Instant karma: gyorsulási versenyt rendezett két BMW-s, de nem vették észre a mögöttük álló rendőrautót – videó
Zöldre váltott a lámpa, tövig nyomták a gázt, de a mögöttük lévő Ford csak nem akart lemaradni. Rögtön ki is derült, hogy miért.
Zöldre váltott a lámpa, tövig nyomták a gázt, de a mögöttük lévő Ford csak nem akart lemaradni. Rögtön ki is derült, hogy miért.
1958 óta nem fordult elő, hogy a Squadra Azzurra nem jut ki a világbajnokságra, nem csoda hát, hogy szomorkodtak az olasz drukkerek.
Régóta mondjuk: ebben az országban Örkényuralom van.
Valderrama megköszönte, hogy 1991-ben megmogyorózták a pályán. Így megtudta ugyanis, hogy nincs baj a heréivel.
A helyiek meglepődtek, van, aki szerint humoros húzás volt kihelyezni a táblákat, más viszont úgy gondolja: az ábrák sérthetik egyesek érzékenységét.
A Moltopera Társulat alapítója azúttal nem politikai üzenetet posztolt a Facebook-oldalán, hanem egy nagyon is égető társadalmi problémáról szóló videót.
A kormányfő kedden fogadta Wladár Sándort, a Magyar Úszószövetség elnökét az országházban, a találkozóról közreadott képen tűnt fel az új hátizsák.
Akárcsak a lassan ötéves Asha esetében, most is a látogatókra bízza a döntést a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Már semmi sem szent, a szülők fel vannak háborodva.
RED néven radikális mozgalmat indít Ujhelyi István, az MSZP korábbi alelnöke.
A leggyakoribb nyelvtani hibák alapján készítették ezt a szórakoztató kis játékot, lássuk, hány pontot ér el!
Mi, magyarok, egészen más módszer szerint végezzük a szorzást, mint a japánok. Ők ugyanis vonalakat használnak a művelet elvégzésére, és a vonalak találkozási pontjainak számát összesítve jutnak el a megoldásig.
Nekik ez még furcsa: hatvan éve nem volt példa ilyesmire.
Brutális módon érkezett meg a téli időjárás Bologna környékére, valamint Szlovénia nyugati részére.
4,5 millió euróba került, az első nap egymásnak estek az autósok, és megvolt az első ütközés is.
Nem is sejtik a boltban dolgozók, mennyit árthat nekik a karácsonyi zene, ha már novemberben azt kell hallgatniuk.
Karácsonyhoz közeledve az áruházlánc vezetése a dolgozók érdekeit szem előtt tartva – a korábbi évek gyakorlatával szemben – azt a döntést hozta, hogy a Lidl áruházak az adventi időszak vasárnapjain nem tartanak tovább nyitva, mint más, "normál" vasárnapokon.