Fennállása során először játszik operettet a Bolsoj
Több mint kétszáz éves története során először mutat be operettet a moszkvai Nagyszínház, ismertebb nevén a Bolsoj.
Több mint kétszáz éves története során először mutat be operettet a moszkvai Nagyszínház, ismertebb nevén a Bolsoj.
MTI
Szergej Lavrov orosz és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter március 18-19-én kétoldalú megbeszélést tart az orosz fővárosban a közel-keleti közvetítő csoport külügyminiszteri szintű tanácskozása alkalmából - jelentette be kedden Moszkvában az orosz diplomácia vezetője.
MTI
Dmitrij Medvegyev orosz és Viktor Janukovics ukrán államfő moszkvai tárgyalása pénteken minden jel szerint fordulatot jelent a két ország kapcsolataiban: Janukovics szinte minden vitatott kérdés megoldását kilátásba helyezte a megbeszélés után tartott sajtóértekezleten, bár a gázárak kérdése nem került napirendre.
MTI
Moszkva nagy várakozással tekint Viktor Janukovics új ukrán államfő pénteki hivatalos látogatása elé - mondták a vizit előtt kremlbeli források, de hozzátették: az orosz fél abból indul ki, hogy Ukrajnának teljesítenie kell a gázszállítások területén fennálló szerződéseket.
MTI
Moszkvában egyre több balesetet okoz a lassú felmelegedés: a hőmérséklet néhány napja nappal 0 Celsius-fok felett, éjjel pedig alatta van, az ereszeken hatalmas jégcsapok keletkeznek és hullanak a járókelők fejére, s eljegesedtek a járdák. A lehulló jégcsapok három nap alatt legalább 50 embert találtak el a fővárosban, közülük 18 agyrázkódást kapott, a többiek ficamokat és zúzódásokat szenvedtek.
MTI
A kommunista párt szervezésében Moszkvában egy tüntetésen, kedden 2-4 ezer ember ünnepelte a szovjet hadsereg és a flotta megalakulásának évfordulóját, tiltakozott a fegyveres erők most zajló reformja ellen, és követelte Vlagyimir Putyin kormányfő lemondását.
MTI
Moszkvában több napja kisebb-nagyobb szünetekkel hull a hó, s vasárnap estig hivatalos közlés szerint 53 centiméternyi fehér takaró képződött a városban.
MTI
Elfogták az orosz hatóságok azt a hackert, aki január közepén egy pornófilm vetítésével bénította meg a moszkvai forgalmat - olvasható a Buhera Blogon.
hvg.hu
Moszkva felszólítja Teheránt, fogadja el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) az urán külföldi továbbdúsítására vonatkozó javaslatát - közölte kedden Mexikóvárosban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
MTI
Továbbra is Moszkvában a legdrágábbak a szállodai szobák - állapította meg elemzésében az üzleti utazások szervezésével foglalkozó brit Hogg Robinson csoport (HRG). Moszkva immáron ötödik alkalommal végzett a lista élén.
MTI
Moszkva nem lát okot rá, hogy ne szállítson Iránnak S-300 típusú rakétarendszereket a meglévő szerződés alapján, mivel ezekre - lévén védelmi fegyverek -, nem vonatkoznak a szankciók, de a szállítás még nem kezdődött meg - mondta Vlagyimir Nazarov, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács helyettes titkára az Interfax hírügynökség által vasárnap közreadott interjúban.
unknown
Moszkva érti, hogy az Iránnal szembeni szankciók bizonyos körülmények között elkerülhetetlenek lehetnek, bár nem hisz ezek hatékonyságában - jelentette ki szerdán Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című lap szerdai számában, amelyben egy szakértő arra figyelmeztetett, hogy kevés idő maradt Irán megfékezésére.
MTI
Moszkva megerősíti a Balti Flottát válaszul azokra a tervekre, hogy Lengyelországban az orosz határ közelébe telepítik az amerikai Patriot típusú amerikai légvédelmi rendszert - közölte csütörtökön a RIA Novosztyi hírügynökségnek a flotta egy magas rangú képviselője.
hvg.hu
Hackereknek volt köszönhető az a nyilvános pornóvetítés Moszkvában, amelynek következtében hatalmas dugó keletkezett, pedig az akciót éjfélre időzítették.
hvg.hu
Moszkvában agyonlőtték a thai-box dagesztáni világbajnokát, a 27 esztendős Muszlim Abdullajevet.
hvg.hu
Moszkvában és környékén vasárnap délelőttől kisebb-nagyobb megszakításokkal havazott, és hétfőn a meteorológusok szerint rekord született: a kora délutáni órákig alig több mint 24 óra alatt 23 centiméternyi, csak hétfőn pedig 19 centiméternyi hó esett, miközben a csapadék műszeres mérésének 100 évvel ezelőtti kezdete óta december 21-én eddig a rekord alig 6 centiméternyi hó volt.
hvg.hu
Több mint tízezer ember, köztük számos magas rangú politikus búcsúzott el a hét végén személyesen Jegor Gajdartól, a Borisz Jelcin elnöksége alatt bevezetett gazdasági reformok atyjától, akit nagyon sokan felelősnek tartanak a "rettenetes kilencvenes évekért" - adták hírül a hétfői orosz lapok.
hvg.hu
Moszkvában az első hóesésben összesen 900 kilométeren állt hétfőn a forgalom, s a hatalmas dugóért a városi hatóságok a meteorológusokat okolták, akik nem jelezték időben előre a hóesést.
hvg.hu
Kisiklott a Moszkvából Szentpétervárra tartó Néva expresszvonat péntek este. A Lenta.ru orosz híroldal legfrissebb értesülése szerint a balesetben 25 ember halt meg és 63-an szenvedtek sérüléseket. Hivatalos szervek nem zárják ki, hogy terrorcselekmény történt.
hvg.hu
Szenzációs operabemutatóra került sor a Kreml Kongresszusi Palotájában. A cárnő című operát az orosz kulturális szezon egyik fő eseményeként, sőt, talán a XXI. század első orosz nagyoperájaként várták, és úgy tűnik, beteljesíti a hozzá fűzött reményeket.
hvg.hu