Az Európai Bizottság cáfolja a Magyar Nemzet hírét a médiatörvényről
Az Európai Bizottságban még folyik a magyar médiatörvény elemzése, a munka távolról sem fejeződött be - közölte hétfőn az uniós végrehajtó testület.
Az Európai Bizottságban még folyik a magyar médiatörvény elemzése, a munka távolról sem fejeződött be - közölte hétfőn az uniós végrehajtó testület.
Kumin Ferenc politológus blogja legfrissebb bejegyzésében a Médiatanács függetlenségével foglalkozik.
A médiatanács tagjaként Koltay András az alábbi interjúban tagadja, hogy a médiatörvény adta felhatalmazással élve, „rá akarnának rontani” a sajtóra. Mint kifejti, ők a sajtószabadságra esküdtek fel, ráadásul egy demokrácia nem nélkülözheti az ellenzéki sajtót, magának ártana egy kormányzat, ha fellépne ellene. Amúgy is hiú ábránd az internet, a Facebook és a számtalan tévé csatorna korában politikailag egyszínűsíteni a médiát, de ez nem is szándéka a médiahatóságnak. Ha Brüsszel mégis elutasítja a médiatörvényt, a következmények kiszámíthatatlanok.
A Der Spiegel Cserbenhagyva címmel közöl cikket a magyar médiatörvényről friss számában, alcímében rámutat: a legnagyobb magyarországi médiumok nyugati cégek tulajdonában vannak, ám ezek csak visszafogottan tiltakoznak az új jogszabály ellen.
Első olvasatban az Európai Unió bizottsága rendben lévőnek találta a magyar médiatörvényt, és csak kisebb módosításokat fog javasolni – írja a Magyar Nemzet az Európai Bizottság egy magát megnevezni nem kívánó munkatársára hivatkozva.
Csak bátorság! címmel közölt interjút vasárnap Schiff Andrással a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.
Ha a Médiatanács és az NMHH tagjai komolyan gondolják a szólás, a vélemény és a sajtó szabadsága melletti kiállásukat, akkor támogatják a médiatörvény visszavonását - írja a Médiatanács közleményének állításait részletesen cáfoló válaszában a Szól a rádió nevű Facebook-csoport.
Magyarországon 2011-ben is sajtószabadság van - jelentette ki szombaton a fideszes Deutsch Tamás, aki szerint az elfogadott médiatörvény továbbra is olyan jogszabályi keretet határoz meg, amely garanciáját adja a sajtó szabadságának.
A Fidesz által elfogadott médiatörvényt újabb bírálat érte Németországban, ezúttal egy konzervatív politikai vezető révén.
Fölösleges tesztelni a magyar médiatörvényt az EBESZ sajtószabadság-képviselője szerint, hiszen az alapvetően nincs rendben.
Intellektuális hisztéria a haza ellen címmel közölte bécsi tudósítója írását a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a médiatörvény bírálói elleni kampányról.
Tüntetést tartottak jogvédők, újságíró-szervezetek és felsőoktatási hallgatók pénteken este Bécsben a magyar médiatörvény ellen a magyar nagykövetség előtt, és támogatásukat fejezték ki az ugyanaznap Budapesten és Pécsen zajló tüntetések mellett.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács három pontban egyetért a tüntetőkkel, így kiáll a szólás, a vélemény és a sajtó szabadsága mellett, ugyanakkor a kiáltvány három pontját "cáfolni kénytelen" - közölte a két szervezet péntek este az MTI-vel, reagálva a Kossuth téren demonstrálók kiáltványára.
A rádióért - amely szombat éjfélkor eltűnik az éterből - az LMP és a Jobbik is szót emelt. A médiatanács szerint azonban a Katolikus Rádió maga sem kérte jogosultságának meghosszabbítását.
A hvg.hu tudósítója szerint több ezren gyűltek össze a pénteki tüntetésen a Parlament előtt, amelyet a Facebookon hirdettek meg a sajtószabadságért. Kisgyerekektől az idősekig szinte minden korosztály képviseltetette magát a rendezvényen, amely fél hét után pár perccel ért véget. Újabb demonstrációt is meghirdettek ugyanakkor: január 27-ére.
Egy ellentüntető is részt vett a pécsi, médiatörvény elleni tüntetésen péntek este - értesült a Hírszerző. A megmozduláson 250 ember tiltakozott.
Dunja Mijatovic keddi látogatásán találkozik Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral és külügyminisztériumi tisztségviselőkkel.
Rendkívüli ülést tart hétfő este Strasbourgban a magyar médiatörvény ügyében az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE), a kulturális bizottság közreműködésével.
Rendkívüli ülést tart hétfő este Strasbourgban a magyar médiatörvény ügyében az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE), a kulturális bizottság közreműködésével.
Árt az Európai Unió szavahihetőségének az új magyar médiatörvény - írta a Der Standard című liberális osztrák napilap szombati kommentárjában.