Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
RED néven radikális mozgalmat indít Ujhelyi István, az MSZP korábbi alelnöke.
„Ideje, hogy felébREDj! 2017. november 14.” – hirdeti egy piros felkiáltójellel illusztrált plakát Ujhelyi István közösségi oldalán, ahol rendhagyó facebookos sajtótájékoztatót ígérnek kedden délutánra.
Az atv.hu szerint Radikális Európai Demokraták (RED) néven indít új mozgalmat Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, aki néhány hete mondott le az MSZP alelnöki tisztségéről, miután Botka László visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől. Úgy tudni, hogy nem egy új, a jövő évi országgyűlési választáson induló pártot, hanem egy európai ügyekkel foglalkozó mozgalom elindítását jelenti be a politikus.
A hírek szerint a RED a „hazafiság, az európaiság és a szakértelem hármasára” épül majd, elutasítja a mostani magyar kormány EU-ellenes politikáját, és kiáll az EU mielőbbi, átfogó reformja mellett. Ujhelyi István az atv.hu értesüléseit nem cáfolta, és annyit megerősített, hogy „nem tervezi új párt megalakítását”.
Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.