„Vijjog fölöttem iszonyú szárnyain a tátott csőrű, fekete fejű, csattogó, vijjogó keselyű” – Karinthy Frigyes verse kezdődik e lidércnyomásos szavakkal, hogy a végén azzal záruljon: „Csapkod messziről, tűnő szárnyain: alkonyuló horizont, fekete pont – jobb lenne nem látni viszont.” Vajon sikerül-e elűznie a magyar állampolgárok értékei fölött dögkeselyűként köröző Fidesz-maffiát egy új kormánynak? – ezt az egyértelmű kérdést teszi le címlapsztorink egyebek között azoknak az ellenzéki politikusoknak és alkotmányjogászoknak az asztalára, akik mostanság a „Lehet-e alkotmányozni feles többséggel, avagy nem lehet?” című társasjátékkal szórakoztatják a nagyérdeműt. Összeállításunk napnál világosabbá teszi: hiába bukott most éppen le az adósok vagyonát a maga javára megcsapoló bírósági végrehajtói kar főnöke, az általa korrumpált igazságügyi államtitkár, valamint a velük összejátszó bírósági és egyetemi vezetők sora, a kipattanó botrány előjeleit érzékelve

Orbán Viktor egy kétharmados törvény beiktatásával már időben gondoskodott arról, hogy a beszedett vagyonok elosztóközpontját – ha veszítene is – a választások után is irányíthassa.

Figyelemre méltó amúgy az az elképesztő erőfeszítés, amennyit Orbán nemcsak a tényleges hatalmába, hanem annak formális megőrzésébe is invesztál. Magyarország rovatunk afféle „kordokumentumként” jellemzi azt a hűségnyilatkozatot, amelyben egy csapat Csongrád megyei kistelepülés rövid pórázon tartott, pénzügyileg végletekig kiszolgáltatott polgármestere jószerével kitiltja az ellenzéki aktivistákat a régióból, gyakorlatilag ellehetetlenítve a választókért folyó politikai küzdelmet. Meg kell adni ugyanakkor, hogy az arcátlansági versenyben a kormányerő már most komoly kihívóra talált a frissen rajtolt Gattyán-pártban. Az online striciség szolgáltatási ágazatban pucsító milliárdos nagyvállalkozó politikai melléküzemágának alelnökével, Huszár Viktorral készült interjúból egyebek között kiderül, e párt és a közjó fogalma hozzávetőleg úgy viszonyul egymáshoz, mint a pornó a szerelemhez. Amihez képest elhanyagolhatónak látszó adalék az alelnök személyes és üzleti kapcsolata a még milliárdosabb orosz Rahimkulov famíliával, jóllehet utóbbi tény akár arra is utalhat, hogy

a magyarországi demokrácia fölött immár nem csupán hazai tenyésztésű keselyűk köröznek.

Ukrajna esetében ez már nem is eshetőség, hanem rémisztő bizonyosság. Mint Világ rovatunk elemzéséből kitűnik, Brüsszelben és Washingtonban erősödik a  gyanú, hogy Moszkva oroszbarát puccsot készít elő Kijevben, ami után „hívására” – ugye ismerős – Putyin hadserege bevonulhatna az érdekszférájába tartozónak titulált szomszédos országba, amely a szabadságát csak nemrég vívta ki. Összeállításunk kitér a nem érdektelen részletre, hogy a NATO-tag Törökország az ukránok mellett és az oroszokkal szemben szállt be a bonyolult és veszélyes politikai játszmába, ami akár magyarázatot adhat arra is, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter kivételesen nem vétózta meg az orosz fenyegetéssel szemben összezáró NATO és EU kemény hangú határozatait. Igaz, Orbán Viktor mindig is barátságosabban kezelte a NATO-t, mint az európai integrációt. Szellem rovatunk emlékeztet a kilencvenes évek délszláv háborújára, aminek „mellékhadszíntereként” az a Szerb Radikális Párt zaklatta a vajdasági magyarokat, amelynek főtitkára Alekszandar Vucsics, a mai szerb államelnök volt. „Visszavágásként” 1999-ben, az első Orbán-kormány alatt, már Magyarország felől repültek a szerbiai célpontokat támadó NATO-gépek.

A szerző a HVG szerkesztője