#MSZP









Kocsis Máté magát juttathatja börtönbe az ellenzék szerint

Kocsis Máté fideszes politikusokat, köztük saját magát fenyegeti börtönnel, amikor büntetőjogi kategóriává tenné a kiszolgáltatott emberek - például a hajléktalanok - megalázását Nyakó István MSZP-s képviselő szerint. Az LMP is kísértetiesen hasonló közleményt adott ki Kocsisról.


A Fidesz nem vállalta, hogy nem növeli a hiányt

Költségvetési felelősségi szerződést írt alá pénteken a Parlamentben az LMP és az MSZP. Az eredetileg ötpártira tervezett eseményen a Fidesz és a KDNP nem vett részt. A Jobbikot képviselő Hegedűs Tamás azt mondta, egyetértenek a megállapodással, de azt csak akkor szignálják, ha arra a kormánypártok is készek lesznek.


Így költene el 418 milliárdot az MSZP

Mintegy 418 milliárd forint átcsoportosítását javasolja az MSZP a jövő évi költségvetésben. Szekeres Imre egy pénteki sajtóbeszélgetésen elmondta: többek között a 150 milliárd forintos országvédelmi alap forrásait, valamint az általuk feleslegesnek ítélt beruházások költségeit egyebek mellett szociális célokra, az államilag támogatott felsőoktatási helyek számának szinten tartására és az egészségügyben dolgozók bérének rendezésére költenék.


Orbánék megszorításait Gyurcsányékéhoz hasonlította az MSZP elnöke

"Cudar idők jönnek Magyarországra", a kormány "dilettáns és felelőtlen" gazdaságpolitikája miatt az embereknek brutális megszorításokra kell felkészülniük - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön Szegeden. Ez a megszorítási sorozat hasonló lehet ahhoz, mint amilyet a Gyurcsány-kormánynak 2006-ban kellett bevezetnie – mondta a pártelnök.


Rémálomnak nevezte Rogán tervét az MSZP

Az MSZP szerint a fideszes Rogán Antal által javasolt szociális hozzájárulási adó bevezetésével jövőre kevesebb pénz juthat az egészségügyre és a nyugdíjakra. Tüttő Kata fővárosi képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján rémálomnak nevezte az újabb adónem ötletét.



Visszavenné a zalai elnök mandátumát az MSZP

Országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására szólítja fel az MSZP Zalai Területi Szövetsége a volt megyei elnököt, Baracskai Józsefet, aki átlépett a Demokratikus Koalícióba (DK) – közölte a szocialista párt megyei alelnöke csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.



Mesterházy: újabb brutális megszorítások jönnek

Sérülékenyebbé vált az ország a dilettáns gazdaságpolitika miatt és ezért már nem csak Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert kell hibáztatni, egyértelmű, hogy Orbán Viktor a hibás – jelentette ki az MSZP elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Mesterházy Attila közölte, Orbán Viktor alkalmatlan a válság kezelésére.



Plusz 210 milliárdot szedne be az MSZP adójavaslataival

Az alacsony keresetűeknél többet, a magasabb keresetűeknél kevesebbet hagyna, így összességében 210 milliárddal növelné a jövő évi költségvetési bevételt az a kilenc MSZP-s képviselő által jegyzett javaslat csomag, amelyet a jövő évi adótörvényekhez nyújtottak be, és a parlament honlapján jelent meg.


Tárki: tovább csökkent a Fidesz előnye

Tovább csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, miközben a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas: a kérdezettek több mint fele nem tud pártot választani, vagy titkolja választását - ez derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet 2011. októberi pártpreferencia-kutatásának adataiból.