Thürmer: Rosszabbul élünk, mint bármikor az elmúlt évtizedekben
A Kodály köröndön tartott megemlékezést a Munkáspárt. A tudósítónk ott volt.
A Kodály köröndön tartott megemlékezést a Munkáspárt. A tudósítónk ott volt.
hvg.hu
Jelentős előnnyel a Munkáspárt nyerte meg Máltán a parlamenti választásokat, 15 év után ismét kormányt alakíthat - közölték vasárnap Vallettában.
AFP
AFP
EFE
MTI
reuters
A Munkáspárt szerint az Alkotmánybíróság keddi (Ab) határozata az első fontos lépés lehet afelé, hogy a vörös csillagot és a munkásmozgalom más történelmi jelképeit bárki szabadon viselhesse.
MTI
Korrupció miatt bűnösnek mondta ki Brazíliában a legfelsőbb bíróság Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő kabinetfőnökét, valamint pártjának volt vezetőjét és pénztárosát.
MTI
A Munkáspárt elnöke nem most fedezte fel a keleti szelet. De most van elemében.
Papp László Tamás
A Good Day to Die Hard és a munkás-paraszthatalom.
-ha
Az igazságügyi miniszter kezdeményezi, hogy ne csak a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.
MTI
A Munkáspárt elnöksége szerint az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) nyilatkozata, hogy nem hajlandók olyan fórumon részt venni, ahol a Munkáspárt is jelen van, világossá teszi, hogy nem akarnak szemléletváltást, egyetlen céljuk van: ismét kormányra jutni, és "ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták".
MTI
Az MSZP semmilyen együttműködésre nem hajlandó olyan pártokkal és mozgalmakkal, amelyek nem a demokratikus értékeket képviselik, megkérdőjelezik Magyarország euroatlanti integrációját és nem utasítják el a diktatúra minden formáját - közölte Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető hétfőn az MTI-vel. A Demokratikus Koalíció (DK) ugyancsak tudatta: nem kíván részt venni olyan kezdeményezésben, amelyben egy szélsőséges, az uniós tagságot megkérdőjelező kommunista párt is szerepet kaphat.
MTI
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) csütörtökön Strasbourgban kihirdetett ítélete szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt.
MTI
Kocsis István, a BKV napokban távozó vezérigazgatója különös szerződéshosszabbításokat jegyzett a közlekedési vállalat reklámhelyeit tizenkét éve használó céggel. A háttérben a budapesti reklámpiac összefonódásai és egy igazi „nagykoalíciós” vállalat képe sejlik fel.
Sarkadi-Nagy Márton
A brit parlamenti választások eredményeként konzervatív-liberális kormány fogja vezetni a szigetországot, éspedig kitöltve az ötéves mandátumot. Az alsóházi erőviszonyokat tekintve történelmi léptékű átrendeződésről beszélhetünk. A Munkáspárt veresége nemcsak a közel másfél évtizedes baloldali éra végét jelenti az Egyesült Királyságban, hanem a Labour útkeresésének kudarcát is.
Jeskó József
David Cameron, akit Gordon Brown eddigi kormányfő lemondása után II. Erzsébet kedd este kért fel kormányalakításra Nagy-Britanniában, koalíciós kormányt alakított a liberálisokkal, miután azok szerda hajnalban elfogadták a koalíciós megállapodás tervezetét. Az új kormányfő első teljes munkanapján kinevezte a belső kabinet kulcstárcáinak vezetőit.
MTI
Befejezettnek tekinti koalíciós tárgyalásait a Liberális Demokrata Párttal a Gordon Brown vezette brit Munkáspárt, így öt nappal a választások után egyre valószínűbb, hogy egy konzervatív-liberális kormánykoalíció létrehozásáról folyhatnak tovább a tárgyalások Nagy-Britanniában - közölte a BBC.
MTI
MTI
hvg.hu
Bejelentette távozási szándékát a Munkáspárt éléről Gordon Brown brit kormányfő, közölve egyben, hogy a párt hivatalos koalíciós tárgyalásokat kezd a Liberális Demokratákkal.
MTI
Egyik párt sem szerzett abszolút többséget a nagy-britanniai parlamenti választásokon, hasonló helyzetre csaknem négy évtizede nem volt példa. Kormányalakításra a legtöbb mandátumot megszerző toryk vezetőjén, David Cameronon kívül elvileg a Munkáspárt hivatalban lévő kormányfőjének, Gordon Brownnak is van lehetősége. Elkezdődtek a várható kormánykoalícióval kapcsolatos egyezkedések.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Munkáspárt is majálist tart ma Budapesten.
MTI
Csütörtökön zárul az a tévés választási vitasorozat, amely történelmet írt a briteknél: az első alkalommal megrendezett, élőben közvetített szópárbajok nemcsak a május 6-i voksolásra készülő pártok esélyeit rajzolták át alaposan, de nagyobb nézettséget hoztak, mint a legnépszerűbb szappanoperák.
hvg.hu
Az 1989-ben megalkotott választási rendszer és a parlamenti küszöb megemelése az akkor még befolyásos pártoknak, az SZDSZ-nek és az MDF-nek kedvezett, míg a kisebb, marginális formációknak szinte esélyt sem adott a parlamentbe jutásra. A „kiszorítósdi” évekkel később visszaütött: a két nagy rendszerváltó pártnak már esélye sem volt a parlamentbe jutni.
Három megyében van területi listája a Munkáspártnak, amely Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében összesen tizenhat választókerületben indít egyéni jelöltet - olvasható a választás.hu honlapon.
MTI