#New York

Bartók és Ligeti művei szólalnak meg New Yorkban

Csütörtöktől március 26-ig Magyar visszhangok címmel rendez fesztivált a világhírű New York-i Filharmonikus Zenekar. Az együttes Esa-Pekka Salonen vezényletével 11 koncerten négyféle műsort ad az Avery Fisher Hallban.






Zárás előtt két órával gyengült a New York-i tőzsde

Jelentős veszteségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a szerdai kereskedés vége előtt mintegy két órával, elsősorban a líbiai fejlemények miatt. A befektetők attól tartanak, hogy a líbiai lázongásnak egyhamar nem lesz vége, és emiatt tovább emelkedik a kőolaj most 110 dollár fölött járó ára, fékezvén az egyébként is törékeny világgazdasági fellendülést.




Városok, ahol kiváló a közösségi közlekedés

Az Egyesült Államok közösségi közlekedése hatalmasat fejlődött, hiszen harminc évvel ezelőtt még csak 1044 tömegközlekedési üzem volt az ötven államban, mára ez 7700-ra nőt. De melyek azok az amerikai városok, ahol a legjobb a tömegközlekedés? A PTInfo blog szerkesztője ennek járt utána.





Április 6-án indul a Malév-járat New York-ba

Április 6-án indítja napi menetrend szerinti járatát az American Airlines New York-ba, amelyet a Malévval székmegosztási megállapodásban üzemeltet - jelentette be Kurt Stache, az amerikai légitársaság térségért felelős alelnöke kedden Budapesten.


Vasúti alagút New Jersey és New York között

Új vasúti alagút köti majd össze a jövőben New Jersey-t New York City-vel, jelentősen megkönnyítve a napi ingázók New Yorkba jutását. Az Amtrak vasúttársaság hétfői bejelentése szerint a projekt várhatóan 13,5 milliárd dollárba kerül.





New York közterületein is betiltanák a dohányzást

New York városi tanácsa jogszabályjavaslatot készített a dohányzás közterületi tilalmáról, amiről legkésőbb tavasszal dönteni fognak - tudatta vasárnap az amerikai média. New Yorkban már régóta tilos dohányozni a közintézményekben, és több más nyilvános épületben is.


Hóvihar miatt két repülőteret zártak le New Yorkban

Két repülőteret is ideiglenesen lezártak csütörtök hajnalban, New Yorkban, ahol a városi közlekedési szolgáltatások nagy része akadozik a hóviharok miatt. A szélsőséges időjárás az Egyesült Államok egész keleti partját megbénította, fennakadásokat okozva a légi és földi közlekedésben. A nehézségek miatt Barack Obama elnök is csak késve érkezhetett meg egynapos wisconsini látogatásáról csütörtök hajnalban a washingtoni Fehér Házba.


Megtiltaná a telefonálást a gyalogosoknak egy New York-i szenátor

Carl Kruger szerint a telefonáló emberek figyelmetlenségükben nekimehetnek a járműveknek. A szenátor által csütörtökön bemutatott javaslat szerint a gyalogosok nem telefonálhatnának, nem olvashatnának SMS-eket, vagy e-maileket, nem hallgathatnának zenét, sőt, egyáltalán nem használhatnának semmilyen szórakoztató elektronikai készüléket, miközben átkelnek egy úttesten.