Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nyereseg

MTI Gazdaság

Megugrott a Budapest Bank profitja

A Budapest Bank 2011 első félévében 11,162 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, 72 százalékkal többet az előző év azonos időszakinál - közölte a pénzintézet hétfőn.

MTI Gazdaság

Nyereséges volt a holland állam kezében az ABN Amro

Az állami tulajdonban lévő ABN Amro holland bank profittal zárta az első félévet, hosszabb ideje tartó veszteség után. A cég pénteken azt is bejelentette, hogy további 2.350 főt épít le a következő években a költségek csökkentése céljából azelőtt, hogy privatizálnák.

MTI Gazdaság

Jóval nagyobb a Raiffeisen profitja a vártnál

Az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) 345 millió eurós konszolidált adózott eredményt jelentett csütörtökön kisebbségi részesedések nélkül a második negyedévről. Ez meghaladta ez eső negyedévi 270 millió eurót, és az egy évvel korábbi 138 millió eurót, jóval nagyobb lett a szakértők által várt 273 millió eurónál.

MTI Gazdaság

Négyszeresére ugrott az FHB nyeresége

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. a második negyedévben 759 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami több mint négyszerese az első negyedévinek, és a banki különadóval korrigálva 5,8 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakáét.

MTI Gazdaság

54 milliárdos Mol-nyereség a második negyedévben

A Mol csoport 54 milliárd forint nettó eredményt ért el idén a második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 43,2 milliárd forint veszteséggel, a bevétel 23 százalékkal 1298,4 milliárd forintra nőtt, a profit meghaladja az elemzők által várt 46,5 milliárd forintot. A kutatás-kitermelés üzletág részesedése volt a legjelentősebb az eredményből – közölte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató.

MTI Gazdaság

Óriásit kaszált a Graphisoft

Több mint tízszeresére növelte profitját a Graphisoft Park SE: az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság az első félévben 643 ezer eurós (1 euró 273,93 forint) nettó nyereséget ért el, szemben a tavaly azonos időszaki 61 ezer euróval - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.

MTI Gazdaság

Rekordon a BMW

Az Audi és a Daimler után a BMW is minden korábbinál jobb értékesítési adatokat közölt júliusról.

MTI Gazdaság

Nyereséggel zárta a negyedévet az Opel

A General Motors csütörtöki közlése szerint a csoport európai érdekeltsége 102 millió dollár adózás előtti eredményt ért el. Az Opelnél 2010 elején kezdődött meg a kemény takarékossági kurzus azért, hogy ismét nyereségessé váljon a vállalat.

MTI Gazdaság

Majdnem duplájára ugrott a GM nyeresége

A General Motors felülmúlva az elemzői várakozásokat mintegy megduplázta negyedéves nyereségét, miután a vezető amerikai járműgyártó növelte piaci részesedését hazai pályán, és bővültek eladásai Európában, illetve Ázsiában.

MTI Gazdaság

Jól ment az Unilevernek az első félévben

A brit-holland Unilever NV élelmiszer-ipari konszern nyeresége 10 százalékkal növekedett az első félévben a feltörekvő piacokon elért forgalomnövekedésnek és költségcsökkentési programja sikerének köszönhetően.

MTI Gazdaság

Nagyot esett a Magyar Telekom nyeresége

A Magyar Telekom Nyrt. 4,362 milliárd forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, ami 72,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 4,6 százalékkal, 143,566 milliárd forintra csökkent a csütörtökön közzétett konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli szabványoknak megfelelő (IFRS) tőzsdei gyorsjelentés szerint.

MTI Gazdaság

Több mint duplájára ugrott az Állami Nyomda profitja

Több mint két és félszeresére növelte konszolidált, mérleg szerinti eredményét az első félévben az Állami Nyomda Nyrt. (ÁNY), miközben árbevétele is 10 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a cég kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI Gazdaság

Örülhet a világ legnagyobb gyógyszercége

Enyhén, éves szinten 5,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az amerikai gyógyszergyártó óriás Pfizer nyeresége - közölte a vállalat kedden. A Pfizer részvényeivel ennek ellenére 0,63 százalékos csökkenéssel, 18,89 dolláron kereskedtek a Wall Street-i tőzsdenyitás utáni percekben.

MTI Tech

Jól megy a HTC-nek

A mobil készülékeket gyártó tajvani HTC a második negyedévben növelte eladásait és megduplázta nyereségét.

1
17 18 19 20 21
30
1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája

A címlapról ajánljuk