Gyurcsány Ferenc a szélesebb közönség számára 1999-től publikált cikkeiben tűnt fel, melyek a szocialista párt jövőjéről, a baloldal kívánatos megújulásáról, a jobboldal és a baloldal viszonyáról szóltak. A cikkekben azonnal kitapintható volt a brit újbaloldali irányzat hatása, és egy engedékenyebb, kifinomultabb ellenfélkép rajzolódott ki. Az újszerű gondolatok ellenére a cikkek nem kavartak nagy port, de a szerző stratégaként már aktív résztvevője a 2002-es kampánynak, a miniszterelnök tanácsadójaként pedig a polgári balközép koncepciójának kidolgozója.

Ezután miniszteri belépőjével hívta fel magára a figyelmet, amikor nyilvános vagyonbevallási bemutatót rendezett, amivel megelőzni kívánta az üzleti hátterével kapcsolatos támadásokat (nem sikerült). Amikor Medgyessy kényszerű távozását követően a vezetőség Kis Pétert akarta a miniszterelnöki székbe juttatni, jó ütemben lépett közbe, és a párt megyei bázisára támaszkodva csatát nyert az akkori pártvezetéssel szemben. De Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válásában kevesebb szerepe volt a jó szerencsének, mint azt sokan gondolják. Nem egyszerűen jókor volt jó helyen - politikusi karrierje tudatos építkezés eredménye volt.

2005: Gyurcsány, a sportminiszter © MTI

Sportminisztersége idején Gyurcsány rengeteget utazott az országon belül, sok megyei és helyi pártvezetővel találkozott. Feltehetően a modern hálózatépítés elveit felhasználva, kidolgozott stratégia mentén annyi pártemberrel ismerkedett meg, amennyivel csak lehetett, és a legtöbbel jó kapcsolatot alakított ki (többel, mint előtte bármelyik miniszter vagy pártvezető). Így amikor helyzetbe került, már egy gyors kampánykörúttal maga mellé tudta állítani a tagság nagy részét, és könnyedén győzte le Kiss Pétert.

Egy rendkívül céltudatos és nagy meggyőzőerővel rendelkező vezető került az ország élére, aki tele volt tervekkel és újszerű gondolatokkal, és vissza tudta adni a reményt a (mélyponton lévő) MSZP-nek. Személyében olyan vezető került a párt élére, akinek volt víziója nemcsak az MSZP, hanem az ország hosszú távú jövőjére vonatkozóan is. Majdnem olyan jól pengette az érzelmi húrokat, mint fő riválisa, Orbán Viktor. A párt támogatottsága akkoriban sosem látott mélyponton volt, és a tagság megmentőjét látta az új miniszterelnökben. Kezdetben másképp kezelte az ellenfeleket is, mint az elődei, megpróbálta riválisként és nem ellenségként kezelni őket, de már viszonylag korán - a megengedő és empatikus hozzáállás mellett - megmutatkozott a kíméletlen politikai pártharcos, aki habozás nélkül ráhúzza a vizes lepedőt ellenfeleire, ha érdekei vagy érzelmei úgy kívánják. Ez a kettősség mind a mai napig tetten érhető, sőt akár egy íráson vagy beszéden belül is megmutatkozik ez a fajta ambivalencia.

A 2005 májusában ismertetett száz lépés programja tulajdonképpen finomra hangolt előkészítése volt mindannak, amit a miniszterelnök tervezett. Jól beazonosítható volt az az irány, és azok a területek ahol változtatásokat tervezett. Ennek ellenére ekkor még nem vált nyilvánvalóvá, hogy a baloldal új vezetője nagyon más nézeteket képvisel, mint a párt többsége.

A 2006-os választás és Őszöd

A Fidesz vezetői úgy vélték, hogy a szocialisták végzetes hibát követtek el, amikor egy milliárdost ültettek miniszterelnöki székbe, és ez a döntés az ellenzék számára a biztos győzelem reményével kecsegtetett. Tévedtek. Az ellenzék számára mindig a „változás” a kézenfekvő központi üzenet, és a Medgyessy által vezetett kormány mélyrepülése megalapozta a választók „változás-igényét”. Gyurcsány Ferenc megjelenése azonban átrajzolta az erőtérképet. A 2006-os kampányban a miniszterelnök dinamikus és céltudatos vezető képét mutatta, a korábbi baloldali vezetőkkel ellentétben kiváló szónok és invenciózus debattőr volt. A baloldalon - talán elsőként - ki tudta váltani a baloldali szavazótábor érzelmi azonosulását. Hiába indította el a Fidesz saját változás kampányát, a még csak másfél éve kormányzó Gyurcsány Ferenc maga volt a változás.

