Macron: Putyin azt mondta, nincs támadó szándéka
Telefonon beszélt egymással a francia és az orosz elnök. Utóbbi közölte, hogy a nyugati szövetségesek figyelmen kívül hagyták Moszkva alapvető aggályait.
Telefonon beszélt egymással a francia és az orosz elnök. Utóbbi közölte, hogy a nyugati szövetségesek figyelmen kívül hagyták Moszkva alapvető aggályait.
MTI
Komolyan vehető-e a napokban Kijevbe készülő Tayyip Erdogan török elnök közvetítési ajánlata Ukrajna és Oroszország konfliktusában? Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elfogadta a kezdeményezést, Moszkvában azonban hallgatnak. Sőt az egyre mélyülő török–ukrán politikai és katonai együttműködés kiváló érvet szolgáltat Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, hogy a NATO – az Ukrajnába irányuló török fegyverszállítások révén – túllépte a megengedett határt. Ankarában mégis hisznek abban, hogy az ukrán válság diplomáciai úton megoldható, Erdogan pedig a múlt héten azt hangoztatta, hogy az orosz invázió nem valószínű.
A magyar külügyminiszter az ukrán-orosz helyzettel kapcsolatban kapott kérdéseket.
hvg.hu
„Mindig segíteni fogjuk a vitás kérdések tárgyalásos rendezését” – írták.
hvg.hu
Jan Lipavsky a korábbi orosz követelésre reagálva azt is elmondta, hogy nem hajlandók hagyni, hogy bárki is megmondja nekik, kit hívhatnak meg az országukba.
MTI
MTI
hvg.hu
Feltüzelte az orosz médiumokat az, hogy az USA Moszkvának küldött válaszában megerősítette, nem fogadja el a Kreml követeléseit, azaz nem mond le a NATO keleti bővítéséről, és nem fejleszti vissza az 1997 után felvett tagállamok, így többek között Magyarország területére telepített infrastruktúrát.
A hvg.hu úgy tudja, valóban zajlanak a tárgyalások, és egyelőre ugyan nem érkeznek katonák, de a helyzet akár 24 órán belül is változhat.
hvg.hu
Napról napra éleződik a NATO és Oroszország szembenállása, a Nyugat szerint Moszkva az Ukrajna elleni katonai készülődés mellett államcsínyt is előkészít Kijevben. Több ország fegyvereket küld Ukrajnának, és csapatokkal is erősíti Oroszországgal határos keleti szárnyát.
HVG
Zoran Milanovic azt mondta, hogy Ukrajna a világ egyik legkorruptabb országa és nincs helye a NATO-ban. Azt is kijelentette, hogy Horvátország egyetlen katonával sem segít, ha az ukrán-orosz határon eszkalálódik a helyzet.
MTI
Az orosz küldöttség egyik tagja szerint nem hagyják magukra a Donyec-medencében élő oroszokat. A 2014 óta a helyi szakadárok által ellenőrzött területek és az ukrán hadsereg közötti feszültség könnyen egy orosz-ukrán háborúba torkollhat.
MTI
A világ legnagyobb országának egyik sarkából a másikba érkeznek folyamatosan csapatok, felszerelés és rakéták, miközben a két nagy rivális a Földközi-tengeren egyidőben tervez gyakorlatokat. A nemzetközi helyzet fokozódik.
hvg.hu
Egy oroszbarát ukrán politikust szeretnének újra az elnöki székben látni az oroszok és ezen tevőlegesen dolgoznak is - állítja a brit hírszerzés. Közben Putyin még hezitál az invázió megindításán.
hvg.hu
Joe Biden szerint Oroszország ismert arról, hogy fedett katonai műveleteket hajt végre, de készen állnak a válaszra.
MTI
Marija Zaharova külügyi szóvivő arra kérte a nyugati államokat, hogy állítsák le „agresszív oroszellenes információs kampányukat”.
MTI
MTI
hvg.hu
Sanna Marin miniszterelnök ezen felül azt is elmondta, hogy országa kész támogatni az Egyesült Államok és európai szövetségesei által Oroszországra kivetendő szankciókat, amennyiben az megtámadná Ukrajnát.
hvg.hu
A várakozásoknak megfelelően, azaz eredménytelenül ért véget Moszkva és a Nyugat képviselőinek múlt heti tárgyalássorozata. Talán nyitva maradtak azonban a párbeszéd csatornái, és így elkerülhető, hogy a fegyvereké legyen a folytatás.
A Fehér Ház szóvivője szerint rendkívül veszélyes a helyzet.
MTI
A diplomaták távozása jelentheti azt is, hogy készülődik az invázió Ukrajna ellen, de lehet nyomásgyakorlás vagy propagandafogás is a New York Times szerint.
hvg.hu
Miután kiterjedt hackertámadás érte az ukrán kormányt, a NATO a kibervédelem megerősítése érdekében írna alá megállapodást az országgal.
MTI