Hol van már az egymillió új munkahely?
Részben a feketemunka, részben a közmunka növekvő aránya magyarázza a munkaerő-piaci mutatók javulását. A keresetek vásárlóereje az idén csökkent, és feltehetőleg jövőre sem növekszik.
Részben a feketemunka, részben a közmunka növekvő aránya magyarázza a munkaerő-piaci mutatók javulását. A keresetek vásárlóereje az idén csökkent, és feltehetőleg jövőre sem növekszik.
A Wall Street Journal összegyűjtötte azokat a készségeket, amiket minden munkáltató keres az alkalmazottakban.
Több mint 800 ezer magyar munkavállaló, az interneteléréssel rendelkező dolgozók 55 százaléka használja munkahelyéről a közösségi oldalakat egy friss felmérés szerint.
A válságot ugyancsak megszenvedő állásközvetítő portálok 2010 óta ismét növekvő bevételt produkálnak a régióban. A javuló eredmények felkeltették a befektetők érdeklődését is, mint azt a napokban sikerrel lezárult hazai tranzakció is bizonyítja, amelynek keretében a finn Alma Media - a KBC Securities közreműködésével - megvette a Lapcom Csoport online álláshirdetési és álláskereső portáljait 24 millió euróért.
Átfogó konzultációt indít a Jobbik a magyarországi fiatalok kivándorlásának okairól és lehetséges megelőzéséről - jelentette ki szombaton Z. Kárpát Dániel.
A két milliárdos lakosú ország munkaerőpiaci mutatóit vetette össze a Gallup, amelynek során megállapította, a Kína jelentősen felülmúlja Indiát a nők munkaerőpiaci kihasználtságát illetően. Míg ugyanis Kínában a nők 70, addig Indiában csak 25 százaléka van jelen a munkaerőpiacon.
Az elkövetkezendő egy évre vonatkozóan a haza kkv-k nagy többsége az alkalmazotti létszám stagnálását valószínűsíti, de a létszámbővítésben gondolkodó vállalkozások többsége is csupán néhány fős munkaerőfelvételt prognosztizál, ezért a kkv szektorban továbbra sem várható a foglalkoztatás látványos bővülése. Az alkalmazotti fizetések tekintetében csak minden ötödik vállalkozás számol dolgozói bérének növekedésével.
A harmadik negyedévben újra csökkent a GfK Hungária komplex fogyasztói bizalom indexének, s vele együtt a vásárlási hajlandóság és a fogyasztói várakozások indexének értéke is. A lakosság fele a munkanélküliek számának növekedésére, tízből kilencen az árak további emelkedésére számítanak az elkövetkező egy évben, heten soha nem vennének fel hitelt.
A magyar cégvezetők kétharmada szerint év végéig nem lesz IMF-hitel, a munkahelyvédelmi akcióterv pedig nem hoz új munkahelyeket.
A kereskedelmi ingatlanfejlesztések megállítása vagy csökkentése számos ponton veszélyt hordoz a magyar gazdaság növekedésére és a hazai foglalkoztatásra nézve, valamint tovább mélyíti az építőipar és a kereskedelem válságát. A következő néhány évben a plázastop ellenére 10 újabb bevásárlóközpont léphet piacra.
Munkahelyek megtartásáról, lassú leolvadásról vagy esetleg valódi bővülésről szólnak a 2012-es foglalkoztatási adatok? Ha az üzemi híradásokat nézzük, a kép inkább rózsaszín, mint ami a statisztikákból kiderül. A "sok kicsi sokra megy" elve a munkahelyteremtésben egyelőre nem ellensúlyozza, hogy még mindig van pár nagyobb léptékű elbocsátás.
Egy idei országos középiskolai kutatás szerint a 16-18 év körüli, érettségi előtt álló és a felsőoktatásba jelentkező diákok 75 százaléka abban az esetben is felvételizik, ha csak költségtérítéses képzésben vehet részt, ám a költségek vállalásához elengedhetetlenül szükségesnek tartja a hallgatói évek alatti munkavállalást - írja az edupress.
A Szent István Egyetemen (SZIE) most lezárult 348 millió forintos összköltségvetésű projektnek köszönhetően folytatódott a nemzetközi versenyképesség javítása, a munkaerőpiac és a képzések összehangolása, valamint a gyakorlati oktatás és a minőségirányítási rendszerek fejlesztése - közölte Opauszky Ágnes, a projekt kommunikációs vezetője.
A következő évtizedben minden valószínűség szerint egymilliárd nő lép majd be a világ munkaerőpiacára. Ennek a hatalmas tömegnek a gazdasági potenciálja ugyanakkor nagyrészt nem realizálódik. Ha a nők munkaerőpiaci aktivitása megegyezne a férfiakéval, akkor Japánban például 2020-ra 9 százalékkal nőhetne a GDP.
2010-ben negatív fordulat történt: az elmúlt két év a kudarc veszélyét hordozza magában. Nemzeti érdekünk, hogy ebben azonnali és radikális fordulatot hajtsunk végre - mondta Bajnai Gordon egy konferencián. A volt miniszterelnök szerint az EU-s felzárkózást tekintve Magyarország most egy cakkban van, egy hosszú cikk után.
A román és a bolgár munkavállalók az eddigi 150 munkakör helyett mostantól 291, elsősorban munkaerőhiánnyal küzdő szakmában vállalhatnak munkát Franciaországban. Az erről szóló kormányrendelet a francia hivatalos közlönyben jelent meg vasárnap.
Bár világszerte általános a pesszimizmus a munkaerőpiaci kilátásokat tekintve, a Gallup felmérése szerint a fehérgalléros munkát végző férfiak mégis kissé optimistábban látják esélyeiket, mint kékgalléros társaik, illetve kolléganőik.
A Ténytár utánajárt annak, hogy Matolcsy György legújabb víziója miszerint 5 éven belül nullára kell csökkenteni a munkanélküliséget, azonban normális gazdasági körülmények között is lehetetlen, hogy mindenkinek legyen munkahelye. A teljes foglalkoztatásra amúgy is csak a kommunizmus törekedett.
Új gyárat nyit a Székesfehérváron már évtizedekkel ezelőtt megtelepült amerikai Emerson, ezúttal a szelepautomatizálási üzletága nyitott új üzemet. Az új, hatezer négyzetméteres gyárba munkaerőt keresnek, kezdetben ötvenen, de a termelés felpörgése után több mint százan fognak dolgozni.
A vállalat vezetése ma jelenti be műszakkezdetekkor, hogy kiket küldenek el a Noki komáromi gyárából a csoportos leépítés harmadik ütemében.