A választást követően kiütköztek a párt és a vezető közti világnézeti különbségek. Ennek első megnyilvánulása az őszödi frakcióülés volt, és ezek a különbségek máig nem csökkentek. A miniszterelnöknek máig nem sikerült még saját pártjával sem elfogadtatni a „harmadik út” elvi és gyakorlati alapelveit. Bár az MSZP önvédelmi reakciói és saját taktikai lépései mindvégig a felszínen tartották, Gyurcsány Ferenc számára a kormányzás a pártfrakció, az SZDSZ, az ellenzék és a társadalmi csoportok érdekhálójában való vergődéssé változott.

Az őszödi botrány és a megszorítások okozta bizalmi válság kétirányúvá vált. Nemcsak a szavazók jelentékeny része fordult el a kormánytól, hanem a miniszterelnök társadalomba vetett bizalma is megrendült. Az elmúlt két évben tanúi lehettünk, hogyan próbál szövetségeseket találni tervei kivitelezéséhez és a reformokhoz, először a politikai térben, majd a társadalom csoportjai között. Sikertelenül. A miniszterelnök – sok tekintetben – magára maradt, és elindult egy elidegenedési folyamat, amely kihatott a habitusára is: eltűnt az a dinamizmus, amely a 2006-os választási sikerét megalapozta, kommunikációja sokkal visszafogottabb és rezignáltabb lett, helyenként az apátia jegyeit sem nélkülözi.

A szimbolikus, perspektívateremtő víziópolitika terepéről Gyurcsány Ferenc a szakpolitika terrénumába menekült. Ám ezzel elveszítette azt a helyzeti előnyét, amit az emocionális politika területén szerzett. Tulajdonképpen ennek a folyamatnak a szimptomatikus mellékterméke a programdömping. A miniszterelnök ugyanis minden egyes válsághelyzetben előremenekült, és új programtervvel próbálta kimozdítani a kormányzást a patthelyzetből, dinamizálni a baloldalt. Ez a kényszerszülte programkavalkád a kontraproduktív volt a hitelesség szempontjából.

Menni vagy nem menni (Oldaltörés)

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy - Gyurcsány Ferenc szempontjából – van-e értelme ilyen körülmények között a kormányzás folytatásának?

Ezen a ponton válnak valóban döntővé a személyes motivációk és ambíciók. A fő kérdés tudniillik az, hogy Gyurcsány Ferenc hogyan viszonyul saját politikai jövőjéhez. Másképpen kell ugyanis értékelnünk a helyzetet akkor, ha a miniszterelnök úgy tekint saját politikai pályájára, mint egy epizódra, amely után visszatér az üzleti világba, és másképp, ha hosszú politikai karrierben gondolkodik, függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormányzati szerepkörről van-e szó.

Az első esetben nyilvánvaló a helyzet: a miniszterelnök abban érdekelt, hogy végig vigye a kormányzást, hisz nincs olyan politikus, aki úgy szeretne leköszönni a porondról, hogy nem képes kitölteni a ciklusát. A második eset már bonyolultabb.

A politikus személyiségrajza

A nyilvános közbeszéd és a politikai zsurnalisztika meglehetősen mostohán kezeli a a politikusok egyéni motivációit, a vezetők személyiségrajzát. A politikai folyamatok értelmezésénél a perszonális tényező vagy teljesen kimarad, vagy végletesen elfogult módon jelenik meg. Még az elfogulatlan elemzések is többnyire a kompetenciák és hiátusok, az erősségek és gyengeségek megállapítására szorítkoznak, és úgy tekintenek a személyiségvonásokra és motivációkra, mint ha azok statikus és konstans tényezői lennének a politikai életnek. Pedig a mai perszonalizált politikai erőtérben a személyi változók figyelembe vétele nélkül a politikai mozgások értelmezhetetlenek. Az elfogulatlan elemzők és politikai kommentátorok feltehetően nem pusztán azért kerülik a szubjektum vizsgálatát, mert ez igen ingoványos talaj, és könnyű belesodródni valamelyik szekértábor narratívájába, hanem azért is, mert ezen a területen az értékelések és megállapítások közvetett következtetéseken alapulnak. Mindenekelőtt azért, mert a pszichés diszpozíciókhoz, hajlamokhoz nincs közvetlen hozzáférésünk, tehát nem látunk bele a fejekbe, nincs mód hosszadalmas feltáró beszélgetésekre, nem lehet a vezető grémiumokban (kormány, pártvezetés) szociometriai vizsgálatot tartani. Így az elemző kénytelen a kommunikatív jelek és jelenségek halmazából levonni következtéseit.

