#MSZP

Kövér: a Jobbik és az MSZP "satuba fogja" majd a Fideszt

Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik "két tűz közé, a satu két pofája közé" szorítja a Fideszt; a politikus erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) közös fórumán beszélt szombaton Szekszárdon.




Lendvai: az MSZP büszke a döntéseire

Lendvai Ildikó szerint valósággá váltak az MSZP korábbi vállalásai a 2010-es költségvetési szavazással, amely kedden zajlott le a parlamentben. Az MSZP elnöke a párt őszi tájékoztató kampányával összefüggésben elmondta: büszkék a válság elleni védekezés érdekében hozott kormányzati döntésekre.


Kiborult a Transparency International a Fideszre

A Transparency International és a Freedom House a parlamenti pártoktól érkezett reakciókat követően eldöntötte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a kampányfinanszírozással kapcsolatos sikertelen egyeztetések folytatásában. A kampányfinanszírozási reformjavaslatot jegyző két civil szervezet jövőre kiemelt figyelemmel kíséri a pártkampányokat, és a nyilvánossághoz fordul, ha a finanszírozással kapcsolatos visszaéléseket tapasztal.


A héten döntenek Hunvald fizetéséről

A kerület képviselői a héten döntenek az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetes letartóztatásban levő Hunvald György polgármester fizetéséről - írta szerdai számában a Népszabadság.


MSZP-s politikus: nagyobb segélyért gyógyszerezik magukat anyák

Az Echo Tv hétfő esti híradója szerint egy szocialista politikus tavaly úgy nyilatkozott, magasabb segélyért gyógyszerezik magukat a befolyásolható anyák. A szocialisták szóvivője szerint Szabó Éva szavai mögött az aggodalom bujkált, s nem etnikumhoz kötötte a szóbeszédet.


Gyurcsány: „Demokraták, ébresztő!”

Gyurcsány Ferenc szerint "a követelőző, agresszív, ragadozó hatalom nem egyszerűen kopog, hanem dörömböl a hatalom ajtaján", és ha a szocialisták hallgatnak, akkor az országon bűnt fognak elkövetni.


Steiner: jól döntött az MSZP, amikor kilépett a koalícióból

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén eddig történtek arról győzték meg Steiner Pált, hogy helyesen cselekedtek, amikor az SZDSZ-szel fennálló "látszatkoalíciót" megszüntették - a fővárosi MSZP frakcióvezetője ezt maga mondta a közgyűlés szünetében az MTI-nek.



Tárki: négyszeres Fidesz előny az MSZP-vel szemben

Négyszeres a Fidesz támogatottsága az MSZP-vel szemben, és továbbra is csak a Jobbik kerülne be rajtuk kívül a parlamentbe, ha most lennének a választások - derült ki a Tárki közvélemény-kutató intézet októberi felméréséből.


Orbán újabb ígérete: visszafizettetik a végkielégítéseket

Orbán Viktor szerint azzal, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció szétesett, Budapest nagyon súlyos és közvetlen veszélybe került. A Fidesz elnöke ezt Tarlós István A nemzet fővárosa címet viselő Budapest-programjának óriási sajtóérdeklődés mellett megtartott bemutatóján mondta szerdán.


Gyurcsány újra színre lép

Gyurcsány Ferenc volt szocialista pártelnök áprilisi távozása óta először beszél sajtónyilvános eseményen pénteken - értesült az MTI.


Két szóvivője lesz az MSZP-nek

Vasárnaptól két szóvivője lesz az MSZP-nek: Nyakó István mellett a kormányszóvivői posztról távozó Budai Bernadett is ellátja ezt a feladatot - tudta meg az MTI szocialista forrásból.



Ptk.: a kifogások egy részét fogadnák csak meg a pártok

Az MSZP 26, az SZDSZ két tucatnyi pontban módosítaná a köztársasági elnök által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött polgári törvénykönyvet (Ptk.); a Fidesz továbbra is az újratárgyalást szorgalmazza és csupán három változtatást javasol. Az Országgyűlés az államfő által alá nem írt jogszabálytervezetről szerdán, időkeret nélkül vitatkozik újra.


Makó és Battonya: az MSZP és a Fidesz kommentál

Az MSZP szerint valószínűnek tűnik, hogy szélsőjobboldali politikai indítékok álltak a battonyai és a makói támadások mögött - mondta Nyakó István. A Fideszes Balog Zoltán szerint az ilyen tettek sokat ártanak Magyarországnak.



A Fidesz ingyen almáért cserébe gyűjtött aláírásokat

Ingyenes almaosztási akcióba burkolva bővíti választói adatbázisát a Fidesz Zuglóban – állítja Lévai Sándor, a 20. számú választókerület MSZP-s önkormányzati képviselője. Az akciót szervező Kulcsár József Fidesz-KDNP-s választókerületi elnök szerint viszont az almáért nem volt kötelező címet bediktálni, s le is állította a személyes adatok megadását.