#Munkáspárt

Thürmer 40 százalékos adót vetne ki a gazdagokra

Rögtön két beszédet is tartott Thürmer Gyula a Munkáspárt vasárnapi rendezvényén, ahol elmondta, Magyarországnak ki kell lépnie az unióból és persze a NATO-ból is. A pártelnök beszédéből azt is megtudhattuk, hogy a kínai gyerekek háromszor annyit tanulnak, mint magyar társaik, és hogy a Jobbik nem is radikális, mert csak a Munkáspárt vetne ki 40 százalékos adót a szupergazdagokra, hogy legyen pénz az oktatásra.







Húszezer dollárt kínáltak az MSZP közelében eltűnt aranyakért

Ungváry Krisztián történész nemrég írt egy cikket arról, hogy a rendszerváltás előtt értékes érmegyűjteményt kapott az MSZMP, amelynek azután 1998 környékén nyoma veszett. Az Átlátszó pénteki cikke szerint Thürmer Gyulának 20 ezer dollárt kínáltak a szajréért, mégpedig – váratlan fordulat! – pont az MSZP.




Kádár népe: Külön ünnepeltek a "proletárszent unokái"

Huszonöt évvel ezelőtt hunyt el Kádár János, akit egy nemrégiben készült felmérés szerint a magyarok a 20. század legnépszerűbb hazai politikusának tartanak. Ehhez képest a Kádár-kultusz tevőleges képviselői, fiatal és régi rajongók csak alig néhány százan voltak a szombati megemlékezésen a Fiumei sírkertben, Kádár néhány éve meggyalázott síremlékénél.





A fogyasztók kárára sumákoltak az energiaszolgáltatók

Az Egyesült Királyságban, ahol a magyarországi helyzethez hasonlóan, kiemelt politikai témává emelték a lakossági energiaárat, most bizonyítottan durva túlszámlázáson kapták a nagy szolgáltatócégeket. A The Guardian szerint 4 milliárd fonttal (mintegy 1400 milliárd forinttal) vágták át a lakosságot.




A brit Munkáspárt befagyasztaná az energiaárakat

A brit Munkáspárt legalább 20 hónapra befagyasztaná a lakosságnak és a családi vállalkozásoknak felszámolt kiskereskedelmi áram- és gázárakat, ha a 2015-ben esedékes következő választáson kormányra kerül - mondta kedden a párt miniszterelnök-jelöltje.



Megtaláltuk az ország egyetlen elnyomott fideszesét

Azért lehetelenítették el vállalkozását és üldözték el a falujából, mert a Fidesz helyi képviselőjét támogatta 2010-ben, és ez nem tetszett a "régi komcsi" polgármesternek - állítja Lakomecz János, tiszadobi vállalkozó. A település első embere szerint Lakomecz Jánost saját "öntörvényűsége" vitte bajba. A hvg.hu birtokába jutott hatósági dokumentumokból kétségtelenül úgy tűnhet, a hatóságok "utaztak" a vállalkozóra.