Gyurcsány Ferenc szerint 2014 szempontjából nem fontos, hogy most vagy hat hónap múlva alakult volna önálló frakciójuk. Az Orbán-kormány leváltása érdekében az ellenzék és a civil mozgalmak széles összefogására lesz szükség, és 2014-re legalább az MSZP-nek és a DK-nak meg kell tudnia arról állapodni, hogy minden egyéni választókerületben csak egy jelöltet állít a Fidesszel szemben - nyilatkozta a politikus a Népszabadságnak szombaton. Gyurcsány elmondta: biztos abban, hogy a DK bekerül a következő parlamentbe.Hogy a DK tulajdonképpen egy új SZDSZ-t készít elő, illetve igaz-e, hogy Kuncze Gábor velük tart-e, úgy reagált: nyugatos, balközép politikát fognak képviselni, aminek lesznek szabadelvű, baloldali, és bizonyos tekintetben konzervatív elemei. Az új vezetőtestületben egy-két új taggal jelezzék, "a DK nem az MSZP egyik szelete, hanem sokkal több". "De nem tartunk még itt, így nevekről nem tudok mit mondani" - tette hozzá.
Gyurcsány a Népszabadságnak: "A DK nem az MSZP egyik szelete, hanem sokkal több"
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció és az MSZP feladatairól beszélt a 2014-es választásokig.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.