Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nyugdíj

hvg.hu Gazdaság

Heim Péter: sokat rögtönöznek a magyar gazdaságpolitikában

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. alapítója szerint improvizatív a magyar kormány gazdaságpolitikáját, és jövőre további 3-400 milliárd forintos kiigazításra lesz szükség, ha tartanai akarják a 2,5 százalékos hiánycélt. Heim Péter az Origónak adott interjúban azt mondta: nem kerülhető el, hogy nagyon drasztikus változásokat vigyenek véghez a nyugdíjrendszerben.

hvg.hu Gazdaság

Miért nem döntött a kormány a nyugdíjakról?

A kormány szerdai ülésén - az előzetes tervekkel ellentétben - mégsem véglegesítették a korhatár alatti nyugdíjrendszer megváltoztatására vonatkozó törvényjavaslat tervezetét - írja a pénteki Magyar Nemzet. A lap információi szerint a halasztás oka az volt, hogy a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium javaslatait nem sikerült teljes körűen beépíteni az egységes normaszöveg tervezetébe.

hvg.hu Itthon

Így tűnhet el az Ön reálhozama is

Egy igen érdekes "anomáliára" hívta fel a figyelmünket a magánnyugdíjpénztárak által küldött részletes elszámolásban egy olvasónk. Utánajártunk az ellentmondásnak, s kiderült, hogy lényegében az sem tud meg semmit a reálhozam számításáról, aki részletes – havi bontású – kimutatást kér pénztárától, az ugyanis – a felügyelet által kommunikálttal ellentétben – nem összevethető a korábbi elszámolásokkal. Huszonkettes csapdája – hogyan tovább? Mit tehet a volt nyugdíjpénztári tag?

MTI Itthon

MSZP: a kormány lemond a nyugdíjasokról

A szocialisták úgy értékelik, hogy a kormány lemondott a nyugdíjasokról. Mesterházy Attila pártelnök ezt pénteken azután közölte újságírókkal, hogy az MSZP-frakció tagjai idősek érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel egyeztettek.

hvg.hu Itthon

Nők nyugdíjba vonulása: hány évet jelent a gyerek?

Időről időre felmerül a kérdés, hogy mi számít bele a nyugdíjba vonuló nők 40 évébe, s mi a különbség jogosultsági és szolgálati idő között. A gyermekneveléssel töltött idő pontos meghatározása sem egyértelmű sokak számára. Segítünk.

MTI Gazdaság

Nem sok dolgozó gondol a nyugdíjas éveire

A 35 éven felüli aktív alkalmazottak 20 százaléka foglalkozik azzal, hogy miből él meg nyugdíjas korában. 59 százalékuk viszont nem fordít túl sok figyelmet arra, hogy felkészüljön nyugdíjas éveire – derül ki abból a felmérésből, amelyet az Aegon Magyarország megbízásából készített a BellResearch. Az eredményeket hétfőn közölték.

hvg.hu Itthon

Arányos szolgálati idő: hogyan kell számolni?

Az arányos szolgálati idő számításával kapcsolatos szabályt 1997-es bevezetése óta sok kritika érte. Összeszedtük, mit kell tudni róla, s egy számításai példával is segítünk.

hvg.hu Itthon

Mi lesz a visszautalt reálhozamokkal?

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő átlépéshez kapcsolódó eljárási szabályokról szóló kormányrendeletek alapján a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő tagnak a magán-nyugdíjpénztára felé írásban kellett rendelkeznie arról, hogy a visszalépő tagi kifizetések összegét egy összegben veszi fel, vagy önkéntes kölcsönös nyugdíjbiztosító pénztárba vagy – a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számláján történő jóváírás érdekében – a Nyugdíjbiztosítási Alap részére történő utalását kéri.

hvg.hu Itthon

Mennyit érnek a nyugdíjasként ledolgozott évek?

Az előrehozott nyugdíj után munkával töltött évek beleszámítóak-e a nyugdíjkorhatár elérése után a szolgálati időbe? Olvasónk kérdésére az Adózóna nyugdíjszakértője, Molnár László válaszol.

MTI Világ

Több pénzt szeretnének a cseh nyugdíjasok

Csehországban a jövőbeli nyugdíjasok többsége havi 15 ezer korona, azaz 170 ezer forintnak megfelelő összeget tartana elegendő nyugellátásnak – írta hétfői számában a Pravo a szociális és munkaügyi kutatóintézet felmérésére hivatkozva.

MTI Gazdaság

Orbán: az árfolyamgát csak ideiglenes megoldás

A devizahitelesek megsegítésére létrehozott árfolyamgát csak ideiglenes megoldás, nem oldja meg tartósan és véglegesen a családok problémáit, de "levegőhöz juttatja őket" - mondta Orbán Viktor a TV2-nek adott csütörtöki interjújában. A kormányfő azt mondta, a Fidesz-KDNP frakciószövetség a jövő heti háromnapos frakcióülésen tárgyalja a további otthonvédő lépéseket.

hvg.hu Itthon

Nyugdíj-előtakarékossági számla: kinek, mikor érdemes?

Aki még nem nyugdíjas és aki már az, egyaránt azért aggódik, hogy a nyugdíjból hogyan tud megélni. A jelek arra vallanak, csak a vakszerencsében bízhat az, aki nem gondoskodik maga is a nyugdíjas éveiben szükséges megélhetéséről.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Bejelentésre készül Orbán

Kora ősszel újabb államadósság-csökkentő lépések várhatók - jelentette be az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta: a szükséges lépéseket néhány héten belül ismertetni fogja a közvéleménnyel.

hvg.hu Gazdaság

Nyugdíj: hétfőn fellélegezhetnek a kasszatagok

Hétfőn már nyilvánosságra is hozhatja az Alkotmánybíróság a magán-nyugdíjpénztári tagok státusával kapcsolatos döntését – írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában. Az Ab ugyanis augusztus végén tér vissza a nyári szünetről.

hvg.hu Gazdaság

Mi vár azokra, akik jogtalanul vettek fel nyugdíjat?

Mi történik akkor, ha valaki jogtalanul vette fel a nyugdíját, s milyen felelősség terheli azt a céget, amelynek téves adatszolgáltatás miatt fizetett ki indokolatlanul pénzt a társadalombiztosítás? A nyugdíjbiztosításban alkalmazott felelősségi szabályokat foglaljuk össze.

1
59 60 61 62 63
77
100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

Halvány remény kezdett pislákolni a magyar feldolgozóiparban

Halvány remény kezdett pislákolni a magyar feldolgozóiparban

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

Százmilliók mentek el a pilisi campust kezelő alapítványnál bérköltségekre

Százmilliók mentek el a pilisi campust kezelő alapítványnál bérköltségekre

Magyar Péter a Bloombergnek: Úgy fogok tenni, mint Donald Tusk

Magyar Péter a Bloombergnek: Úgy fogok tenni, mint Donald Tusk

A címlapról ajánljuk