Két SUP-ost is ki kellett menteni a Balatonból csütörtökön
A hétvégéken jellemzően többtucatnyi embert kell kimenteni a tóból.
A hétvégéken jellemzően többtucatnyi embert kell kimenteni a tóból.
Többen meghaltak a turisták közül miközben reménytelenül várakoztak a mentőautóra – köztük egy terhes anya is. Az ok: rengeteg a turista, és nagyon kevés az orvos és a mentőautó Görögországban, ahol mind többen sokallják a nyári inváziót, amikor sok szigeten szinte lépni sem lehet a turistáktól.
Helyette inkább kabinetvezetői értekezletet tartott.
Sikerült újraéleszteni, de a kórházban életét vesztette.
A mobilok forgalmi adataiból is megtudhatjuk, hova utazunk legszívesebben.
A színész egy Pápa környéki szállodában pihent, és elárulta azt is, miért nem a Balatonnál.
A látszólag csodás nyaralásokat is gyakran megterhelik a munkától való elszakadás nehézségei. Úgy tűnik, korunk embere néhány napot sem tud a munkahelyi emailjei nélkül eltölteni, pedig a zavartalan pihenés az egészségi állapotra, az emberi kapcsolatokra és a munkateljesítményre is pozitívan hat.
A szállásközvetítő portál fennállása óta talán legrosszabb szezonját éli: fizetési fennakadások, csalások, túlfoglalások jellemzik az idei nyarat.
Az nem világos, hogy az ország egyik leggazdagabb embere és családja milyen konstrukcióban tartózkodott a fedélzeten.
A német és a brit turisták vitája új értelmet ad a nyári kalandnak.
Egyetlen miniszter sem volt hajlandó válaszolni körkérdésünkre, sőt, Gyurcsány Ferencék sem. Orbán Viktor sajtófőnöke viszont reagált.
Magyarország leggazdagabb emberének stábja megkerülte a Rose d’Or tulajdonosi hátterére vonatkozó kérdésünket.
Mészáros Lőrinc felesége kommentálta a róluk készült fotókat.
A Rose d’Or nevű hajó olyan nagy, hogy vannak olyan tengeri kikötők, ahova be sem fér.
Saundra Dalton-Smith amerikai orvoskutató a fáradtság különböző szintjeit írja le. Nem mindegyiket könnyű rögtön felismerni magunkon.
A külföldi vendégek száma nőtt, a magyaroké csökkent.
A görög kormány igyekszik a hóna alá nyúlni az ország legfontosabb gazdasági ágazatának.
A legdrágább balatoni strandbelépő mellett furcsa módon a legolcsóbbat is Tihanyban adják. A legdrágábbért 10 ezer, a legolcsóbbért 600 forintot kérnek.
Kaliforniában is nagyon meleg van mostanában.