Törökország az orosz–ukrán válság kellős közepében találta magát, főként annak köszönhetően, hogy évtizedek óta jelentős stratégiai önállóságra és régiós befolyásának növelésére törekszik Észak-Afrikától és a Közel-Kelettől a Fekete-tenger térségén át a Kaukázusig. A regionális gazdasági és katonai terjeszkedésen alapuló doktrína különösen jellemző az Erdogan vezette és 2002 óta hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjára.
Törökország emiatt több fronton is összetűzésbe került Oroszországgal, de a két ország bonyolult kapcsolatára az utóbbi öt évben a versengés mellett inkább az együttműködés vált jellemzővé, ami miatt Ankara viszonya megromlott a NATO több tagjával, elsősorban is az USA-val.
Az ukrán válság, illetve egy esetleges háború azonban mindent átírhat Törökország kárára, elsősorban azt a kényes egyensúlyozást, amelyet Oroszország és a NATO között folytat.
Nem is beszélve arról, hogy komoly szövetségesét veszíti el Ukrajna esetleges összeomlásával. Tavaly a legnagyobb külföldi befektető Ukrajnában Törökország volt, a beruházások értéke elérte a 4,5 milliárd dollárt.
Ankara hevesen ellenezte a Krím félsziget 2014-es orosz annexióját, határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett, és a NATO-n belül a legádázabb támogatója annak, hogy Ukrajnát és Grúziát is felvegyék az észak-atlanti katonai szövetségbe. Ukrajna orosz lerohanása Ankara számára azért is lenne tragédia, mert még inkább Moszkva javára billentené a fekete-tengeri hatalmi erőviszonyokat. Ráadásul a török ajkú, muszlim krími tatárokkal szembeni orosz fellépés Törökországban – ahol jelentős krími tatár kisebbség él – komoly felháborodást kelt. Ankara politikai és diplomáciai támogatást nyújt a krími tatároknak, amit Moszkva nem néz jó szemmel. A tatárok felkarolása ugyanakkor az otthoni népszerűségéből rohamosan vesztő Erdogan számára belpolitikai kérdés is egyben.
Orosz támadás vagy puccs: több NATO-ország a legrosszabbra készül az ukrajnai válságban
Napról napra éleződik a NATO és Oroszország szembenállása, a Nyugat szerint Moszkva az Ukrajna elleni katonai készülődés mellett államcsínyt is előkészít Kijevben. Több ország fegyvereket küld Ukrajnának, és csapatokkal is erősíti Oroszországgal határos keleti szárnyát.