#MSZP

Botrány Karcagon: Ki tolja el jobban Marcsikát?

Lehetetlen eldönteni, hogy MSZP-s, DK-s, jobbikos vagy fideszes a karcagi sikkasztási ügy. Az is lehet, hogy mindenki benne volt, pártoktól függetlenül – meg az is, hogy senki. A Fidesz vehemensen próbálja eltolni magáról az ügyet, és közben pont egy olyan céget próbál a szocialistákhoz kötni, amire közbeszerzési eredményei alapján nehéz lenne azt mondani, hogy nem kedvelt baloldali cégnek nézték az elmúlt években. De inkább a cég, amelyre a fókusz került a napokban, nőttön-nőtt, akárki is volt hatalmon, milliárdos megbízásokkal hízott nagyra.


Seres: Normális, nyitott emberek

Három év múlva lehet, hogy Vona Gábor alakíthat kormányt ebben az országban, és nem azért, mert lejöttek a kis barna emberkék az űrből, és mindenkit nácivá változtattak. Hanem azért, mert a demokraták, a Köztársaság fennkölt hirdetői valamit nagyon elkúrtak.



Az Uber miatt fordult Brüsszelhez Ujhelyi István

Tíz képviselőtársával együtt írásos nyilatkozattal fordult az Európai Bizottsághoz Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán politikai iránymutatást kérve a brüsszeli testülettől az Uberhez hasonló cégek, az úgynevezett "sharing economy", a megosztáson alapuló közösségi gazdaság szabályozásában.




Módosítaná az útdíjról szóló rendeletet az MSZP

Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be az útdíjrendszer módosítása érdekében, hogy a D1-es és a D2-es kategória összekeverése miatt megbüntetett autósok kapjanak méltányosságot. Erről Heringes Anita szocialista országgyűlési képviselő beszélt az M1 péntek esti műsorában.




Vona: tegnap megtörtént a valódi fülkeforradalom

Nem volt örömóda a parlamentben, a Jobbik győzelmét rezignáltan vette tudomásul mindenki. Vona Gábor higgadtan azt kérte a Fidesztől és az MSZP-től, ne nácizzák a Jobbikot. A Fidesz szerint még mindig megvan a 65 százalékos többségük, és ez a lényeg. Az MSZP inkább nem beszél a jobbikos győzelemről. Kövesse a parlamenti ülést a hvg.hu-val!


Lendvai: áttörte a Jobbik az üvegplafont, lépni kell a baloldalon

Áttörte a Jobbik az üvegplafont, a Fidesz megroppant, de nem omlik össze látványosan, a baloldal pedig mostantól kétfrontos harcra van ítélve - értékelte a tapolcai időközi választás eredményét a Facebookon Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke. Öt pontban össze is foglalta, milyen lépésekre lenne szükség a baloldalon.


Megmondtuk előre: hajszálra kiszámoltuk a Jobbik eredményét

Több számítást is végeztünk a tapolcai választás előtt az adatújságírás eszközeit és a közvélemény-kutatások eredményeit igénybe véve. Négy becslést is végeztünk, ebből kettő a Jobbikot hozta ki győztesként. De arra mi sem gondoltunk volna, hogy a legvalószínűbbnek mondott forgatókönyvvel olyan közel járunk a végeredményhez: a különbség kevesebb, mint 100 szavazat.




Tapolcai voksolás: kinek áll a zászló?

A Jobbik Veszprém megyei központjában, Tapolcán viszonylag magas volt a részvétel, amiből akár lehet az eredményekre is következtetni. Ugyanis a másik két településen - az MSZP irányította Ajkán és a Fidesz vezette Sümegen - a választópolgárok fél hatig kisebb számban mentek el voksolni.


Tóbiás: változást akar a társadalom

A vasárnapi tapolcai választás a társadalmi kontroll megteremtéséről is szól, arról, amelyet "érzékelni is lehetett az elmúlt hónapokban" - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton Ajkán, a párt közel kétszáz aktivistája előtt.


Hoppál Péter az MTI-ben követte meg az MSZP-t

A fideszes politikus megsértette az MSZP jó hírnevét, amikor arról beszélt, hogy 2009 előtt a pécsi szocialisták 3 milliárd forint jutalmat fizettek ki egymásnak. Erről sajnálkozó közleményt tett közzé az MTI-n.


"Fidesz-károsultakat" várnak a szombati tüntetésre

Az elmúlt öt évnek csak károsultjai vannak, hiszen tönkre tett trafikosokat, földjüket vesztett gazdákat, a magánnyugdíj-pénztári vagyonuktól megfosztott embereket és a Quaestor-ügyben cserbenhagyott kisbefektetőket lehet látni – mondta a Batthyány-örökmécsesnél a tüntetés MSZP-s szervezője.


Trollok harca Tapolcán

Szürreális kampányzáró zajlik a hétvégi választásra készülő Ajkán és Tapolcán: a pártok aktivistái nagy élvezettel trollkodják szét egymás rendezvényeit, a jelöltek leginkább egymás lejáratásával törődnek, miközben országos politikusaik is a maguk módján próbálnak hozzájárulni a sikerhez. Az Orbánt elkísérő Balog Zoltán például a magyarokat "szívmagyarokra" és "zsebmagyarokra" osztotta: az előbbiek a polgári-keresztény értékrendet képviselik, utóbbiak pedig azok, akiknek szólt a rezsicsökkentés.