Felébredtek a pártok a bejglimámorból
Négy párt is közleményben jelezte a reménykedőknek: vége az ünneplésnek.
Négy párt is közleményben jelezte a reménykedőknek: vége az ünneplésnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Politikai nyomás van a „nem Simicska-érdekeltségű” hirdető cégeken, ezért is nehézséget okoz egy plakátkampány megszervezése – mondta a hvg.hu-nak Szigetvári Viktor, az Együtt-PM kampányfőnöke. Az MSZP egyes helyi szervezetiben ugyanakkor még nem múlt el nyom nélkül, hogy Bajnai Gordonék jelöltjeinek javára kellett a sajátjaikat visszaléptetni.
Kósa András
Kósa András
M. László Ferenc
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség azt várja, hogy az illetékes hatóságok tárják fel, kik valójában a TV2 új tulajdonosai.
MTI
MTI
hvg.hu
Az elmúlt 11 év hagyományaihoz hasonlóan idén is rászoruló gyermekeknek adott karácsonyi ajándékokat az MSZP, ezeket a Jókai utcai pártszékház aulájában felállított karácsonyfa alatt helyezték el. Ezúttal a közmunkás-szakszervezet segítségével rászoruló közmunkások gyermekeinek, mintegy 100 családhoz juttatják el a játékokat. Fotók.
hvg.hu
"Az ország valós állapotát bemutató” óriásplakát kampánnyal kezdi meg a 2014-es „nagy menetelését” az MSZP. A párt az évet egy vezetői felkészítővel, és egy választmányi üléssel zárta, mindkettőn téma volt, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet, és az időszakos választások tanulságai alapján botrányok tömege kísérheti az április 6-i választást.
Kósa András
"Rákosi Mátyás időszakát meghazudtoló" módon törtek rá Horváth Andrásra az MSZP szerint. Szanyi Tibor azt javasolja: hívják össze a parlamentet hétfőn vagy a két ünnep között.
MTI
Már jövő januárban megállapodhat az MSZP a Száva Vince vezette Magyarországi Kisebbségek Pártjával (MKP) a 2014-es választási együttműködésről - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
MTI
Az MSZP úgy tekint a választásra, mint egy erős logisztikai, mozgósítási versenyre - mondta Mesterházy Attila pártelnök.
MTI
Az MSZP több kérdést tett fel a Fidesznek azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz ifjúsági tagozatában is jól ismert Sayfo Omar Ádám hosszú éveken át baráti kapcsolatot ápolt a romagyilkosságok miatt elítélt Kiss Istvánnal.
hvg.hu
A Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatásai szerint 2013-ban nőtt a pártot választani tudók aránya és erősödött a Fidesz, míg a baloldali ellenzéki pártok együttes támogatottsága lényegében változatlan, de a pártválasztók körében a Demokratikus Koalíció (DK) megelőzi az Együtt-PM szövetséget.
MTI
Az MSZP véleménye szerint a Fidesz a rezsicsökkentést csak 2014 májusáig kívánja fenntartani, az ellenzéki párt viszont azt ígéri, hogy kormányra kerülve olyan intézkedéseket vezetnek be, amelyek hosszú évekre tervezhetők, igazságosak és fenntarthatók lesznek.
MTI
Nem változtak lényegesen a pártpreferenciák néhány hónappal a 2014-es választás előtt. A felnőtt lakosság 43 százaléka – éppen annyi, mint 4 évvel ezelőtt – nem választ pártot.
MTI
A szegények 28 százaléka gyermek, 42 százalékuk 25 év alatti. Minden negyedik gyermek nélkülözik - írta az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint ilyen rossz adatra az elmúlt 60 évben nem volt példa.
MTI-OS
Az alábbi állásponthoz várja az MSZP a budapestiek csatlakozását: "Egyetértek azzal, hogy ne a Városligetben, hanem Budapest egy másik, használaton kívüli területén létesüljön új múzeumi negyed".
hvg.hu
Az idei esztendő az MSZP szerint a rombolás éve volt, amely a "nagy rezsiátveréssel" kezdődött.
MTI
Az MSZP-s Szanyi Tibor szerint pofátlanság, hogy a kormányoldal 98-ról 75 százalékra csökkentette a nagy összegű végkielégítések különadóját, szerinte a Fidesz "saját káderei" érdekében.
MTI
A bankok egyetértenek a Kúriával, Rogán szerint a legfőbb bírói szerv a bankok oldalára állt, sajnálkozik az LMP és az MSZP is, a devizahitelesek pedig nekimentek Matolcsynak, mert azt hiszik, ellenük fordult.
hvg.hu
Az MSZP szerint 524 településen nem tudni, hogy január 1-jétől ki, milyen szerződés alapján és mennyiért szállítja el a szemetet.
MTI
A politikus szerint a közfoglalkoztatottak bérének egyharmadát elvette a jelenlegi kormány, a minimálbér vásárlóereje pedig 5-6 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt. A Fidesz szerint viszont ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor.
MTI
Az MSZP szerint a kormány újabb csapást mér a nyelvoktatásra.
MTI