Az értesülést közlő, név nélkül nyilatkozó résztvevő elmondta: bevett gyakorlat, hogy szombati napon ülésezik a testület, márpedig a párt belső szabályai szerint a lemondástól számított 30 napon belül - jelen esetben november 21-ig - kell megválasztani a megyei elnöki poszttól megvált Molnár Csaba hivatali utódát.
A politikus október végén jelentette be, hogy kilép a pártból, és a Demokratikus Koalícióban folytatja a politizálást.