#MSZP

Békesi: nem kértek fel kormányfőnek

Békesi László szerint a jelenlegi helyzetben az MSZP-ből vagy a szocialisták szűk köréből jelölhetnek ki miniszterelnököt, úgy, hogy csak egy egészen keveset módosítanak a kormány programján – a Horn-kormány volt pénzügyminisztere a Nap-kelte vasárnapi adásában arról is beszélt, hogy őt nem kérték fel kormányfőnek.





SZDSZ: helyes a miniszterelnök döntése

Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfő személyéről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek tárgyalások – mondta szombaton az SZDSZ országos tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.




Babarczy Eszter: rossz lóra tettem Gyurcsánnyal

Azok az értelmiségiek, akik Gyurcsány Ferenc reformterveit 2006-ban támogatták – mint jómagam is -, az elmúlt egy évben kerültek közel ahhoz az állapothoz, amely az országot évek óta jellemzi; a tehetetlen, tanácstalan, depressziós bénultsághoz. Van, aki a végsőkig kitart, mint az általam egyébként tisztelt Debreczeni József vagy a Demos fiatal szerzői. Mások hallgatnak. Ismét mások próbálnak valamit kezdeni azzal a ténnyel, hogy tévedtek.



Szekeres és Hagyó: te engemet, én tégedet

Korábbi ellenfele tenyerébe csapott az MSZP budapesti erős embere, az elmúlt évek taglétszám-duzzasztási botrányai hátterében sejtett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, amikor a hétvégi kongresszus előtt kiegyezett Szekeres Imre elnökhelyettes-honvédelmi miniszterrel.


Félmilliárdos támogatás a volt államtitkár cégének

Közel félmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott luxusszálloda-fejlesztésre a Molnár Albert szocialista országgyűlési képviselő, egykori államtitkár tulajdonában álló részvénytársaság. A pénzt az a fejlesztési tanács ítélte oda, amelynek korábban Molnár is tagja volt.


Fővárosi MSZP: Hunvald mondjon le!

Az MSZP ügyvédein keresztül kétszer is megkérte Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármestert, hogy mondjon le fővárosi közgyűlési mandátumáról – mondta Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére.


Mi járhat Gyurcsány fejében?

Gyurcsány Ferencnek nem lehet könnyű arról dönteni, hogy menjen vagy maradjon. Visszamenjen-e az üzleti életbe, vagy folytassa-e politikusi karrierjét? Most mondjon-e le és vegye át az ellenzéki vezér hálásabb szerepét, reformálja meg pártját, és úgy induljon neki négy év múlva a választásoknak, vagy pedig maradjon hivatalban, amíg ideje kitelik? Figyelembe véve, hogy az MSZP hosszabb távon esetleg nem fog ragaszkodni személyéhez. Szűk mozgástér és megannyi kérdőjel- mutat rá Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.



Vitát válthat ki az MSZP-ben az adókedvezmények változása

Az adótörvények módosításával két tucat most adómentes természetbeni juttatás megadóztatását kezdeményezi a kormány, míg mintegy nyolcvan juttatás adómentes maradna; más juttatások - például a családi pótlék - az adóalapot növelnék "adóterhet nem viselő járandóságként". Az MTI információi szerint főként ezek tételek válthatnak ki vitát az MSZP-frakcióban, amely alapvetően támogatja a kormány adócsomagját.



Górcső alatt a reformok kudarca az MSZP-nél

A gazdasági válság miatt szükséges átalakításoknál következetesen szem előtt kell tartani a rászorulók, a leszakadók, a hátrányos helyzetűek érdekeit és teherbíró képességét. Elsősorban erről szól az MSZP hét végi kongresszusa elé kerülő állásfoglalás-tervezet - írta a hétfői Népszava.


Bokros Lajos - egy sokkterapeuta magányossága

Úgy látszik, Antall József kamikázekormányának példáján felbuzdulva Dávid Ibolya kamikázepártot csinálna az MDF-ből. Legalábbis erre vall, hogy a csomagjáról elhíresült valahai pénzügyminisztert (a Fórum immáron hivatalos EP-listavezetőjét) szánja – konstruktív bizalmatlansági indítvány révén – Gyurcsány Ferenc utódául. Kár, hogy Bokrosnak - bármennyire is kész feláldozni magát a reformok oltárán - erre pillanatnyilag esélye sincs.


Gyurcsány az MSZP egyedüli elnökjelöltje

Gyurcsány Ferenc már hivatalosan is az MSZP elnökjelöltje, miután a párt kongresszusi jelölőbizottságának pénteki ülésén megkapta a szükséges támogatást - tudta meg az MTI szocialista forrásból.