szerző:
MTI

Nem változtak lényegesen a pártpreferenciák néhány hónappal a 2014-es választás előtt. A felnőtt lakosság 43 százaléka – éppen annyi, mint 4 évvel ezelőtt – nem választ pártot.

Szinte semmi változás nem történt a pártok támogatottságában, a Fidesz kivételével mindegyik politikai erő az előző havival azonos támogatottságot élvez – foglalhatók össze az Ipsos december első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei. A teljes népesség körében a Fideszt – az előző havi 27 után – 26 százalék támogatja, az MSZP 15, a Jobbik 7, az Együtt-PM 3, a Demokratikus Koalíció (DK) és az LMP 2 százalékos. A biztos pártválasztók 2,5 milliónyian vannak.

Az Ipsos szerdai összegzése szerint a biztos pártválasztók, azaz a 2014 tavaszi választáson bizonyosan voksolók körében a Fidesz – némi csökkenést mutatva – 47 százalékkal vezet. Az MSZP 27 százalékkal a második, a Jobbik 12 százalékkal a harmadik. Az Együtt-PM 6 százalékkal valamivel a bejutási küszöbérték felett van, a DK 3 százalékot ér el, az LMP 2 százalékot.

43 százalék nem választ

A felnőtt lakosság 43 százaléka nem választ a pártok közül; ez az arány megegyezik a négy évvel korábbival, tehát jelenleg ugyanolyan mértékű a politika szereplőitől való távolságtartás, mint az előző ciklus hasonló időszakában – mérte az Ipsos.

A biztos pártválasztók csoportjába jelenleg a választásra jogosultak egyharmada, több mint 2,5 millió szavazópolgár tartozik. A Fidesz 1,2 millió elszánt szavazóval indíthatja a választási kampányt, az MSZP-nek 700 ezer stabil támogatója van. A Jobbik 300-350 ezer eltökélt voksolóval vehet startot, az Együtt-PM bő 150 ezer főre egész biztosan számíthat, a DK-nak közel százezer tántoríthatatlan híve van, az LMP nagyjából 50 ezres biztos szavazói táborral rendelkezik az Ipsos szerint.

Mit gondolnak a bizonytalanok?

A cég elemzése kitér arra: kihívás a pártok számára az a csoport, amelynek tagjai a választás biztos résztvevőjének tekintik magukat, de nincs olyan politikai erő, amelyre most voksolnának.

A polgárok 8 százalékára jellemző ez az "aktív bizonytalanság". Főképpen a negyvenes-ötvenes éveikben járók, a kistelepüléseken élők várnak a pártok jelzéseire. Inkább az ellenzéknek látszik nagyobb esélye az aktív bizonytalanok megszerzésére, hiszen 58 százalékuk szerint rossz irányba mennek a dolgok, 26 százalékuk elégedett az aktuális helyzettel; 37 százalékuk szerint kormányváltásra lenne szükség, 22 százalékuk szerint a mostaninak kellene maradnia.

©

Ugyancsak fontos szavazói közeg a mozdítható bizonytalanoké – olvasható az anyagban. A választókorúak 9 százalékának az a sajátossága, hogy valószínűsíti, de nem tartja biztosnak a részvételét, s emellett híján van a pártpreferenciának is. Velük kapcsolatban – jegyzi meg az Ipsos – kettős feladat vár a politika szereplőire: felerősíteni az aktivitás érzését és eközben maguk mellé állítani őket.

Leginkább a húszas, harmincas korosztályhoz tartozók és az érettségizettek körében találhatóak mozdítható bizonytalanok. Az Ipsos szerint ha az ellenzéki pártok élnek az adódó lehetőséggel, akkor innen elég sok voksot tudnak begyűjteni. Túlnyomó részük, kétharmaduk ugyanis elégedetlen az ország aktuális helyzetével, 45 százalékuk a kormány távozását szeretné. A Fidesz számára kevesebb tartalék jöhet innen: egynegyedük érzi úgy, hogy Magyarország jó úton halad, és 17 százalékuk szerint a kormányzás is megfelelő kezekben van.

Van pártjuk, mégsem mennek szavazni

Az Ipsos közölte azt is: a választások kimenetele szempontjából lényegesek azok az emberek is, akiknek van preferált pártjuk, de jelenleg passzívak, vagy legalábbis hezitálnak a részvételt illetően.

A pártok e belső tartaléka népes csoport, a választók egynegyede, 2 millió ember tartozik ide. Ha teljes mértékben sikerül a tétovázó pártszimpatizánsokat az urnákhoz elvinni, az leginkább a Fidesz esélyeit növeli. A velük szimpatizálók négytizede ebben a pillanatban nem aktív. A kormánypárt nyolcszázezer ilyen potenciális támogatóval rendelkezik, a mellettük való elköteleződés adott. Az MSZP aktuális hívei között is négytizednyien visszafogottak a részvételt illetően, ez félmilliós belső tartalékot jelent. Ugyanilyen számítás alapján a Jobbiknak 200-250 ezres, az Együtt-PM-nek, a DK-nak és az LMP-nek 100-100 ezres már tulajdonképpen meglévő, de aktivizálandó tábora van – áll az Ipsos legfrissebb elemzésében.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Európai Bizottság: Nincs háború a magyar kormánnyal

Európai Bizottság: Nincs háború a magyar kormánnyal

Elutasította az ügyészség az MTVA-ban megrángatott ellenzéki képviselők panaszát

Elutasította az ügyészség az MTVA-ban megrángatott ellenzéki képviselők panaszát

Derűsről borúsra vált ma az időjárás

Derűsről borúsra vált ma az időjárás

Olcsóbb változata is van a Xiaomi új csúcstelefonjának, ráadásul a Qualcomm vadonatúj lapkakészlete került bele

Olcsóbb változata is van a Xiaomi új csúcstelefonjának, ráadásul a Qualcomm vadonatúj lapkakészlete került bele

Felfedeztek egy nagy kőzetbolygót a Naprendszer közelében

Felfedeztek egy nagy kőzetbolygót a Naprendszer közelében

A Samsung ellenállt a kísértésnek, és nem az Apple fülhallgatóját mutatta be

A Samsung ellenállt a kísértésnek, és nem az Apple fülhallgatóját mutatta be