Veszélyes spenótot hívtak vissza
A Metróban kapható Chef Parajlevéllel van gond, sok benne a kadmium.
A Metróban kapható Chef Parajlevéllel van gond, sok benne a kadmium.
hvg.hu
A vizsgálatok még tartanak, de az előzetes eredmények megerősítették, hogy az érintett budapesti étterem gulyáslevesében volt atropin. Az egyik forgalmazó őrölt köményében is.
MTI
Kifejezetten gyomorforgató volt a látvány. A húskészítményeket gyártó kistermelőnek két telephelye van, az egyiken olyan állatokat is tartott, amelyekhez nem volt engedélye. Az élelmiszer-hulladék tárolását pedig finoman szólva problémásan oldotta meg.
hvg.hu
Összesen 17 ember került kórházba a szennyezett fűszeres gulyáslevestől.
hvg.hu
A két ember egymástól függetlenül ugyanolyan ételt fogyasztott, a szennyezett kömény okozott mérgezést náluk.
MTI
Már korábban visszahívták a csattanó maszlaggal szennyezett fűszerköményt, de most újabb mérgezéses esetekről érkeztek hírek, ezért mindenki figyeljen oda, hogy milyen köményt használ.
hvg.hu
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is részt vett az INTERPOL és az EUROPOL szervezte élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben. Az elmúlt 4 hónapban több mint 7 ezer liter alkohol tartalmú folyadékot és megközelítőleg 105 tonna hamis, vagy ismeretlen eredetű élelmiszert (például zöldség, hús és gyümölcs) vontak ki a piacról.
hvg.hu
Ezúttal 20 százalékos zsírtartalmú tejfölöket ellenőriztek élelmiszer-biztonsági és minőségi szempontból. A 31 tejfölből 15-tel szemben kellett valamilyen probléma miatt eljárást indítani, három esetben élelmiszer-ellenőrzési bírságot is kiszabtak.
hvg.hu
A hétvégén Heves megyében egy vaddisznó tetemében mutatták ki a kórokozót.
MTI
A Nébih szerint ez akkor sem káros mennyiség, ha valaki sokat eszik belőlük.
MTI
Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, összesen több mint 4700 kg lejárt, jogellenesen meghosszabbított lejáratú és hamisított terméket vontak ki a forgalomból. Videóval.
hvg.hu
Valószínűleg a belvíz hozhatta felszínre a lépfene spóráit.
MTI
Kállósemjénben egy húsüzemre, Nagykállóban egy kisboltra csaptak le az ellenőrök.
hvg.hu
Több hazai termék érintett.
hvg.hu
Hollandiában adtak ki riasztást a keserű sárgabarackmag étrend-kiegészítőre. A termékből Magyarországra is szállítottak.
hvg.hu
Kórokozók nincsenek benne, de gyógyszer illatún és ízű.
hvg.hu
Aligha erre a megoldásra gondolt a magyar kormány.
MTI
MTI
hvg.hu
Fonálférges burgonyagumókat nem szabad vetni, mert tönkre tehetik a termést. Itthon februárban is találtak már fertőzött szállítmányt.
hvg.hu
Búzafinomliszteket ellenőrzött Szupermenta terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Biztonsági gond nem akadt a termékekkel, de minőségi és jelölési probléma miatt végül öt lisztnél eljárást indítottak a hivatal szakemberei.
hvg.hu
Az állatvédelmi és az élelmiszer-higiéniai feltételek sem voltak biztosítottak a helyszínként szolgáló garázsban.
hvg.hu