#Novák Előd


"Homoszexuális-lobbi" áll Alföldi mögött Novák Előd szerint

A Jobbik szerint felmerül a kérdés, hogy "most épp homoszexuális-, vagy zsidólobbi az, aminek engedelmeskedik a kormányzat, amikor sajtóhírek szerint Alföldi Róbertnek több százmillió forintot készül biztosítani, hogy ez a provokátor tovább folytathassa a sok esetben magyar és keresztényellenes színjátszást".


Kövér 70 ezerre bünteti Novák Elődöt a Hit Gyülekezete megsértéséért

Kövér László házelnök büntetésről szóló indítványát 207 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett fogadták el. A kormánypártok mellett az LMP öt független képviselője is igennel szavazott, az MSZP képviselői tartózkodtak, a Jobbiké pedig nemmel voksoltak. A jobbikos képviselő cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét.





Kövér megbírságolna újabb három képviselőt

A jobbikos Novák Elődre 50 ezer, két, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési képviselőre - Dorosz Dávidra és Szabó Rebekára - pedig 70-70 ezer forint pénzbírság kiszabását javasolja Kövér László. A házelnök indítványait vasárnap tették közzé a parlamenti honlapon.


Nem az volt a baj, hogy zsidó – Novák Előd a Szegedi-perben

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken pénteken az a személyiségi jogi per, melyben Szegedi Csanád volt jobbikos politikus ötmillió forintra perli egykori párttársát, Novák Előd országgyűlési képviselőt, a Jobbik alelnökét, mert azt írta róla, nem tölthetett volna be párttisztségeket, ha tudják róla, hogy zsidó.




Listavezető lehet a listázó jobbikos

Folyik a helyezkedés a Jobbikban azért, hogy ki és milyen pozícióból induljon a 2014-es választásokon. Az viszont nem igaz, hogy a párt elkészítette volna már a listát a biztos befutókról – értesült több forrásból a hvg.hu. Forrásaink szerint 9-15 képviselői hellyel számol a pártvezetés, de reálisnak 12 mandátum elnyerését tartja, Gyöngyösi Mártonra pedig brüsszeli karrier várhat. Vona Gábor pártelnök szerint rosszak az értesüléseink és ideje lenne informátort cserélnünk.



Átlátszó: Novák Elődnek kivételesen igaza van

Az állampolgárság mint jogintézmény a természetes személyeknek egy bizonyos államhoz fűződő, elsősorban jogi kapcsolatát testesíti meg: a jogszabályok által garantált jogok és előírt kötelezettségek teljességét jelenti az érintett számára. Az állampolgárság többnyire az adott nemzetiséghez való tartozást is jelenti egyben - olvasható az Átlátszó cikkében.



Röhögd ki a Jobbikot!

Novák Előd kolosszális önégetésének van még egy további pozitív hozadéka azon túl, hogy érdek nélkül tetszik, mégpedig az, hogy bemutatta, miként kell bánni a szélsőjobbal. Ha lerántjuk róluk a darutollas föveget, a választók számára is láthatóvá válik az alatta bujkáló habzó szájú bohóc.



Semmi köze Novák Elődnek a képviselők állampolgárságához

Az országgyűlési képviselők esetében is csak a kettős vagy többes állampolgárság ténye nyilvános adat, az viszont nem, hogy az illető melyik más állam állampolgára - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke csütörtökön.




Ertsey nagyon átverte Novák Elődöt

A Jobbik lemondásra szólítja fel Ertsey Katalint, mert állítása szerint az LMP-s országgyűlési képviselő Novák Előd Jobbik-alelnök írásbeli kérdésére úgy nyilatkozott, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt "eltitkolta". Ertsey Katalin azonban válaszában azt írta: izraeli-piréz állampolgár és magyar állampolgárságát pénzért vette jelöltsége előtt. Novák Előd később úgy reagált: értette a viccet, de nem szereti.