Brit védelmi államtitkár: NATO-n kívüli országokra nem terjed ki a kollektív biztonsági garancia
Egyetlen elvétett lépés elég ahhoz, hogy a helyzet olyan súlyossá váljék, mint 1945 óta még soha.
Egyetlen elvétett lépés elég ahhoz, hogy a helyzet olyan súlyossá váljék, mint 1945 óta még soha.
MTI
Ukrajnában Európa biztonsági érdekei is kockán forognak – mutatott rá Wolfgang Ischinger, a Müncheni Biztonságpolitikai Fórum igazgatója a Die Weltben.
hvg360
A nyolc F-16-os vadászgép és a repülőrajt kiszolgáló mintegy 150 katona pénteken érkezett meg az országba.
MTI
Az orosz elnök szét akarja zilálni az észak-atlanti szövetségesi kapcsolatrendszert, ezért hamis illúziókba ringatja azokat, akik ezeket elhiszik neki - mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
MTI
Marcin Przydacz azt pedzegette Magyarországgal kapcsolatban, hogy az oroszoknak mintha sikerülne egy NATO-tagországot kivonnia az egységes fellépésből. A lengyel–magyar együttműködést az uniós politikával szemben taktikai szövetségként jellemezte Przydacz.
A britek megkétszereznék az Észtországban állomásozó csapataik számát, illetve harci repülőgépeket telepítenének Dél-Európába.
MTI
A külügyminiszter a Euronewsnak számolt be arról, hogy a magyar hadsereg elegendő az ukrán-orosz konfliktus idején is.
hvg.hu
Jens Stoltenberg szeptember végéig marad az észak-atlanti szövetség élén, majd utána menne át a jegybankba.
MTI
Az ukrán válságban az erődemonstráció és az óvatosság szűk mezsgyéjén egyensúlyoznak a washingtoni politikusok. A helyzet próbára teszi a Vlagyimir Putyint jól ismerő Joe Biden tapasztalatát is, ráadásul, bár látszólag kétpárti támogatás övezi a Moszkvával szembeni fellépést, az amerikai politika megosztott számos fontos részletkérdésben, a republikánusok trumpista szárnya pedig egyenesen oroszpárti véleményeket hangoztat.
Nagy Gábor
A külgazdasági és külügyminiszter korábban ennek ellenkezőjéről beszélt.
hvg.hu
Putyin még a jelenlegi feszült helyzetben is tudja, hogy vannak igaz barátai az EU-ban, az egyik közülük bizonyosan Orbán Viktor - mutat rá az Al-Jazeera honlapján megjelent kommentárjában Dimitar Becsev, az Oxfordi Egyetem tanára, a Carnegie Europe agytröszt vendégkutatója.
hvg360
A brit külügyminiszter földrajztudását és Boris Johnson zavartságát is kigúnyolták az orosz kormányszóvivők. A külügyminiszter még ennél is mélyebb ütést kapott.
hvg.hu
Az Egyesült Államok hajlandó lenne megegyezni Oroszországgal az európai rakétatelepítések ügyében, amennyiben a Kreml visszafogja magát az ukrán kérdésben.
hvg.hu
Az orosz csapatösszevonások folytatása miatt szükség van a NATO keleti szárnyának megerősítésére. Az amerikai elnök szerint nem ez lesz az utolsó mozgósítás.
hvg.hu
Az orosz–ukrán válság kellős közepén ellátogatni Moszkvába, a NATO főtitkárával történt előzetes egyeztetés ellenére, mégiscsak provokáció, pont úgy, mint amikor 2015-ben, a Krím megszállása után fogadták Putyint Budapesten – írja kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai szerkesztője, Meret Baumann.
hvg360
A gépek közül harmincat Bosznia-Hercegovina kapja.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök és az orosz elnök találkozójának napján nyoma sincs annak, hogy Oroszország csökkentené az ukrán határhoz közel állomásozó haderő létszámát, sőt. A hétvégén újabb szárazföldi csapatok érkeztek. Zajlik a közös hadgyakorlat a Belarusz Köztársaságban és orosz hadihajók lepték el az európai vizeket.
Bihari Ádám
A honvédelmi minisztert az orosz–ukrán konfliktusról kérdezték.
MTI
MTI
hvg.hu