Szakítottak az MSZP-vel a népi szocialisták

Szakított a szocialista párttal társadalmi tagozata, amelyet rendszerint a különutas, a pártvezetést bíráló véleményei tettek ismertté, valamint az, hogy Szili Katalin is a tagja volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Szakítottak az MSZP-vel a népi szocialisták

Végleg szakított a szocialistákkal az MSZP társadalompolitikai tagozata, amelytől még 2008 januárjában vonta meg az országos minősítést a párt országos választmánya - írja a Népszava.

Szili Katalin
MTI - Kovács Attila

A tagozatot 2005-ben ismerte el az MSZP, és bár egyik vezetőjük azzal büszkélkedett, hogy a 2004-es Medgyessy-Gyurcsány kormányfőváltásban is múlhatatlan érdemeket szereztek, 2006 őszén már a liberális irányvonal miatt bírálják a Gyurcsány-csomagot, a 2008-as "szociális népszavazás" után pedig arra utaltak, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc nélkül is létezni fog. Nem sokkal a kormányfő lemondása előtt, 2009 elején azt szorgalmazták, hogy az MSZP-SZDSZ többségű országgyűlés oszlassa fel magát, hogy a szocialisták erkölcsi alapot szerezzen saját újjáépítéséhez. A kormányváltás előtt pedig azt nyilatkozták, hogy Gyurcsány Ferenc még most is erős vonzerőt gyakorol a szocialistákra, és ennek a pártra nézve katasztrofális következményei lehetnek. Legutóbb az MSZP-ből kilépett Szili Katalin mellett állt ki a tagozat.

Végül a közösségtől megvonták az országos minősítést, melynek következtében egyebek mellett nem vehettek részt a párttestületek munkájában. 

A szakításról Czöndör Gyula, a tagozat elnöke az Echo Televíziónak azt mondta: "Láttuk azt a vergődést, ami a párton belül folyik". Hozzátette, ők előre jelezték a belső válságot, ami be is következett. Ezek után azt gondolták, nekik a pártban már nincs feladatunk.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.