#média

Hivatalosan is távozik a Duna Tv elnöke
 

Hivatalosan is távozik a Duna Tv elnöke

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége csütörtökön. Közben a Magyar Televízió kuratóriuma megszavazta az MTV újabb hitelfelvételét. Az egymilliárdos forintos hitelre azért van szükség, hogy a köztévé elkerülje a csődöt.

MTI MTI

Komoly konfliktus az MTV kuratóriumában
 

Komoly konfliktus az MTV kuratóriumában

A szocialista kurátorok nem látják megfelelőnek az MTV hitelfelvételének biztosítékait, a testület KDNP által delegált elnökhelyettese az MTI-nek viszont azt mondta: a hitellel az új médiastruktúra felállásáig biztosítani lehetne a közintézmény biztonságos működését. Mint emlékeztetett: a kuratórium szavazatai alapján már egy hónapja elindult a közbeszerzési eljárás a hiteligénylés céljából, ennek pedig minden paraméterét ismerhették az elnökség tagjai.

MTI MTI

Twitter: hamis népszerűség?
 

Twitter: hamis népszerűség?

A Twitter népszerűségének okairól valószínűleg könyveket lehetne írni: talán az újszerű és rövid közösségi kommunikáció, talán az erős közösségi funkciók, de az is lehet, hogy csak „divat”, és majd elmúlik.

hvg.hu hvg.hu

Több százezres demonstrációk várhatók – nem az utcán, a Facebookon
 

Több százezres demonstrációk várhatók – nem az utcán, a Facebookon

A médiatörvény eredeti tervezete és az utóbbi napok hírei gyanút ébresztenek az emberben, a Fidesz nem tud a média szerkezetében és ezen keresztül az egész közbeszéd formálásában bekövetkezett óriási változásokról, vagy nem akar róla tudomást venni. Az elmúlt évtizedben a kommunikáció világában valóban forradalom zajlott le. Az online térben – miközben ellenőrzése lehetetlen – olyan kezdeményezések születhetnek, amelyek a politikai nyomásgyakorlás eszközeivé válhatnak – állapítja meg Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Jeskó József Jeskó József

Jövőre lép hatályba a médiatörvény
 

Jövőre lép hatályba a médiatörvény

Ősszel szavaznak róla, és jövőre lép hatályba a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában szerdán.

MTI MTI

Álruhás újságírók akcióban
 

Álruhás újságírók akcióban

A nemzetközi sajtógyakorlatban nem ritkaság, hogy oknyomozó újságírók személyazonosságukat és szándékaikat eltitkolva szerezzenek exkluzív információkat, ám a Biszku-film készítőinek módszere meglehetősen egyedülálló.

HVG HVG

Több mint 1,7 millió 4G iPhone fogyott 3 nap alatt
 

Több mint 1,7 millió 4G iPhone fogyott 3 nap alatt

Több mint 1,7 millió 4G iPhone fogyott a készülék világpremierjének első három napján, azaz most már biztos, hogy ez a telefon minden idők legsikeresebb Apple-terméke - közölte az amerikai informatikai vállalat vezérigazgatója.

MTI MTI

Médiacsomag: csak az alkotmánymódosításról döntenek hétfőn
 

Médiacsomag: csak az alkotmánymódosításról döntenek hétfőn

Az öt javaslatból álló, fideszes kezdeményezésű médiacsomag elemei közül csak az alkotmánymódosításról dönt hétfőn a parlament; az előterjesztő kérésére ugyanis mégsem kerül napirendre a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat zárószavazása, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány általános vitája, amelyet az előzetes napirend még tartalmazott.

MTI MTI



Árháborút indított az Amazon
 

Árháborút indított az Amazon

Negyedével csökkentette az Amazon online könyváruház a Kindle árát, miután a rivális Barnes & Noble 23 százalékkal kínálja olcsóbban a Nook elektronikuskönyv-olvasóját.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


A médiacsomag egy részét még nyáron átnyomná a Fidesz
 

A médiacsomag egy részét még nyáron átnyomná a Fidesz

Működőképes és olcsóbb közmédiumokat szeretne a Fidesz, ezért azokat a változásokat, amelyek a média működését kiegyensúlyozottabbá és olcsóbbá teszik, még a nyári ülésszak alatt végigviszik a parlamenten - mondta Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának csütörtöki ülése közben tartott sajtótájékoztatóján.

MTI MTI






Milliókkal támogat több médiumot a leköszönő Hiller
 

Milliókkal támogat több médiumot a leköszönő Hiller

Egyik utolsó intézkedéseként Hiller István távozó oktatási és kulturális miniszter sok millió forintos támogatást ítélt oda több médiumnak áprilisban. Az egyik támogatott lap, a Hócipő alapítója, Farkasházy Tivadar nem érti, hogy ez miért téma.

hvg.hu hvg.hu

3D kamerarendszert fejleszt mobilra a Sharp
 

3D kamerarendszert fejleszt mobilra a Sharp

Háromdimenziós kamerarendszert fejleszt mobiltelefonokhoz és hordozható számítástechnikai eszközökhöz a Sharp, amely várhatóan az év végén kezdi meg az első 3D-s egységek gyártását.

MTI MTI