Óriási különbségek vannak a munkásbérek között Magyarországon
Az ország nyugati felén kétszer annyit kap egy melós, mint a keletin.
Az ország nyugati felén kétszer annyit kap egy melós, mint a keletin.
Csökkent a várható élettartam az Egyesült Államokban, ahol főleg a szegényebbekre igaz, hogy korábban halnak meg- közölték a megdöbbentő statisztikát Washingtonban.
„Beiratkoztam egy hentesképző tanfolyamra” – mondta a 24 éves Loic a szüleinek, akik alig kaptak levegőt a döbbenettől. Fiúk ugyanis fél évvel korábban Grenoble egyik jó hírű egyetemén szerzett közgazdasági diplomát.
Öt indiai munkás megnyerte a perét egykori amerikai munkaadójukkal szemben. A kártérítés azért jár, mert úgy kellett dolgozniuk, mintha egy munkatáborban lettek volna.
Munkagödör fala omlott rá két munkásra Nagykátán. A tűzoltók kimentették őket, a súlyos sérülteket kórházba szállították.
A BÉM dolgozói elmaradt bérükért tüntettek hétfőn. Eddig 45 ezer forintot kaptak egy év alatt, több családnál már a közműveket is kikapcsolták. A környezetvédelmi hatóság februárban leállíttatta a termelést, a tulajdonosok csődvédelmet kértek, a szakszervezet szerint pedig szét akarják rabolni az üzemet.
Nem sikerül észak-magyarországiakkal enyhíteni a fémipari munkások Győr környéki hiányát – írja a Kisalföld, emlékeztetve arra, egy éve próbálkozott borsodi, nógrádi állástalanok beállításával egy itteni szervezet.
A főként Dél-Ázsiából érkezett munkásoknak rendszeresen nem fizetik ki a bérüket, levegőtlen, zsúfolt szállásokon helyezik el őket, ráadásul heti hét napot, napi 12 órát dolgoztatják őket - közölte az Amnesty International.
Nyomozást indítottak az ausztrál hatóságok magyar szakmunkások ügyében, akiket feltehetőleg egy német cég vitt be az országba munkavállalási vízummal, és méltatlan, nem biztonságos körülmények között, mélyen alulfizetve agyondolgoztatja őket - jelentette pénteken az ABC News hírportál.
A brutális gyilkosságok 2010 és 2012 között történtek egy kis faluban. Pang Jün-feng rendszeresen és módszeresen ütlegelte alkalmazottait, akik a fegyintézethez hasonlító miniüzemet nem hagyhatták el. A gyárost halálra ítélték.
Már nem füttyögetnek a brit építkezéseken a munkások egy-egy arra járó vonzó nő után.
A szíriai kormányerők végeztek tizenegy, más forrás szerint tizenkét munkással a közép-szíriai Kuszeir közelében. A munkások éppen hazafelé tartottak egy műtrágyaüzemből – közölték pénteken kuszeiri ellenzéki aktivisták.
Mexikóiak százai indulnak minden hajnalban Mexicali városából a határon - szigorú ellenőrzés mellett - átkelve, hogy az amerikai munkaerőnél szerényebb bérért mezőgazdasági idénymunkát vállaljanak a Egyesült Államok-beli Imperial völgy salátaültetvényein Kaliforniában.
Beomlott egy épülő magasház Argentínában, hét munkás meghalt és öt életveszélyes sérüléseket szenvedett csütörtökön az északkeleti Corrientes tartomány azonos nevű székvárosában.
Sztrájkolnak Rio de Janeiróban a legendás Maracana Stadionnál dolgozók, ezért leállt a munka a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság egyik legfontosabb helyszínén.
Lezuhant egy állványról és súlyos sérüléseket szenvedett két munkás péntek délután egy szombathelyi építkezésen.
A csaknem 5 kilométer hosszú "rügeni kolosszus" 20 ezer német munkás gondtalan nyaralását biztosította. A mediterrán országokba innen induló luxushajókon söröző náci melósokat irigyelték fél Európa kétkezi iparosai. Az egykor 11 ezer szobás üdülőváros ma szellemváros - olvasható a Falanszter blogon.
Tizenkilenc építőmunkást zárt el a külvilágtól egy beomlott alagút a délnyugat-kínai Jünnan tartományban - jelentette a helyi kormányzat.
Az alvállalkozók hónapok óta nem tudnak fizetést adni a Margit hídon dolgozó munkásoknak - az ott dolgozó munkásokra hivatkozva erről számol be a Napi Ász.
Évekig tartó pereskedés után New York városa megállapodott a 2001-es terrortámadásokban lerombolt Világkereskedelmi Központnál (WTC) a mentési, majd a helyreállítási munkálatokban segédkező tízezer ember és építőipari vállalatok képviselőivel arról, hogy 657,5 millió dolláros kártérítést fizet a törmelékből felszálló por által okozott megbetegedésekért.