avatkozni Szíriában

Egy török katonai beavatkozás titkos előkészületeire utaló jeleket figyelt meg az orosz védelmi minisztérium Törökország és Szíria határán, több átkelőhelyen - közölte Igor Konasenkov tábornok, az orosz védelmi tárca szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.