#nyugdíjrendszer

A kormány másra próbálja kenni az özvegyi nyugdíj csökkentését
 

A kormány másra próbálja kenni az özvegyi nyugdíj csökkentését

Bár a kormány most technikai hibáról beszél, és az ellenzék éberségét kéri számon, utólag rekonstruálva úgy fest, szándékosan csökkentették a rokkant ellátásban is részesülő, mintegy háromezer özvegy járandóságát. Az erről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében nyújtották be, majd később nem eltörölték, csak elhalasztották a bevezetését. A kormánypártok most már visszakoznak, és bocsánatkérő levelet küldenek az érintetteknek.

Kovács Áron Kovács Áron

A Világbank tudja, milyen a jó nyugdíjrendszer
 

A Világbank tudja, milyen a jó nyugdíjrendszer

Átlátható, fenntartható, a demográfiai helyzethez jobban igazodó rendszer, vagy a magyar viszonyokra nem átültethető, az öngondoskodás alól felmentő, a lényegi problémát nem orvosló szisztéma? A Világbank az egyéni számlás nyugdíjrendszer mellett érvel, de kétséges, hogy nálunk működne-e.

Nagy Gergő Nagy Gergő

 

"Ha elvinnék a nyugdíjasokat a marslakók"

A Fidesz-kormánynak nincs nyugdíjkoncepciója, és leginkább attól kell tartani, hogy valamelyik ötletüket előkészítetlenül bevezetik - mondta a hvg.hu-nak Holtzer Péter nyugdíjszakértő, a Nyugdíj- és Időskor Kerekasztal (NYIKA) volt elnöke, aki szerint a gyermekvállalás összekötése a nyugdíjjal számos komoly problémát felvet. Holtzer az öngondoskodás és a családon, kisközösségen belüli kölcsönös segítségnyújtás ösztönzéséből indulna ki. A nyugdíjszakértő két év után először ad interjút.

Nagy Gergő Nagy Gergő

A nyugdíjasok nem viselnék el a nyugdíjak azonnali csökkentését
 

A nyugdíjasok nem viselnék el a nyugdíjak azonnali csökkentését

Drasztikus nyugdíjcsökkentést javasolt a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke egy hétvégi televíziós műsorban, mivel szerinte egy elöregedő társadalomban nem lehet megtenni, hogy nem nyúlnak hozzá a nyugdíjkiadásokhoz. A hvg.hu által megkérdezett szakértők szerint a nyugdíjak már a korábbi években is komolyan vesztettek reálértékükből. A kormányközeli tanácsadó cég vezetője által javasolt további, azonnali csökkentés pedig elképzelhetetlen a nyugdíjasok tömeges elszegényedése nélkül.

Nagy Gergő Nagy Gergő

Széll Kálmán nem csak megszorít, át is alakít
 

Széll Kálmán nem csak megszorít, át is alakít

Bár a Széll Kálmán-terv 2.0-ról leginkább az új adók és a megszorítások miatt esik szó, a dokumentum fontos szerkezeti átalakításokat is tartalmaz – írja az Origo. A nyugdíjrendszer, a felsőoktatás, az egészségügy és a tömegközlekedés sem ússza meg változtatások nélkül.

hvg.hu hvg.hu

MN: ma adja le a nyugdíjjelentést Selmeczi
 

MN: ma adja le a nyugdíjjelentést Selmeczi

Elkészült a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos vizsgálati eredményeket tartalmazó jelentés, amelyet Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja pénteken ad le - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

MTI MTI



MSZP: kevesebbet spórolhatnak Orbánék a nyugdíjváltozásokkal
 

MSZP: kevesebbet spórolhatnak Orbánék a nyugdíjváltozásokkal

Az Orbán-kormány kalkulációival ellentétben a nyugdíjrendszer átalakításával nem 93 milliárd, hanem legfeljebb 19 milliárd forintot lehet megtakarítani - írja csütörtöki közleményében a Policy Agenda számításaira hivatkozva a szocialista Korózs Lajos, aki azt kérdezi: hogy hogyan spórolja meg a kormány hiányzó 74-84 milliárd forintot.

MTI MTI

MSZP: a kormány lemond a nyugdíjasokról
 

MSZP: a kormány lemond a nyugdíjasokról

A szocialisták úgy értékelik, hogy a kormány lemondott a nyugdíjasokról. Mesterházy Attila pártelnök ezt pénteken azután közölte újságírókkal, hogy az MSZP-frakció tagjai idősek érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel egyeztettek.

MTI MTI

Saját kezűleg írhatja bele Orbán az egy kulcsot az adóalkotmányba
 

Saját kezűleg írhatja bele Orbán az egy kulcsot az adóalkotmányba

Szinte biztosra veszik a Fideszben, hogy az egykulcsos adó bekerül abba az adóalkotmánynak nevezett sarkalatos törvénybe, amelynek Orbán Viktor a felelőse. A miniszterelnök a párton belüli konfliktusokat is vállalva szeretné kétharmadossá tenni a közteherviselés alapvető szabályait, hogy évtizedekre előre "stabilizálja" az ország gazdaságpolitikáját.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Emmi: nem variálnak tovább a nyugdíjrendszeren
 

Emmi: nem variálnak tovább a nyugdíjrendszeren

Az átalakításokkal a jelenlegi nyugdíjrendszer kevesebbe kerül, mint két éve, a kormányzat nem tervezi annak további módosítását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak.

MTI MTI


OECD-figyelmeztetés: fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt
 

OECD-figyelmeztetés: fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt

A születéskor várható élettartam növekedése miatt "sürgető szükség" van arra, hogy a kormányok fokozatosan emeljék a nyugdíjkorhatárt, és a rendszer fenntarthatósága érdekében szélesítsék az öngondoskodás körét – olvasható a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) hétfőn ismertetett jelentésében.

MTI MTI




Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én
 

Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én

Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én a Munka törvénykönyve módosításáról, a nyugdíjrendszer, valamint a korengedményes- és korkedvezményes nyugdíj, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) érdekképviseleteknek írt levelében, amelyet az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) tett fel honlapjára szerdán. Több vasutas szakszervezet értetlenül fogadta, hogy nem kepott meghívót az egyeztetésre.

MTI MTI