Ha és amennyiben Gyurcsány Ferenc 2010 után is, akár több ciklusra nyúló politikai pályát képzel el, már számos racionális érv szól amellett, hogy a miniszterelnök ne folytassa a kormányzást a jelenlegi feltételek mellett, és vonuljon ellenzékbe. A politikusi hitelességgel foglalkozó elméletek és vizsgálatok szerint, amennyiben egy politikus látszólag érdekeivel ellentételesen cselekszik, - magasabb rendű érdekek vagy elvek érdekében, - az hitelessége növekedéséhez vezet. A miniszterelnök eszerint már rövidtávon is helyreállíthatná hitelességét, ami hatékony ellenzéki politizálás mellett lehetőséget teremtene imázsa újjáépítéséhez, és saját maga átpozícionálásához. Emellett egy előrehozott választással Gyurcsány átengedné a Fidesznek a válságkezelés nem túl hálás feladatát, ami már rövid távon apasztaná a jobboldali párt jelenlegi tetemes előnyét.

De legnyomósabb érv, hogy egy teljes ellenzéki ciklus során – elvben – lehetőség nyílna az MSZP modernizációjára. Gyurcsány ugyanis eleve fordítva ült a lovon: nem volt lehetősége hosszabb ellenzéki rákészülés után átvenni a kormányrudat, szemben példaképével, Blairrel, aki a kormányzás előtt úgy alakította át a Munkáspártot, hogy rá sem lehetett ismerni. Gyurcsány Ferencnek legelőször saját pártját kellett volna megreformálni, mind ideológiai, mind szervezeti szempontból, és csak aztán nekilátni az államreform különböző szegmenseinek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az MSZP ideológiai elmozdulása és szemléletváltása nélkül a baloldal sosem lesz képes véghezvinni a szükséges strukturális reformokat.

Igen ám, de ez nem egy egyszereplős játszma. A miniszterelnök hiába határozná el, hogy ellenzékbe vonul és újragombolja a kabátot, ehhez azért a pártjának is lenne egy-két szava. A Szocialista Párt tagsága messze nem érzi úgy, hogy már nincs mit veszítenie. A hatalmon maradás mindennél erősebb ösztön egy párt számára, és még a hatalommal járó előnyökhöz való ragaszkodásnál is erősebben esik latba a félelem, hogy Fidesz kétharmados győzelmet arat. Ha Gyurcsány Ferenc elszánná magát egy ilyen lépésre, az könnyen visszafelé sülhetne el a saját táborán belül. Az MSZP már egy eldöntött helyzetben is árulásnak tekintette, amikor Medgyessy Péter lemondott, ahelyett, hogy bevárta volna az ellene indított konstruktív bizalmatlansági indítványt, holott Medgyessy szempontjából teljesen érthető volt, nem akart ezen intézmény elsőszámú precedensévé válni. Ha a miniszterelnöknek hosszú távú tervei vannak a politikai pályán, akkor számolnia kell a hatalmon maradás és az ellenzékbe vonulás közel azonos kockázataival.

De nem csak a kormányfő rabja ennek a helyzetnek, hanem a frakció mozgástere is meglehetősen szűk egy esetleges miniszterelnök-csere tekintetében, hisz ne feledjük el, a szocialista frakció kisebbségben van, tehát minden lépéshez külső támogatókat kell keresnie. Figyelembe véve a volt koalíciós partner és az MSZP jelenlegi viszonyát, ez nem volna zökkenőmentes feladat.

Gyurcsány Ferencre mindezeken felül is komoly dilemmák várnak (válságkezelés, EP-választás) az elkövetkező 12 hónapban. Nem nehéz belátni, hogy amíg a szereplők kölcsönösen sakkban tartják egymást, igencsak szűk mozgástér mutatkozik számára.

Novák Zoltán