A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt.
Kényelmetlen helyzetbe került a Jobbik, miután egy újabb politikusa ismerte be, hogy vannak zsidó felmenői. Jakab Péter ezt házon belül már két évvel ezelőtt elmondta a pártvezetésnek, ám a Jobbikból távozni kényszerült Szegedi Csanádhoz hasonlóan korábban elhallgatta származását. Jakab a hvg.hu-nak ezt azzal magyarázta, hogy a Jobbikban senkinek nem vizsgálják a felmenőit. Két éve maga a pártelnök szögezte le: ha kiderülne, hogy zsidó felmenői vannak, lemondana. Jakab egyelőre marad, mert forrásaink szerint a Jobbik Miskolcon káderhiánnyal küzd.
"Úgy tűnik számomra, a Fidesz nemcsak a cigány szavazók voksait vásárolja meg, hanem még az Országgyűlésben is képes egy cigány képviselő szavazatát hasonló eszközzel befolyásolni" – írta közleményében a Jobbik alelnöke. A közleményt Rubovszky György az Országgyűlés házbizottsága elé viszi, Novák visszautasítja a rasszizmus vádját.
A szocialista Bárándy Gergely és az LMP-s Schiffer András elfogadhatatlannak minősítette a jobbikos Novák Előd cigányozós közleményét, amelynek ügyét a házbizottság elé viszi a KDNP-s Rubovszky György.
Beidézte a San Francisco-i bíróság Varga Bélát, a Kuruc.info domain tulajdonosát, adta hírül az Átlátszó.hu. Varga mellett szintén kihallgatják a portálnak helyet adó szerver tulajdonosát, a Cloudfare nevű céget. Az idézetteknek többek között arról is nyilatkozniuk kell, milyen IP-címről jelentkeztek be az oldal szerkesztői – vagyis fény derülhet arra, kik készítik a szélsőséges portált.
A Jobbik sok hasonló leleplezésre számít a választás előtti hetekben – mondta Z. Kárpát Dániel, aki nehezményezi, hogy a kormány "illegalitásba kényszerítette a Magyar Gárda tevékenységét".
A hétvégi szélsőjobbos Kitörés emléktúrán eltörte a bokáját, ezért meg kellett operálni a Jobbik képviselőjét. A gerincébe adott érzéstelenítő után elvesztette az eszméletét, és leállt a légzése.
Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága elé kerül a cigánybűnözés kifejezés parlamenti használatának lehetősége a Házbizottság szerdai döntése értelmében.
Karas Mónikát, a médiahatóság elnökét meghallgatták a kulturális bizottságban. Minden pártnak volt kifogása a közmédia működésével kapcsolatban, de a legemlékezetesebb csörte Novák Előd és L. Simon László között zajlott le.
Rágalmazás miatt feljelenti a parlament kulturális bizottságának fideszes elnökét a jobbikos Novák Előd. Az ellenzéki politikus azt állítja: L. Simon László "azt hazudta, hogy nyílt antiszemita kijelentéseket" tett a jobbikos politikus a testület hétfői ülésén. A bizottság fideszes elnöke kedden közleményben tiltakozott Novák Előd hozzászólása miatt, amelyben a jobbikos képviselő egyebek mellett „hullarablásról” és „holokausztiparról” beszélt.
„Holokausztiparról”, „hullarablásról”, „bűnbakképzésről”, „elfolyatott” milliárdokról beszélt hétfőn egy jobbikos képviselő, amikor a parlament egyik bizottságában a holokauszt 70. évfordulójára épülő emlékközpontot bírálta. A bizottság fideszes elnöke, L. Simon László „kisstílű és pitiáner antiszemitának” nevezte Novák Elődöt, majd a Fidesz kedden közleményben ítélte el a jobbikos képviselő bizottsági felszólalását. Novák korábban már több pénzbüntetést is begyűjtött zsidózó kijelentései miatt.
A Jobbik szerdán benyújtott az Országgyűlésnek a reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslatot – jelentette be a benyújtó Novák Előd, a párt alelnöke.
Több mint 18 millió forint büntetést szabott ki az Országgyűlés ellenzéki képviselőkre a tavaszi-nyári ülésszakban. A legtöbbször, négyszer, a jobbikos Novák Elődöt sújtották pénzbírsággal, illetve tiszteletdíj-csökkentéssel: összesen 646 ezer forintra büntették sértő kifejezések használatáért és rendzavarásért.
Az Országgyűlés nem hozott és nem fog létrehozni semmilyen anticionista csoportot, vagy ehhez hasonló provokatív, Magyarország nemzeti érdekeit sértő egyéb képviselői csoportosulást - olvasható Kövér László házelnök Hegedűs Lorántné és Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőknek küldött levelében, amelyet az Országgyűlés sajtófőnöke juttatott el kedden az MTI-hez.
A Jobbik közleményben reagált arra, hogy az ügyrendi bizottság kormánytöbbsége szerint L. Simon László megsértette az Országgyűlésről szóló törvényt. Az ellenzéki párt emelett szót ejtett Novák Előd hétfői pénzbüntetéséről is.
Egy hónapon belül harmadszor szabott ki pénzbírságot a parlament Novák Elődre. A jobbikos képviselőt ezúttal havi bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, 131 ezer forintra büntették a kulturális és sajtóbizottság ülésén tett kijelentései miatt.