#Népszava

A Népszava visszaszólt a NAV-nak

A NAV szerint a Népszava elferdítette azt a tudósítást, amelyben arról írnak, hogy egy volt adóellenőr a bíróság előtt azt vallotta, hogy az egyik NAV-vezető beavatkozott egy adócsalás ügy kivizsgálásába és ellehetetlenítette azt.


Ennyire durva még nem volt a Népszava

Németh Péter Népszava-főszerkesztő elképzelte, hogy Orbán Viktor szíve szerint mit tenne az őt ügynökügybe keverő Simicska Lajossal: ilyen randa káromkodás még aligha szerepelt a Népszava címlapján.



Nem a kommunikációs szuperhivatal dolga a kormányzati kommunikáció

Nem tartozik az állami reklámköltéseket szervező szuperintézmény hatáskörébe a kormányzati reklámkampányok tervezése és lebonyolítása – ez derült ki azokból a válaszokból, amelyeket a Nemzeti Kommunikációs Hivatal adott a Népszavának. A lap szerint a hivatal már működik, méghozzá 21 alkalmazottal és az idén 440 milliós költségvetéssel.


Meghalt Andrassew Iván

62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Andrassew Iván, a Népszava főmunkatársa, a publicisztikai rovat vezetője – írja a Népszava.




Újabb front az Orbán–Simicska-háborúban: ellen-Hír Tv épülhet?

Újabb fronton folytatódhat a jobboldali médiát terhelő konfliktus. Míg a köztévében több híradót és közéleti műsort terveznek, a Hír Tv-ben elébe mentek a dolognak. A Simicska érdekeltségébe tartozó csatorna megpróbálja magához kötni a munkatársait, nehogy átcsábítsák őket és a segítségükkel felépítsenek egy ellen-Hír Tv-t.



Tarlós nem akarja magát dicsérni

A Népszavának adott interjút a főpolgármester, amelyben beszélt a választásról, terveiről, a kerületi polgármesterek és kormánnyal való kapcsolatáról, továbbá arról, hogy jól tartja magát.


Gallának fájt az MTI tévedése

Galla Miklós olvasói levélben helyesbítette a Népszava cikkét, ahol – egy MTI-hírt alapul véve – elírták a Monty Python társulat nevét.


Dési János eljön a Népszavától

Tizennyolc év után otthagyja a Népszavát Dési János, aki maga jelentette ezt be és elmondta, hogy nem ő kezdeményezte a válást. Más értesülések szerint a lap online főszerkesztője is távozik.


Magyar Bálint: A Népszava melléfogott

"Nem állt és nem áll a továbbiakban sem szándékomban főpolgármester-jelölt lenni az őszi önkormányzati választásokon" - közölte Facebook-oldalán az SZDSZ volt elnöke. Magyar Bálint lehetséges indulásáról ellenzéki szuperjelöltént Tarlós István ellen, a Népszava írt hétfőn.


"Meghalasztanak bennünket" – Itt a Népszava nagy bejelentése

Kiszáll a lapból a svájci tulajdonos, ezért a Népszava most befektetőket, illetve támogatókat keres. 10 ezer új előfizetőre vagy havi 10-15 millió forint támogatásra lenne szükségük, ha nem jön össze, még két hónapig tudnak működni. A támogatások szerintük részrehajló elosztása miatt feljelentést tesznek.


Fotó: Nagy bejelentésre készül a Népszava

Egész oldalas hirdetés a keddi Népszava címlapja. A felhívás hangneméből ítélve veszélybe került a lap működése, és próbálják az olvasótábort aktivizálni, illetve támogatókat toborozni maguknak – de ez csak spekuláció. 10 órakor tartanak nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol kiderül, miről is van szó.


Népszava: Simonnak még sincs afrikai útlevele?

Simon Gábor volt MSZP-alelnöknek nem volt bissau-guineai útlevele, és a nemrég meghalt Welsz Tamás sem állította vallomásában, hogy szerzett volna neki – írta a Népszava egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva.


Balog Zoltán pert vesztett

Beperelte Balog Zoltánt Németh Péter abban az ügyben, amikor a miniszter azon lelkendezett, hogy Szaniszló Ferenc díjazása miatt többen visszaadták a Táncsics-díjat. A pert első fokon megnyerte.




Beperli Balogot a Népszava főszerkesztője

Jó hírnév megsértése miatt pert indít Balog Zoltán ellen a Népszava főszerkesztője. Németh Péter azért perli be az emberi erőforrás-minisztert, mert sértő kijelentést tett rá és több más újságíróra, akik Szaniszló Ferenc kitüntetése elleni tiltakozásul visszaadták Táncsics-díjukat.